Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Depressziós vagyok, öngyilkoss...

Depressziós vagyok, öngyilkosságom gondolkodom, kiutat szeretnék, de nem tudom, hogyan. Esetleg valaki tud segíteni?

Figyelt kérdés
Mindenekelőtt elmondanám, nem először fordul ez elő nálam. Évekkel ezelőtt átéltem ugyanezt, hónapokon, sőt éveken át szenvedtem és folyamatosan csúsztam lejjebb, majd volt egy sikertelen öngyilkossági kísérletem. Aztán pszichológushoz jártam néhány hónapot, "ráerőszakolt", hogy beszéljek a családommal, de csak hülyén éreztem magam tőle, végső soron nem sokat segített. Szóval megint elkezdtem öngyilkosságon gondolkodni. Aztán megismerkedtem egy lánnyal, összejöttünk és hirtelen minden megváltozott bennem. Boldog voltam és újra élni akartam, azt hittem soha nem kell majd átélnem azt, amit a múltban. Néhány hete viszont szakított velem, közel négy év után. Szörnyen fájt, teljesen összetörtem, de azt hittem, idővel jobb lesz. Most viszont úgy érzem, nem fognak javulni a dolgok, és rettegek, hogy ismét éveken át fogom átélni azt a nyomorúságos szenvedést, amit előtte, vagy még annyit se bírok ki. Annyit magamról mindenképpen elmondanék, hogy erősen szociális fóbiás vagyok, nem tudok másokkal ismerkedni, még beszélgetni se nagyon, teljesen leblokkolok, és folyton az jár a fejemben, hogy különcnek, abnormálisnak tartanak. Ezért inkább nem is közeledek senkihez, ami miatt biztos annak tartanak. Nincsenek barátaim. Szörnyen magányos vagyok, és úgy érzem, életem végéig az is maradok. Nem akarok erről megint a családommal beszélni, igazából egyetlen ismerőssel sem, mert a terhüknek érezném magam, nem akarom, hogy miattam kelljen aggódniuk, és egyébként sem volt haszna legutóbb sem... Pszichológus szintén nem segített és nem tudom, most miért lenne másképp, és egyébként sincs rá pénzem. De tudom, egyedül nem fog menni. Nem akarok meghalni, de élni sem akarok, nem így. Minden nap kín és minden percben elátkozom magam, amiért pont én pont ilyen elcseszett vagyok, és folyton azt kívánom, bárcsak másnak, egy normális embernek születtem volna, vagy hogy legalább eltűnhessek erről a világról, fájdalommentesen, mintha sohasem léteztem volna. Fogalmam sincs mitévő legyek, fogalmam sincs, megéri-e egyáltalán próbálkoznom bármivel is. Amúgy 21/F

2016. ápr. 5. 13:23
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

Kedves tudományos világnézetűek. Attól, hogy Istent nem lehet kimutatni a természettudomány eszközeivel, még nem biztos, hogy nem létezik.


Hogy Isten létezik, tudok objektív érveket felsorakoztatni, és saját tapasztalatomat is. A Biblia beszámol Jézusról, aki:


- magasszintű erkölcsi tanító volt, a szeretet állította legfőbb értéknek (Buddha, Mohamed, Lao Ce, Konfucius nem a szeretetet tette legfőbb értéknek)

- csodákat tett, halaottakat feltámasztott, bénát lábra állított, születésétől vak szemét megnyitotta, feltámadt a halálból, vízen járt, kenyeret szaporított, stb.

- ószövetségi próféciákat teljesített be, melyek eljövetele előtt évszázadokkal keletkeztek


Jézus kinyilatkoztatta az Atya létezését, aki személyesen gondot visel a Benne hívőkről, s aki elküldte Őt mint Megváltót.


Meglehetősen egyedülálló dolgok, annál is inkább mert ezt is mondta: „Én vagyok az út az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha általam”


Természetesen után kell olvasni, az Újszövetség létrejöttének és hitelességének, a kora kereszténység történetének.


Tehát, miért tekintem ihletettnek a Bibliát? A Bibliát Jézus Krisztus személye és eljövetele hitelesíti. Nem tagadta meg az ószövetségi írásokat, magát a próféciák beteljesítőjének tartotta, idézett is az Írásokból. Jézustól visszafejtve hitelesítődik tehát az Ószövetség.


Fontos bizonyítéknak tartom a saját tapasztalatomat is, ti. azt írja a Biblia Isten gondot visel a Benne hívőkről. Saját tapasztalatom szerint a megígért gondviselés létezik, apró csodákban fedezem fel Isten jelenlétét. Jézus is tanította a gondviselést Mt 6,31-34. A Zsoltárok könyve is fontos olvasmány e szempontból, ajánlom (nekem egyik kedvencem).


Viszont van egy csavar a történetben, ti. a Biblia és Jézus tanításai titokzatosak.


„Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.”


Így nem csoda, hogy Jung és Hawking nem értették meg a kereszténységet. !!!! Ami nem azt jelenti, hogy átlag feletti értelmű emberek ne lennének Istenhívők, keresztények. Példaként Albert Schweitzert mondom, aki a maga sokoldalúságával szintén zseni volt. De említhetném Pascalt, stb.

2016. ápr. 7. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:

Egyébként lehet, nem a legkomolyabb olvasmánnyal kellene kezdeni a Kérdezőnek. Ajánlom pl. a fentiekben már említett Szókratész védőbeszédét, az beindítja a gondolkodást. Ajánlom szintén a Phaidónt, amely 2400 év időutazást jelent a múltba, hogy az akkori kor legnagyobb gondolkodói hogyan vélekedtek a lélek halál utáni létéről és felelősségéről. Ez aktuális az öngyilkosság kapcsán is.


A fent linkelt nő élménye is arra utal, hogy e látható világon kívüli dimenziók is léteznek. Lehetséges, hogy szubjektív az élménye, mindenesetre a metakommunikációja alapján nem hazudik.


Magam is álltam az öngyilkosság közvetlen közelében 30 évesen, egy válság legmélyebb pontján. Amikor a közvetlen közelébe jutsz, jössz rá, hogy nem is olyan könnyű ám megtenni, mint gondoltad. És hogy kegyetlen dolog embert ölni, mégha magadról is van szó. A kísérletezést nem ajánlom, mert ha nem sikerül, egy életre lenyomorodhasz, s aztán a családodnak szakad a nyakába az ellátásod. Sokkal ronthatsz az élethelyzeteden, kilátásaidon ha megsérülsz.

2016. ápr. 7. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:

11-es válaszoló!


Ezek nem objektív érvek, és a Biblia sajnos nélkülözi azt a szintű következetességet, és konzisztenciát, amit a matematika minden esetben megkövetel. Ezért tartom a teológiánál sokkal magasabb szintű tudománynak a matematikát.

2016. ápr. 9. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
Kérdezőnek valóban nem a legkeményebb olvasmányokkal kellene kezdenie. Ha kis affinitása van a dolgokhoz, Javaslom James Gleick Káosz című művét. Nem mondom, hogy nem kell hozzá, némi reál alapműveltség, de elméleti fizikusnak sem kell lenni hozzá, hogy megértse valaki.
2016. ápr. 9. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

73%-os válaszoló!


Nekem is a matek a kedvencem, egyébként kémiai analitikusként dolgozom. Szeretem még a nyelveket, amelyekben szintén van logika és szabály.


Isten megismerése nem természettudományos terület. Van benne logika, és gondolkodás is, de misztika is, azaz, hogy megérteni a Bibliát csak a Szentlélek segítségével lehet. Ez egy interaktív kapcsolat, Jézus tanításait nem lehet egyszerűen követni, mint egy erkölcsi tanítóét (pl. Szókratészt).


Többit majd privátban fejtem ki, mivel te is írtál privátba.

2016. ápr. 10. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

Remélem Kérdező nem követett el semmit.


Eszembe jutott még egy könyv, Elizabeth Wurtzel: Prozac ország. Egy depressziós fiatal nő önéletrajza, tehetséges újságíró is egyébként. A Kérdező leírása alapján nála is lehet, hogy depresszióról van szó, és ez bizony alkat kérdése is, a depressziósok kevésbé jól viselik a negatívumokat az élettel együttjáró szenvedéseket. Bár, ez tipikusan az a fajta pszichés kór, amelyen a hozzáállás és a jó világkép sokat segíthet.


Hátha segít, hogy elolvasol egy hasonló lelkivilágú ember írását. Számomra is érdekes volt, mert én nem ismertem ezt a világot belülről (nem lévén depressziós alkat).

2016. ápr. 10. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Fentebb írtam, hogy magam is álltam az öngyilkossághoz nagyon közel. Nos, akkor még nem voltam megtért hívő. Ugyanis ha az lettem volna, addig a pontig és gödör mélyéig el se jutottam volna. Bár érdekes módon már akkor is vagy 4 éve azt hittem keresztény vagyok, sőt, hogy előrehaladott a gondolkodásom a téren. Csakhogy addig nem tudtam, s akkor jöttem csak rá, hogy mi a HIT. (kissé ciki), a Zsoltárok könyve olvasása segített, hogy rájöjjek, hogy létezik gondviselés, nem a vak véletlen irányítja a sorsodat, mármint azokét akik Istenhez fordulnak semmiképp.

A hit csecsemő formája, ha hiszel Jézusban (az ÚSZ számos helye arról ír, aki hisz Jézusban, az nem megy az ítéletre).

A hit felnőtt formája - amely már megpróbáltatásokat is képes kiállni – az Istenben való bizalom, minden körülmények között.

Megérthetitek ha elolvassátok a Zsoltárok könyvét . Illetve Jézus is tanította a gondviselést:


Mát.

6,31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

6,32 Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

6,33 Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

6,34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.


Nekem ez a felismerés konkrétan életmentő volt és 180 fokos fordulatot hozott, ugyanis igen kemény egzisztenciális és emberi válságban voltam.


Talpra álltam és tanúsíthatom a Zsoltárok könyvében leírtak igazságát.


42,12 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.


37,3 Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.

37,4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.

37,5 Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.


Házi feladat: keressetek rá on-line a ZSK-ben a bíz szó-ra (CTRL+F).

[link]


(Kiegészítés: Isten gondviselő odafigyelése a Rá hagyatkozókra nemcsak fenti forrásban fordul elő, hanem az Újszövetség (és ÓSZ) számos más helyén is, csak amíg vakok vagyunk nem látjuk meg)

2016. ápr. 10. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!