KI miért és hogyan akar/akart öngyilkos lenni?
Lehet, hogy már unjátok, ezt a sok öngyilkossági kérdést, de tényleg szeretnék rájönni, hogy kinek milyen probléma vezethet el idáig. Mert én is szerettem volna az lenni, csak én úgy tartottam, hogy ilyenért nem szabad, és szeretnék mérlegelni, hogy nektek mi a problémátok amiért meghalnátok!
Bunkó válaszokat nem kérek, nincs arra szükségem!
Kedves utolsó válaszoló:
És miért nem tetted meg, vagy ezen belül mi vezetett oda hogy öngyolkis légy, és hogy beszélted le magad róla?
Am én is szociális fóbiás vok, szal üdv a klubban(nagyon sz*r)
válasza:Mi ez a szociális fóbia?
nem mer társaságban megnyilvánulni
magába zárkózik?
válasza:Én 4 éve próbáltam meg, nem sikerült. Nem figyelem felhívásból tettem, ahogy mondani szokás, egyszerűen éreztem, ahogy rám nehezedik az élet mókuskereke, amiből csak így tudok kiszállni. Igen, csak így, mert minden nekem adatott lehetőséget végig próbáltam. Nem vettem be elég gyógyszert, sajnos édesanyám korábban jött haza, pedig mindent megterveztem, mindennek utánanéztem, hogy mennyi gyógyszer kell, és kb. mennyi idő, hogy hassanak. Abszolút komolyan gondoltam. Hogy miért nem vágtam föl az ereimet, vagy ugrottam vonat elé? A fájdalomtól nem félek, viszont attól a gondolattól borzongok, hogy másoknak problémát okozzak ezzel. Édesanyám erős ember, ismer engem, és tudom, hogy megértené miért teszem. El is mondta, hogy bár nem akar elveszíteni, teljesen megért engem, és ha valóban úgy látom, hogy nekem ez a legjobb, akkor ő elfogadja, bármennyire fáj is neki, megérti, hogy nekem úgy a legjobb.
Mikor fölébredtem a kórházban, sokan kérdezték, hogy ugye milyen jó, hogy nem sikerült? Erre én csak egy elhúzott szájú félmosolyt produkáltam. Nagyon bánom, hogy nem sikerült, a következőnél már biztosra akarok menni, de újra össze kell szednem a gyógyszereket, és mindent sokkal jobban el kell terveznem.
Igen az élet mókuskereke, és most már az is tonnás súlyokkal húz le, hogy az arcomra fagyott egy mosoly, a személyiségembe égett egy sablon, amiből nem tudok kitörni, és egy színház az egész életem, ahol nincs szünet, nincs semmi a színfalak mögött. Gyenge vagyok, és azt akarom, végleg véget érjen az előadás.
Igen a szociális fóbia az amikor nem tudunk mások elött beszélni, írni, enni, vagy épp közösségbe menni, De ha el is megyünk akkor is nagyon rosszul (szívdobogás, pirulás, izzadás, hányinger, fejfájás, hasmenés, ájulás, szédülés)
és sokan piszkának e miatt hogy izzad a tenyerünk, pirosak vagyunk, nem jönnek oda kezet fogni, vagy nem vesznek el tőlünk semmit mert izzad a kezünk, nevetség tárgya vagyunk...
Most akkor te tényleg eltervezted, hogy megfogsz halni? Nem tudsz valahogy kiláblani belőle? pszichiáter vagy vmi?
ne halj meg egy szociális fóbia amiatt, nem éri meg, én is próbáltam, de nagyon örülök hogy nem sikerült
válasza:Huhh. 10 év körül voltam, amikor először akartam. ( Lehet, hogy csak azért nem előbb, mert akkortájt hallottam először erről) Hogy akkor miért? Hm. A szó szoros értelmében mindenki utált. minden közösségben "áldozat" típus voltam. A gyerekek mindent megtettek amit csak lehetett. Megaláztak, zsaroltak, csúfoltak, vertek, kiközösítettek, megloptak, kihasználtak, megszégyeníttek.
A szüleimmel való kapcsolatom is enyhén szólva katasztrófa volt. Folyton arról fantáziáltam hogy kiugrom valamelyik kocsi elé, vagy magasról ugrok le. Sajnos nem tettem meg. Senki sem segített. Képzelheted milyen ember lett belőlem, ha már 10 évesen ilyen voltam.
Szia!
17:23..
Igen, én is kiváncsi lennék a tiédre, meg, hogy hogy próbálod oldani magad stb..
Nálam úgy jön ki, hogy ha már mondjuk előre tudom, hogy lesz egy kiselőadás a suli vagy vmi ilyesmi és nekem kell tartanom, na már pár nappal elötte szorongok rjta. Se nappal se éjszaka nem tudok figyelni semmire se, csak arra hogy Úr Isten nekm ki kell állnom egy osztály elé és beszélnem kell (hiába ismerem őket), Nos éjjel nem alszok csak agyalok rajta, hogy hogy úszhatnám meg, ezért aludni se tudok, így nappal még rosszabb nem tudok figyelni se órákon, és idegesebb is vok, és csak fokozódik. Nos eljön a nap amikor meg kéne tartani a kiselőadást. Készülök rá, tanulom, otthon felmondom hibátlanul, és jó rendben felkészültem menni fog. DE elérünk az órára és kész vok. Annyira szoorngok, hogy ez már beteges, Izzadok, pirulok, hányingerem van, szédülök, fáj a fejem ráz a hideg, remegek, fulladok szivem majd kiugrik a helyéről stb..
Nos ez nagyon rossz, és a végén ameddigra én jönnék, benyögöm a "nem készültem" szöveget mert nem tudom elmondani, így 1-est kapok, és ezért még idegesebb leszek, hogy hogy lehetek ekkora h*lye, és még jobban szorongok, na ilyenkor törnek elő a haljunk már meg. De közzöségbe se merek nagyon menni, már ha tudom, hogy egy idegen emberrel kell találkoznom tisztára mge h*lyülök. szoktam enyhe szorongásoldót v nyugtatót szedni de nem nagy sikerrel. És neked hol jön elő?
19:05
MIlyen ember lett belőled?- sztem nem rossz ember, inkább elnyomott, csalódott az életben. A múltat nagyon nehéz lezárni, de ha mgepróbálnod folyamatosan felépíteni? család, tanulás, barátok hobbi akármi?
Gondolom mostmár felnőttél, és nem tudnak megverni/megalázni a társaid. Ne dobd el magadtól az életed, adj még egy esélyt magadnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!