Hogy tudnék újra önmagam lenni?

Vidám, mosolygós gyerek voltam, sokan szerettek. Anyám sokat mondogatta hogy szerencsétlen, béna vagyok, sosem lesz belőlem senki. Volt egy törés a személyiségemben 10 éves korom körül mert már nem csak mondta hanem tenni is próbált ellene, nagyon kegyetlenül bánt velem, direkt beégetett emberek előtt, hogy majd ebből tanulok, velem tanult, és ha nem tudtam valamit, dobálta a ki a plüsseimet, amikhez ragaszkodtam, mert mesélt róluk, hogy pl. "úúgy nézett hogy a polcról engem válassz". Volt egy leckefüzetem, amibe mosolygós virágokat rajzolt nekem minden második oldalra. Egyszer elfelejtettem bele írni a házit (de a füzetembe leírtam, csak nem írtam le oda is) és széttépte az egészet. Egyébként pánikbeteg, olyanoktól fél, hogy egy új Végső állomás részt lehetne forgatni belőlük. 20 évesen nem akart egyedül hagyni úgy, hogy később én is mentem valahova, mert nem fogom becsukni rendesen az ablakot és nem kapcsolom ki a monitort, jön egy vihar, kicsavarja az ablakomat, beesik az eső a monitorra és felgyullad a lakás. Szóval a vidám, barátkozós kisgyerekből egy idegroncs lett aki akkor is elsírná magát legszívesebben ha csak csúnyán néznek rá. Van valami esély arra, hogy újra olyan legyen a természetem, mint kiskoromban?