Miért van az, hogy minél több a teendőm, annál inkább nem csinálok semmit?

az ilyen lusta naplopókból lesznek előbb utóbb a hajléktalan, depressziós és elmezavaros emberek. A nagy kényelemdben azt se tudod mit csinálj. Más meg rákos vagy parkinson kóros mégse süllyed ilyen szánalmas szintre mint te. Vedd észre magad, ez a te életed! Benned semmi motiváció és akaraterő sincs hogy kitörj ebből a szerencsétlen vesztes helyzetedből.

ui:. Gondolkozz el rajta hogy miért utasítod el az összes segíteni akaró ember észrevételét!! Olvass vissza

"Miért van az, hogy minél több a teendőm, annál inkább nem csinálok semmit?"

Mert ahelyett, hogy 1 feladatra koncentrálnál és azt hajtanád végre, folyamatosan azon töprengsz, hogy hol kezdj neki a feladatoknak, vagy pedig azon meditálsz, hogy milyen sok a dolgod, amitől pánikba esel és lebénulsz.

Most rögtön ülj neki a tanulásnak vagy más teendődnek, azzal az elhatározással, hogy mondjuk negyed órán át csinálod. Mihelyt elkezdted, folytatni már könnyű, akár több órán át is. És ha elkezdtél dolgozni, azonnal jobban fogod érezni magad.

Én is ilyen vagyok, pontosan azért, mert mindig inkább nyöszörgök azon, hogy mennyi mindent kell csinálni, meg pánikolok, ahelyett, hogy csinálnám.

Egyébként erre mondom én, hogy a határidő a legjobb múzsa. Most pl. van egy prezi, amit már két napja meg kéne írnom, ehelyett konkrétan ülök az irodában és unatkozom (gyakorikérdéseket olvasok) ahelyett, hogy megcsinálnám. Holnap majd pánikban kell összedobni, és bazi ideges leszek, de ettől még jól fog sikerülni, mert minden jól sikerül, valami szerencse fia vagyok.

Csak mindig azon gondolkodom ilyenkor, hogy ha ezzel a hozzállással ilyen sokra vittem, akkor vajon hol tartanék, ha még szorgalmam is lenne a tehetségemhez? Aztán arra jutok, hogy elpazarolom a tehetségem, és akkor elszomorodok és inkább megint nem csinálok semmit :)

Eléggé más a Tiedhez képest, mégis ez jutott eszembe: én is ilyesmi vagyok témazárók előtt, vagy ha egyáltalán sokat kell tanulnom valamiért MÁSNAPRA.

Olyankor juszt is nem sikerült megtanulni, sőt, szinte semmit se tanulni...

Szerintem egyszerűen így reagálunk a hirtelen sok feladatra.

(Tudom, egyáltalán nem egy szint a kettőnk feladatmennyisége; de talán az én szintemen már a hirtelen sok tanulás is SOK... tudom, lesz mégtöbb is)