Dupla kérdés: Hogy tudnék újra bűntudatmentesen enni és hogyan győzhetném le ezt a lelki ördögi kört?

Az előző félév valami szörnyen nehéz volt…a legjobb barátnőm megváltozott, hátbadöfött és rengetegszer megbántott, most meg egy képmutató színjátékot játszik és úgy tesz mintha semmi gond nem lenne, közben burkolt megjegyzésekkel próbál a padlóra küldeni. Emellett rengeteg negatív változás történt körülöttem, sok fájdalom és csalódás ért, egyszerűen teljesen elvesztettem a régi vidám, optimista énem. Nem találom a helyem, és nagyon nehezen viselem ezt. Az elmúlt időszakban emiatt egy jó mély gödör fenekén csücsültem, tiszta depi voltam, de csak kirángattam magam és egy sikeres vizsgaidőszakot is összeharcoltam. Szóval úgy volt minden helyre állt. Még azt kell tudni, hogy én olyan ember vagyok, akihez sok ember fordul a lelkiproblémáival és általában sikerül kirángatnom őket a depiből, vagy megoldani a gondjaikat, vagy csak kicsit jobb kedvre deríteni őket.

De most én is beleestem ebbe a kilátástalan ördögi körbe, annyira, h nem tudtam enni…az eszem akarta, de az érzéseim nem. 3 hét telt el úgy, hogy alig ettem, mert mikor az eszem rábeszélt, hogy márpedig ennem kell, és legyűrtem néhány falatot, akkor utána rohantam is a mosdóba, kihányni, mert rettenetesen éreztem magam tőle. Nagyon önzőnek érzem magam, mert az eszem tudja, hogy valószínűleg azért nem eszem, hogy lefogyjak…azért fogyjak le, hogy észrevegyenek. Mert én annyi mindenkinek segítek, és akkoris meglátom, hogy gond van, mikor nem akarják mutatni. De azt senki nem veszi észre, hogy most mennyire rosszul érzem magam…csak azért nem akarom mutatni, hogy gondjaim vannak, mert tudom, hogy sokan számítanak rám, segítségként, de azért a barátaim észrevehetnék…

Elég ingadozó a hangulatom, néha teljesen kilátástalan minden, aztán másnap meg úgy érzem, hogy igen, tudok változtatni.

De lényeg a lényeg, változtatni akarok…új életcélokat tűztem magam elé. Plussz már 3 napja rendesen próbálok enni, az eddigi napi 300 kcal helyett most olyan 900-ig elmegy…és hogy a lelkem is könnyebben elfogadja ezt, futok naponta kb. 5 km-t.

Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de jó érzés, hogy végre valahol őszintén beszélhetek, titkok nélkül. Jah és azt szeretném kérni, hogy légyszí írjatok, hogy szerintetek jó úton haladok-e, esetleg mivel tehetném könnyebbé, bűntudatmentesebbé a kajálásokat…

És mégvalami...néha azt érzem, hogy el kéne jutnom egy dokihoz, ahol kibeszélhetném ezeket...de nem akarom h tudjanak erről a szüleim és pénzem sincs rá...tudok vmit tenni?