Miért nincs az embereknek legális joguk és módjuk az öngyilkosságra?

Sok kérdést láttam már, ahol öngyilkos akart lenni a kérdező. Mindenkinek az volt a reakciója, hogy hülyeség amit csinál, valóban az, de nem nagyobb hülyeség mint élni.. nincs a kettő között reláció... Én mindig azt válaszoltam, hogy szerintem van értelme a dolognak, ha valóban olyan nagy a probléma, mint azt ő látja. Az öngyilkosjelöltek nyomós többsége sokszor eltúlozza a problémáit, mert elborul az agya, s a többi. De mi van azzal a maradékkal, akinek tényleg komoly problémája van? Mondjuk aki nem tud megmozdulni sem, vagy nincsenek lábai, de rúdugró volt (és légy-szíves ne linkelgessétek a faszit, akinek nincs se keze meg se lába és megy körbe az iskolákba előadást tartani, mert ő azt élvezi, és ő csak 1 ember egyféle álmokkal..), annak miért nincs, legális útja arra, hogy beszüntesse a létezését?

Vegyük az én példám (gondolom nem meglepő, hogy ezért foglalkoztat a kérdés):

Teljesen egyedül vagyok lélekben, a külsőmmel semmi gondom nincsen, de bárhová megyek senki sem foglalkozik velem, senki nem keresi a szabadidejében a társaságom, kerülnek és nincs ötletem, hogy miért, azon kívül, hogy komolyan veszem a tanulást és nem röhögök mindenen, ez lehet 2 ok, nemtudom. A hétvégéim, az őszi, téli, tavaszi, nyári szüneteket mind egyedül töltöm, nem értem emberhez 2 éve, pedig 18 éves vagyok. Nem érti senki a gondolkodásmódom, vagy túl pesszimistának, vagy túl optimistának látnak, pedig egyszerűen csak minden dologhoz és helyzethez másképp állok. Nem tudnak rólam egy ésszerű, logikus képet felállítani, vagy azt szajkózzák, hogy okos vagyok, vagy pedig érződik, hogy hülyének néznek, egyszerűen nem tudok mit kezdeni a visszajelzésekkel, mert napról napra változnak, mintha össze vissza beszélne mindenki, ez egész életemben így volt. Van egy barátom (lány) akinek van egy csomó barátja, de mégis foglalkozik a dolgokkal, nagyon hasonlítunk és nem értem, hogy csinálja, de még vele sem tudok találkozni, mert nem ér rá soha és az ellentét csak nő köztünk, pont emiatt a téma miatt. Ha sétálok a parkban, akárhol semmi nem történik, egy árva lélek sem jön oda hozzám, esküszöm, ahol megjelenek, mindenfelé mintha táblák lennének kilógatva, hogy "itt nem jöhet létre semmilyen emberi kapcsolat", egész eddigi életemben tanultam, alig jártam szórakozni, mert nem volt KIKKEL, mégis mivel érdemeltem ezt ki? Én voltam Hitler az előző életemben? Nincs senki aki megválaszolná, hogy mi a bajom, teljesen egyedül vagyok, miközben vágyódom a szellemi felpezsdülésre és nem csak egyedüllét útján kívánom elérni azt, hanem más emberekkel, de mindezt képtelen vagyok átélni, mert valami belső hang az emberekben vagy valami tudatalatti jel azt csipogja, hogy ne akarjanak velem lenni. A rohadt életbe, órákat el lehet velem beszélgetni, egy csomó mindent tudok a világról, mégis mintha ez semmi nem lenne a valóságban, mintha megszűnne... akkor meg miért ne sétálhatnék be a kórházba és kérvényezhetném az elaltatásom? Miért nincs ehhez jogom? A jogok az emberek érdekeiért léteznek, hogyan lehetnek ekkora hiányosságok benne? Miért ne lehetne törvényes úton meghalni? Honnan vették a rómaiak vagy a görögök anno, hogy nincs olyan ember(vagy lélek) akire nem ugyan azok a fizikai törvények vonatkoznak mint másokra, és ezáltal új jogokat kívánnak? Szerintem ez hozzátartozna a liberalizmushoz, mintha védőoltást adnának be, egyszerűen befecskendeznek egy megfelelően előállított anyagot és rá pár percre, vagy fél órára, halott leszek, mindezt altatás közben. Nincs kedvem élni, de jogot sérteni sem, mert a többi embernél jól működnek (történelmi viszonylatban egész jól).