Lehetséges hogy valaki kőkeményen depressziós legyen több mint 10 éve és még éljen?

Az a helyzet, hogy az ORVOS az valóban ad neked bogyót, ami akkor is hat, ha te nem akarod. Őt úgy hívják, pszichiáter. Tüneti kezelést alkalmaz (bár mivel még nem annyira bejáratott tudományág, így sokszor van, hogy két ugyanolyan problémával érkező beteg nem ugyanúgy reagál az adott szerre, ezért van rengetegféle és ezért érzik egyesek kísérleti malackának magukat) tehát ő nem gyógyít meg valóban, de amíg szeded a bogyót, addig jól leszel.

A pszichológiát viszont nem véletlenül tanítják többnyire a bölcsész karon. Nem arról van szó, hogy a hit az alapja az egésznek, de mégis a pszichológia és a terápiák sokkal nehezebben megfogalmazható, kissé megfoghatatlan dolgok. Tudni kell, hogy rengeteg terápiás módszer van, és ahogy a pszichiáternél a gyógyszerek, itt is embertől függ, kinek mi a legjobb, mi a hatékony. Továbbá a terápiában nagyon fontos a terapeuta személye is, mert hiába jó szakember valaki, ha köztetek "nem működik a kémia" és sose bíznál benne teljesen.

Amit a terápiáról tudni kell, az az, hogy bár nagy munkát igényel a terapeuta részéről, a benned lejátszódó folyamatokhoz ő mégiscsak igen kis százalékban tesz hozzá. Tehát ez pont nem az, hogy odamész, ő rád mond egy bűvigét és te jobban leszel. A terápia önmagad megismeréséről szól, ezt pedig senki sem csinálhatja helyetted. Egy terápia során megértheted mit miért teszel és miért érzel, feldolgozhatod a traumákat, rossz érzéseket, és az új ismeretek birtokában képes lehetsz változtatni, másképp csinálni és jobban lenni. Mert ugyebár a depresszió általában abból alakul ki, hogy valahol megrekedsz az életedben, rosszul kezelsz bizonyos dolgokat, így azok túl nagy problémát jelentenek számodra és rengeteg rossz érzést generálnak. Ettől te nem vagy béna, vagy gyenge, csak elakadtál. A pszichológus feladata pedig az, hogy segítsen újra ráállni egy jó útra, de szerintem te is igazán beláthatod, hogy a lelki munkát, önmagad megismerését és azt, hogy fokozatosan máshogy állj a dolgokhoz, nem ő csinálja helyetted. Ha te teljesen elutasítod az egészet és azt mondod, hogy beszélgetés által semmi nem változhat, akkor nem is fog változni. De onnantól kezdve nem a terapeuta a hibás, mert ő nem segíthet neked akaratod ellenére. Ha olyan tüneti kezelést akarsz, ahol neked ezért semmit se kell tenned, akkor menj el pszichiáterhez, kapsz gyógyszert és javul majd az életminőséged, amíg szeded. De terápia nélkül kicsi az esélye, hogy valóban helyrejössz. De azt remélem egyszer belátod, hogy egy lelki seb nem ugyanaz, mintha a lábadat töröd el, tehát nem is ugyanúgy gyógyul. Az egyetlen ami igaz, hogy mindkettőhöz idő kell.

Nem a hiten múlik, hanem a szándékon. Hogy ha te rosszul érzed magad a bőrödben, akkor változtatni akarj rajta.

Terapom szokta mondani: aki nem akar változtatni, annak MÉG nem fáj eléggé.

Mindenkinek nehéz ez a bevonódás dolog, persze, megfoghatatlan, meg értelmezhetetlen. De ha elfogadom, hogy az énképem és a világról alkotott képem nem objektív, és hajlandó vagyok megkérdőjelezni, akkor egyszerűen elkezd működni a dolog. Igen, ehhez össze kell omlani az egésznek. Ha görcsösen ragaszkodsz az önmagadról és a világról alkotott tudásodhoz, akkor minden ugyanúgy marad.

Egyszer valaki azt írta: a terápia olyan, mint amikor összetöröd a tükröt, amibe nézel és egyenként rakosgatod össze a darabokat. Nagyon találó hasonlatnak érzem.

Most járok egy csoportba, ahol haladó terápiázók vannak, mindenki már hónapok, vagy évek óta jár rendszeresen. Érdekes módon mindannyiunknál működik a dolog, és nem a hiten múlik, hanem azon, hogy mindannyian akarunk változni, változtatni, mert beláttuk, hogy a problémáinkat önmagunknak okozzuk, és ha magunkon (a világlátásunkon) változtatunk, akkor a helyzetünk is változik.

A hit annyiban játszik szerepet, hogy elhittük, hogy lehet másképp is. Igen, homályos, és megfoghatatlan, hogy hogyan, de valaminek lennie kell.

Nemrég olvastam egy hasonlatot. Gondolj csak bele: amikor valaki feltalál valamit, egy új dolgot, akkor fogalma sincs előtte, hogy az a valami hogyan fog működni, hogy fog kinézni. De hisz abban, hogy a találmánya megalkotható, működőképes lesz és hasznos. Ha a feltalálók ebben nem hinnének, akkor a mai napig ücsörögnénk a tűz körül a barlangban. Ez a hit viszi előre a világot: hogy a homályos, megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan dolgok a jövőben létezni képesek. Még nem tudom, hogyan, de tudom, hogy VALAMI lesz.

Így működik a terápia is. Nem kell tudnom, hogy mitől működnék jobban, azt kell elfogadnom, hogy van egy olyan működésmód, amitől nekem jobb lesz.

Egy jó szakember pedig pontosan tudja, hogy milyen lépéseken kell végigmenni ahhoz, hogy ezt el lehessen érni, mert ő ezt már számtalanszor végigcsinálta. És ha valaki együttműködik és benne marad a terápiában, akkor működik is. Akkor nem működik, ha nem működsz együtt és/vagy idő előtt kiszállsz. De ez olyan, mintha Edison azt mondta volna, hogy nincs villanykörte, ez hülyeség, mert ő még soha nem látta, nem tapasztalta, hogy villanykörte létezne. Szóval ücsöröghetsz a sötétben szenvedve, vagy megalkothatod a villanykörtét, ami még nem létezik, attól létezne, ha megalkotnád.

A terápia ugyanis nem úgy hat, mint a gyógyszer, hogy beadják és jól leszel. Nem, a terápia az én újraalkotása, segítséggel, támogatással. De önmagad senki más nem tudja újraalkotni, csak te. Egyáltalán nem lehetetlen küldetés. Nehéz, de nem lehetetlen. Nekem spec. sikerült.

Lehet így is felfogni. Bizonyos szempontból persze, jobb lenne. Jobb lenne örökre csecsemőnek maradni, nem felnőni, nem felelősséget vállalni, a világtól várni, hogy találják ki és elégítsék ki a szükségleteinket.

Csakhogy az ember személyisége azáltal fejlődik, hogy megtanul alkalmazkodni az őt körülvevő körülményekhez, megtanul felelősséget vállalni önmagáért és másokért. Le lehet élni az életet csecsemőként is, csak akkor ne csodálkozzunk, ha a világ hülyének néz minket.

Neked az okozza az összes problémádat, hogy egy kisgyerek érzelmi szintjén működsz, és rosszul esik, hogy ennek megfelelően kezelnek. A megoldás: fel kéne nőni. Ennyi a titok.

"AZ egyébként döbbenetes hogy itt a hozzászólóktól is dettó ugyanazokat a maszlagokat hallom mint a pszichológustól. "

Lehet, hogy maszlagok, de attól még ez a megoldás.

"Egy orvosi eljárásban nem hinni kell, az hat akkor is ha nem hiszek benne, feltéve hogy nem kamu.

Ha csak akkor "hat" ha hiszek benne = kamu!!!

Egy fájdalomcsillapító injekcióban se kell hinni: hatásos az ha akarom ha nem. "

Az attól függ, milyen eljárásról van szó. Egy gyógyszer valóban attól függetlenül fejti ki a hatását, hogy te hiszel-e benne. A cataflamot nem érdekli, hogy te éppen nem hiszel benne, csillapítja a fájdalmadat. A pszichoterápiának azonban más a természete. Ott az egész a te aktív részvételeden is múlik. Naná, hogy számít a hozzáállás, ha az egész terápiának részben az a célja, hogy a gondolataidat, a hozzáállásodat válassza meg. A tömegnövelő por lehet, hogy hittől függetlenül hat, de az edzés csak akkor működik, ha rendszeresen elvégzed a gyakorlatokat.

"És egyébként valaki azt magyarázza már el nekem, az ilyen homályos rugalmas instrukciókat, az ilyen hangzatos semmiket hoygan kell végrehajtani?

Legyek nyitottabb elfogadóbb, örüljek a dolgoknak. Oké. És hogyan tessék monddani? HOGYAN?

Hogyan kell nyitottabbnak lenni? "

Tedd félre az eddigi gondolataidat, hozzáállásaidat (ne az legyen a következő kérdésed, hogy hogyan. Úgy, hogy nem gondolsz rájuk. Ugyanúgy, ahogy nem lefelé nézel, miközben sétálsz, hanem felfelé.). Vedd számba, hogy mi az, amit eddig JÓL csináltál az életedben. Döntsd el, hogy előítéletek nélkül közeledsz új emberekhez. Ürítsd ki az elmédet. Tudatosítsd magadban, hogy nem vagy azonos a gondolataiddal. Ha ez sikerül, úgy fogod érezni, mintha mély és hosszú álomból ébredtél volna.

"Én vagyok az akinek a pohár nem félig tele, hanem mindig félig üres.

Ezzel a jóisten se tud mit kezdeni."

Ő tényleg nem. Te tudsz vele valamit kezdeni. Tekints az eddigi kudarcaidra úgy, mint tanulságokra, és határozd el, hogy mától új életet kezdesz. És csak arra koncentrálj, ami jól megy.

"És hadd kérdezzem meg: nem lenne jobb mindannyiunknak ha még mindig a tűz körül ülnénk és semmit se tudnánk a világról?

Nem lenne sokkal de sokkal jobb mint most? "

Nem, nem lenne. Akkor annyival lenne jobb, hogy nem agyalnál ezeken a baromságokon, mert bármikor elkaphatna a kardfogú tigris. Egy bizonyos értelmezésben lehet, hogy "jobb" lenne, kérdés, hogy mi a "jó". Nem lenne lehetőséged ezt megvitatni velünk. A kulcsszó a lehetőség. Egy gazdag megteheti, hogy szegényként él, ha ahhoz van kedve, de egy szegénynek nincs választása. Ha ősember módjára élnénk, akkor nagy eséllyel nem is léteznél, mert gyerekkorodban elvitt volna valami betegség vagy ragadozó. Te döntsd el, hogy ez mennyire jó.

"Meddig élnénk? Tán csak 30 évig? Legyen. Ez az ár, megfizetem."

Akkor fizesd meg! Add el mindenedet és költözz Szomáliába! Vagy vonulj be valami menekülttáborba vagy önkéntes szervezethez, vagy egy amish farmra. Senki nem áll az utadba. Na, nem indulsz?

Ha nem kamuzol, akkor ez nem depi. Nem létezik, hogy ilyen körülmények között 2 diplomád legyen és még munkahelyed is. Nem vágysz semmire? Nőkre sem? Na ne már !

Szerinted melyik nő vágyik rád, miután elolvasta a magadról írt jellemzésedet? Egyetlen egy sem, mert a normális nők próbálnak túlélni és ehhez életképes férfi kell.

Tudod mit? Te tényleg egy hulladék vagy, egy selejt. Nem azért, mert annak születtél, vagy rosszak lennének az adottságaid, hanem mert kitartó és fáradságos munkával leküzdötted magad a pöcegödör legaljára.

És azért tanácsolják neked ezt:

” vonódjak be

- ha én nem akarom

- legyek nyitottabb elfogadóbb

- higgyek benne ”

mert a lelket nem lehet megműteni. Arra vársz, hogy valaki benyúl a fejedbe és átprogramoz boldog emberré? Az nem fog menni. Vagy segítesz magadon, vagy halott vagy, pont úgy, mint a hajótörött, aki az óceán közepén egymagában kapaszkodik egy deszkába, de még azt is ellöki magától. Úszol, vagy megdöglesz. Ez van.