Van ebből kiút? Van olyan aki konkrétan kijutott ebből?

1-es!Gond van a szövegértéssel?Nem sajnáltatja magát,csak leírta az érzéseit!Beteg ember lehetsz ha te attól vagy boldog,hogy más kerekes székben ül!

Kérdező,írj privit ha beszélgetni szeretnél!

miből gondolod, hogy nem ért meg az orvos? (ugye pszichiáter?)

ha esetleg személyiségzavarod van (amire jellemző ilyesmi), azt sajnos hosszú, rendszeres (akár évekig tartó) pszichoterápiával lehet legjobban kezelni. tehát nem szabad meglepődni, ha nem változtat meg mindent a, hogy 1-2x jártál orvosnál.

viszont ha nagyon antipatikus az orvos, netalántán hibáztat téged, akkor válts orvost tényleg.

Hasonló érzéseket élek át én is, folyamatosan, én is fiatal vagyok. Bár nem tartom magam pszichopatának, de gyakran megfélemlít, amikor én is olyan érzéseket élek át, hogy akkora tornádó van a fejemben, hogy egyszerűen azt vallom magamnak magamban néha(egyedüllétben) hogy minden értelmetlen ezen a földkerekségben, amiben az az abszurd, hogy közben minden áron szeretnék kilábalni ebből a helyzetből, olyan mintha embertelen lennék. Közben néha nem tudom összeférkőztetni azzal a ténnyel, hogy általában az emberek szemében normálisnak tűnök, elég jó tanuló vagyok, megértő, empatikus, stb. de emellett magányos, elég emberkerülő, nagyon félénk, érzékeny. néha ezzel magyarázom a magányom, máskor túl bonyolítom a fejemben, és képes vagyok irreális problémákat is gyártani, ami miatt méginkább elhiszem, hogy erre vagyok ítélve. Közben rengeteg motívált gondolatom is van, amivel azonosulni tudok a szövegedben a "proféta" résszel, pont így érzem. Bár nem szoktam megnyílni ezekkel a végletekig "világmegváltó", szeretet-teljességről fantáziáló gondolatokkal másoknak, mégis úgy érzem, hogy mindenkit még a legnagyobb hívőket is lekörözném ezekkel, közben mintha mége hinnék az életben, vagy magamban. egyik pillanatban úgy érzem, hogy mindent megtesz az agyam, hogy belássam, hogy semmi okom a félelemre, máskor meg kapából elönt.

Folyamatosan úgy érzem, hogy ki-kijutok ebből, de vissza is jutok, nagyon hullámzik ez. De úgy érzem leginkább az nyugtat meg, ha sikerül pont ilyen kaotikus embereket megismerni, sőt, lehetőleg beszélni ezekről ilyenekkel, "emberiebben" érzem magam, és mindig azt váltja ki belőlem, hogy bíztatom/nyugtatom őket, közben én is jobban "elhiszem".

Bár tudom normálisan is érezni magam, pl. gyakran nem merek közel kerülni valakihez amiatt, mert arra gondolok "miért pont ilyeneket szeretne meg", de ha hasonló lelki-világú emberekkel beszélek az valamilyen szinten megnyugtat, bár velük is akadnak bajok, de sokkal reménytelibben felbukkan közöttük a "valódi szeretet" érzékelése:))

Bocsi a hosszú szövegért, de jól esett olvasni a kérdésedet, amivel azonosulni tudtam, szívesen beszélnék veled erről, szóval írhatsz prívátba, én kíváncsi vagyok a fejed tartalmára, szívesen beszélek veled érzelmi tornádóidról!