Normális, ha minden pszichoterápiás ülés iszonyatosan felzaklat?

szerintem még nagyon sok terápiára lenne szükséged, mivel iszonyatos állatságokat vágsz a fejemhez.

bátran állítom, hogy rosszabb dolgokat éltem át, mint te, és pont nem az az ember vagyok aki lesüllyedt volna valaha is és sajnáltatná magát. mindig mentem előre, soha nem adtam fel. csak én nem veszem gyengeségnek azt hogy megélem az érzéseim.

ja és soha nem süllyedtem le oda, hogy öngyilkos akarjak lenni, szóval ez a "nem adok tippet" beszólásod is egyenesen szánalmas volt.

és azt sem értem hogy honnan jött, hogy másokat hibáztatnék. semmit sem tudsz rólam, és mégis ugatod a közhelyeket. hát nem ezért írtam ki a kérdést, nem vagyok erre kíváncsi. elég lett volna annyit írnod, hogy t nem ezt tapasztaltad a terápiás ülések után, ugyanis ez volt a kérdés.

jólvan, én is bocsánatot kérek, amiért bunkóztam... és nem vagy szar ember! :)

amúgy leírom nagyvonalakban a problémáim: nekem is gondok voltak mindig is apámmal. engem is vert és alázott végig gyerek/kamasz koromban, és ráadásul alkoholista is. anyámat is veri + még a nincstelen alkesz testvére is velünk is, és azzal is szoktak ordibálni meg verekedni. tehát úgy nőttem fel, hogy folyton ordibálás meg verekedés volt, csak abban volt különbség, hogy épp ki volt a soros. itthon tanulni sem tudtam, így sokszor - főleg gimis koromban - kimaradtam estig, mert vagy a szabadban vagy kávézóban esetleg kocsmában tanultam. amikor jött az utolsó év és közöltem hogy egyetemre akarok menni, akkor apám ismeretlen okokból tiltani akarta, anyám meg könyörgött, hogy maradjak vele, ne hagyjam magára apámmal, de persze válni nem hajlandó (és kb még el is tartja az apámat... szánalom).

eközben nagyon kifogtam a nők terén, volt egy barátnőm, aki végig lelkileg terrorizált a kapcsolatban (nagyon fiatal voltam, ezért lassan jöttem rá, hogy menekülni kell), aztán a szakítás után megveretett, leköpetett, meg folyamatosan zaklatott, jött utánam, néha az utcán vagdosta magát és csomókban tépte a haját visítva, zsarolt, fenyegetett mindennel...

na ezek azok a dolgok amiket még magamtól megoldottam, egyenesbe hoztam az életem, de aztán jött egy kegyelemdöfés. méghozz az, hogy házibuliban voltm haverokkal és egyikük véletlenül felgyújtotta a házat, és én nem bírtam kimenekülni onnan, és csakaz maradt hogy vagy benn égek vagy kivetem magam az ablakon az emeletről. hát, kiugrottam, amitől kómába estem és összetörtem magam.

testileg felépültem de azóta a mentális állapotom egy lidérc. folyamatos szorongás, rémálmok, nappali rémes képzetek, mindengéle pszichoszomatikus tünetek (hányinger, fulladozás, szívszúrás, görcsös fejfájás, ujjak elkékülése...etc.). volt olyan időszakom, hogy a boltba nem tudtam elmenni anélkül hogy majdem elájulnék. és ebből magamtól lábaltam ki!!! mert az orvosom elküldött pszichiáterhez, aki gyógyszerezni kezdett, amitől még mélyebbre kerültem, mint előtte bármikor. soha nem akartam meghalni, de amikor szedtem a gyógyszert akkor szinte kényszerített az elmém, hogy öljem meg magam, pedig kicsit sem vagyok szuicid hajlamú. szóltam hogy baj van de eszébe nem volt leállítani a gyógyszerről, sőt, emelni akarta az adagot, szóval otthagytam a fenébe, és megváltam az összes bogyótól a szeméttelepen. azóta sokkal jobban vagyok, még dolgoztam is egy ideig, tudtam kontrollálni az elmém valamelyest, de mégis eljárok azóta pszichológushoz, mert tudom, hogy egyedül nem tudom véglegesen megoldani.

főleg a tűzesettel kapcsolatos dolgok zaklatnak fel, mert nagyon nehezen beszélek azokrólaz érzésekről amik bennem voltak. de miután kibőgöm magam, megnyugszom és megkönnyebbülök, szóval segít a terápia, csak néha a segítség is fájdalmas. tipikusan az az eset hogy bele kell nyúlni a vérző sebbe a gyógyulás érdekében.