Hogyan tudnék újra önmagam lenni és egyenesbe jönni?

Férjemmel most már egyértelmű, hogy nem tudunk együtt élni. Ő csak saját magával törődik, későn jár haza, amikor megjön, akkor abban sincs köszönet. Ha megkérdem milyen volt a napja, akkor felháborodtan odavágja, hogy "milyen lett volna, egész nap dolgoztam!" Már odáig jutottam, hogy örülök mikor reggel elmegy itthonról dolgozni és csak késő este jön meg. Minden héten nélkülem jár bulizni, olyankor reggel 6 előtt sosem jön haza, amikor szóvá teszem, hogy én is szívesen kimozdulnék vele, akkor jön a kifogás, hogy a kislányt nincs kire bízni. Nekem már csak annyi jutott, hogy mint valami cseléd csinálom az összes itthoni dolgot, a férfimunkával egyetemben, mert ha szólok neki, hogy valamit meg kellene csinálnia, akkor arra hónapokat várhatnék, ha még cseszegetem érte, akkor azon mindig felháborodik, majd kiabál, hogy én állandóan őt csak b...-ogatom. Régebben többször hazudott nekem mindenféle dolgokban, és szerintem az sem kizárt, hogy van valakije. Persze ha megkérdezném tuti letagadná. Van 1 közös gyerekünk, akivel még itthon vagyok, ősztől menne oviba és akkor tudnék munkát is keresni magamnak. Albérletben lakunk, saját lakásunk sajnos nincs. Idáig is sokat nyeltem, és ha őszinte akarok lenni, akkor csak a kislány és az anyagi függőség miatt nem léptem. Szüleim messze élnek, sajnos hozzájuk nem költözhetünk, mert ott a környékükön semmi munkalehetőség sincs.

Ha belegondolok, mielőtt megismertem őt, nem is olyan rég még egy életvidám, boldog ember voltam, sokat jöttem-mentem, most meg csak szenvedek. A szívem szakad meg, hogy mivel itt a kislányom, a világ legboldogabb emberének kellene lennem, de sajnos ez a férjem miatt nem lehetséges, mert teljesen tönkretett, mind lelkileg, mind anyagilag.

Elnézést, ha kissé kesze-kusza lett az írásom! Tulajdonképpen nem is tudom...azt hiszem csak jól esett kiírni magamból, mert eléggé zárkózott lettem, ezeket a dolgokat senkinek nem mondtam el.