Lehet, hogy totál bekattantam, vagy mi lehetett ez? (21/L)
Figyelt kérdés
Tegnap ültem, és olvasgattam, viszonylag nyugodt voltam, közben járt az agyam. Egyszer csak iszonyú ideges lettem, úgy éreztem, majd felrobbanok, először hozzávágtam az ablakhoz erőből a vizes flakont, majd felborítottam a széket, belerúgtam a szekrénybe, de még mindig iszonyú nagy volt bennem a feszültség, kirohantam a kert hátuljába (Nagyon nagy, és körben mind "kertvégek" vannak, tehát nincsenek közel házak). Ott teljesen magamon kívül éreztem magam, csak álltam és lüktetett a fülem. Majd meghallottam a vonatdudálást, és átsuhant az agyamon, hogy ki kéne sétálni, és eléugrani. Aztán eszembe jutott, hogy az talán mégse jó, mert akkor tuti, hogy meghalnék. Erre a szánalmas gondolatra, hogy meg akarok halni, de mégis félek tőle elkezdtem hangosan röhögni, majd belefulladtam, és már folyt a könnyem, és fokozatosan átment bőgésbe. Aztán iszonyú sokáig nem bírtam abbahagyni a bőgést csak sírtam sírtam, majd néha megint átment nevetésbe és vissza. Úgy éreztem, totál bekattantam, mintha nem is én lennék. Veletek volt már ilyen? :S2013. máj. 1. 11:10
11/15 David82 válasza:
Ja, bocs, nem olvastam az alsó részt el. Ezek szerint a gyógyszertől lehet bajod. Egyébként a pszichológusok hülyék, mert mindenre antidepresszánst írnak fel. Ha elmész egy pszichológushoz (másnéven allopata orvoshoz) bármilyen panasszal, vagy tanács kérésével, ő recepttel fog válaszolni. Ne pszichológushoz járj, hanem inkább természetgyógyászhoz, mert azok értik legalább a dolgukat.
12/15 anonim válasza:
pszichológus nem ír receptet
gyógyszert a pszichiáter ad (ő orvos)
13/15 anonim válasza:
Én a Cardura nevű vérnyomáscsökkentőtől kerültem hasonló állapotba. Azonnal abba is hagytam a szedését.
Ezek mániás-depressziós tünetek, vedd komolyan, és orvossal vegyétek át, milyen gyógyszereket szedsz, könnyen lehet, h azok okozzák.
14/15 anonim válasza:
Szia,
Lehet tudni, hogy mit szedsz? Plusz van-e valami hangstab felírva a bipoláratitásra? Lamictal, stb?!
15/15 anonim válasza:
Szia ez többször is előfordul? lehet bpd-van borderline szindróma gyakori düh kiélése dühkitörés ezek mindig hozzátartoznak a bpd-hez jah és a depresszió a magja mellékesen még önértékelési zavar meg másoktol valo függés is kapcsolodhat hozzá de van pár fajtája asszem felborult étrend elhanyagolt küllem plusz önkép hosszútávú célok barátok megválasztása krónikus üresség unalomérzet vagy pl ugy érzed lenéznek utálnak mások hülyének tartanak épp csak elviselnek a kapcsolatokban könnyen másoktol függsz paranoid képzeteid lehetnek ilyenek..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!