Borderline személyiségzavar - Van itt olyan, aki ettől "szenved"?

Van.

Úgy lett diagnózis, hogy orvoshoz mentem. Ha orvoshoz mentem, nyilván tudtam, hogy valami nem stimmel velem. Egész pontosan borzasztóan üresnek, szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Persze nem mindig, mert van, hogy egyik percben még meg akarok halni, a másikban viszont legszívesebben felpofoznám a saját halálát kívánó énemet, amiért olyan hülye, hiszen ez az élet csodálatos, az emberek kedvesek, szép az idő, stb. Éppen ezért először nem is akartam orvoshoz menni, az egyik tanárom tanácsára elmentem az iskolapszichológushoz, aki egy év után feladta a velem való munkát. Ekkor elmentem a háziorvoshoz - nem emiatt -, aki kihúzta belőlem, hogy igazából belül vagyok rosszul, így pszichiáterhez küldött.

A családom nem tudta mire vélni azt, hogy olyan vagyok, amilyen: lázadó, agresszív, zárkózott, csapongó, kiegyensúlyozatlan, túlérzékeny. A szüleim csak a rosszat látták bennem. Amikor elmentem orvoshoz, akkor megkérdezték, mi a bajom: nem tudtam mit mondani, mert nem voltam tisztában annak a jelentésével, ami a papíron állt. Így elkönyveltek szimplán hülyének, és minden hibámat a betegségre fogták. Később megtudtam, hogy ez BPD, és el akartam nekik mondani, de akkor már nem érdekelte őket.

A testvéremék nem nagyon kérdezősködtek róla, pedig velük szívesen megbeszéltem volna az egészet. Azt mondták, erős leszek, és túl tudok rajta lépni, csak ne gondoljak rá sokat.

A barátaim nem látják rajtam, hogy olyan vagyok, mint egy BPD-s. Persze tudják, hogy illenek rám a tünetek, mert tudják, hogy milyen érzések szoktak bennem kavarogni, de a viselkedésemből nem mindig lehetne megállapítani. Ha velük vagyok, akkor egészen normálisnak tűnhetek.