Nem látok más megoldást csak az öngyilkosságot. Mit tehetnék?
Egyszerűen màr évek óta semmi nem jön össze. Se suli, se munka, se párkapcsolat terén. A családi és anyagi helyzet is elég rossz. Tele vagyok szorongásokkal és félelmekkel. Nem tudok sehova beilleszkedni,folyton az az érzésem, hogy kinéznek, lenéznek. Pszichológust kerestem màr fel, nagyon rendes volt de mégis valahogy szorongtam és egy idő után nem mertem oda se visszamenni. Pszichiáterhez járok évek óta, de sok hasznát nem látom.
Nem látok semmi kiutat.
Valójában én csak kiegyensúlyozott és nyugodt életet szeretnék, de mindig csak kudarcok érnek és az évek során elfáradtam. Valamiert nem tudok örülni semminek és ha tehetném átaludnám a mindennapokat. Hajszolom a boldogságot, dr csak csalódások érnek.
Konkrétumokat azért nem írok, mert ismerőseim is járnak fel ide és nem szeretném, hogy rám ismerjenek, nem szeretném, hogy tudják, hogy egyre többet gondolkodom azon, hogy mégis hogyan vessek véget ennek az életnek nevezett büntetésnek.
25/N
válasza: válasza:Hát ha nem muszáj ne öld meg magad, inkább kérj segítséget.
De ha nem tudlak lebeszélni, akkor valami emberséges módját válaszd neki, de tanácsokat nem fogok adni.
válasza: válasza: válasza:Gondolom rettentően örül neki, milyen csodás a természet, miközben ő lelkileg romokban hever. Másrészt azzal se lesz kint a vízből, ha arra gondol, hogy szegény rákos kisgyereknek mennyivel rosszabb...igen, szomorú, nyilván mindig van egy rosszabb sors, de mindenkinek a saját problémái a legnagyobbak.
Kiutat sajnos én sem igazán látok. Ez van, vannak emberek, akik nem tudnak beilleszkedni a mai elkorcsosult társadalomba, az irónia az egészben az, hogy általában ők olyan értékekkel rendelkeznek, amikre büszkének kéne lenni...de nincs ez így, marad a kirekesztettség és a magány keserű érzése, ami elkezdi emészteni a delikvenst, míg szép lassan elpusztítja önmagát. Véleményem szerint az egyetlen dolog, ami segíthet, a szeretet, az elfogadás, egy pár. Üröm az örömben, hogy a rengeteg kudarc és megvetés után van, aki a boltba is csak lesütött szemmel tud lemenni, szóval egy ilyen párt találni szinte egyenlő a lehetetlennel. De tarts ki a végsőkig, küzdj, amíg csak bírod. S nyugtasson a tudat, hogy nem vagy egyedül a problémáiddal...
válasza: válasza:Kedves 5. válaszoló! Pont ez a baj az emberekkel, hogy nem veszik ezt észre. Mert nincs más számukra, mint a saját problémái. Nekem is vannak/voltak gondjaim. Nem kis gondok. De nem fogom azzal elintézni, hogy véget vetek az életemnek. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy élet csak egy van. Használja ki, hogy megadatott neki ez a csoda.
Ez a baj, hogy mindent minél hamarabb akar mindenki megoldani. Rosszak a dolgok? Öngyilkosság, ez a legegyszerűbb. Ahelyett, hogy elgondolkozna, mi is az, amit rosszul csinál, min kellene változtatni, vagy ha egyszerűen kívülről jönnek ezek a problémák, akkor megtanulni úgy élni, hogy tudja értékelni a körülötte lévő dolgokat, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ha ezt megtenné, jobbra fordulna, és boldog lenne.
Milyen kommentet kellett volna írnom?? "Jaaj ne tedd, az nem megoldás semmire", meg efféle közhelyes dolgokat. Azt már megtették előttem. Úgyhogy igenis szükség van azokra a dolgokra, amiket leírtam. Nem csak azoknak, akik öngyilkosságot akarnak elkövetni, hanem MINDENKINEK. Mert egyszer élünk, akkor igazán ÉLJÜNK.
válasza:#7:
Semmi probléma ezzel, csupán számomra az is elég közhelyes, amit Te írtál. :) Emellett elég idegesítő, mert tételezzük fel, egy hét leforgása alatt kirúgnak a munkahelyedről, a feleségedről kiderül, hogy megcsal, rájössz, hogy a fiad drogfüggő, stb...gondolom Te se azzal a megnyugtató gondolattal hajtanád párnára a fejed, hogy "milyen szép az életem, bezzeg szegény afrikai éhező bennszülöttek mennyit szenvednek"...:)
Nehéz téma ez, sokan belegondolhatnának, milyen nehéz 1-1 ilyen embernek, mikor látja, hogy a barátai/barátnői felnőnek, sikeresek a munkájukban, boldog párkapcsolatban, esetleg már házasságban élnek, gyereket várnak, miközben neked 25 évesen gyakorlatilag semmid nincs. Én viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, mert találtam egy nőt, aki fontos számomra, és úgy érzem, ez visszafelé is igaz. Bár a fájó rész, hogy relatíve távol lakunk egymástól, alig tudunk találkozni és barátja is van. De mégis, jobb, mintha még ő se lenne.
Eléggé nagy összevisszaság van bennem..
Tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg embernek sokkal rosszabb, mint nekem és egy időben valamilyen szinten vígasztalt is ez, de ma már nem.
Gondolkodtam olyasmiken, hogy miért nem lehet az életet csakúgy odaadni ajándékba valakinek, akinek szüksége van rá és értékeli azt. Pl egy halálos betegnek, aki élni szeretne, de nincsen választása.
Nyilván másoknak is voltak és vannak gondjai és nem adják fel olyan könnyen, mint amilyen könnyen legszívesebben én tenném (de nem teszem) viszont szerintem nem is teljesen egyedül kellett szembenézniük azzal a ténnyel, hogy minden elromlik körülöttük, aztán kezdhetik előlről, de ugyanaz a körforgás vagyis ha nem is teljesen, de hasonló. Egy idő után belefárad az ember az eredménytelen küzdésbe, főleg ha azt látja, hogy körülötte sokak nem tesznek semmit , mégis jól alakulnak a dolgaik.
Ismerek egy lányt akinek még egy érettségije sincsen mert lusta volt elvégezni az iskolát, dolgozni sem akart, egy jó ideig azt csinálta, hogy anyagiak miatt jött össze különböző férfiakkal, kihasználta őket, szeretőket tartott.. Gusztustalannak tartottam az egészet és nem akartam megérteni, hogy miért van az, hogy ő boldog? Mostanra már megváltozott, mert végül beleszeretett az egyik férfibe. Semmi végzettsége és tapasztalata nincsen és kritikán aluli életvitelt folytatott sokáig, mégis protekción keresztül lett egy jó állása és már közel két éve boldog kapcsolatban él, pontosabban már házasok is.
Nem egy hasonló esetet látok és igazságtalannak tartom azt, hogy aki becsületes az sokszor csak a pofonokat kapja, bezzeg aki lelkiismeretfurdalás nélkül átgázol másokon az él, mint marci hevesen.
Egyébként, attól függetlenül, hogy jelenleg az öngyilkosságon kívül nem nagyon látok más megoldást, nem jelenti h meg is teszem. Sőt, nem áll szándékomban.
Egyszerűen csak megakadtam, megállt az élet, belefáradtam abba, hogy akármibe belekezdek, semmi sem sikerül..
Szeretnék ebből kimászni, de fogalmam sincs hogyan kezdjem, mi legyen az első lépés..
Ezek a szorongások és félelmek annyi mindent megnehezítenek.
És tényleg egyelőre senki sincsen akire számíthatnék, aki jobban átlátná a helyzetemet kívülről és mondaná h mit kell tennem.. Lassan már azt sem tudom, fiú vagyok e vagy lány.
És a sorozatos csalódások miatt már azt is nehezen hiszem el, amit látok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!