Bolond lennék? (bővebben lent)
Néha a dolgokat amiket csinálok céltalannak érzem, ma például kerékpárral lementem a város közepére egy nyomdába kinyomtatni valamit, de én úgy vettem észre, hogy ez egy fölösleges és bonyolult megoldás, és még ha ráérek is, meg minden, kicsit céltalan, értelmetlen. Ráadásul a kínai turistákat kellett megkérnem, hogy figyeljenek oda a biciklimre, és annyira váratlanul érte őket, hogy nem is igazán értették (angolul sem) mit szeretnék. Végül is itthon hagytam a kábelt, szóval nem lett nyomtatás a dologból, de mostanában sok dologgal érzem így, ez csak egy egyszerű példa volt. És ugye amikor így érzi az ember elveszíti a magabiztosságát, ami azonnal nyílegyenesen meglátszik a karakterén, a mozgásán, mindenen, egyszóval úgy viselkedik az ember mint egy bolond és úgy is néznek rá, talán okkal, legszívesebben nem csinálnék semmit sem ilyenkor, ki sem mozdulnék... A kérdés egyrészt az, hogy más is érez-e néha ilyet. Hogy fölöslegesen csinál dolgokat, vagy mozgat meg komoly erőket a semmiért. Utazik rengeteget lényegtelen apróságok miatt, illetve más is érzi-e néha magán a zavartságot, amikor hirtelen rádöbben erre és azt az elkerülhetetlen dolgot, hogy minden szembejövő látja rajta és ezért meg is nézi, mint valami őrültet?..
Köszönöm szépen előre is a válaszokat.
Belegondoltál már abba, hogy mi lenne ha most nem csinálnál semmit. Csak egyszerűen leülnél a szobádban az ágyad közepére, és csak magad elé bámulnál a sötétben vagy elég csak egy kis fény, ha bevilágít a reluxán keresztül..És csak nézel magad elé, és csak ott ülsz legalább 2 napig. Persze közbe eszel és iszol. Szerinted történne valami veled? Az ember sokszor azért csinálja a dolgokat, hogy legyen valami tartalmas, valami jó , valami olyan amire szívesen emlékszik vissza, vagy csak szimplán azért, hogy ne teljen el egy nap úgy, hogy felesleges volt. Igen, ezt hívják úgy, hogy "te teszed értelmessé az életed." De ha ezektől is eltekintünk, amit vagy amiket mi tartalmassá teszünk, ugyanolyan értelmetlen lesz az élet.
De ettől nem vagy bolond, ne aggódj. Szerintem minden ember, ha fáradt vagy van ideje gondolkodni akkor sokszor eszébe juthatnak ilyen gondolatok. Ez természetes. Ez teszi emberré az embert. "Gondolkodom, tehát vagyok!"
ez mind szép és jó, a baj csak az, hogy valamit látnak rajtam az emberek. zavartnak tűnök. Igazából a szüleim elég idióták voltak és mindig kirántottak a saját világomból, ha kellett erőszakkal, nem hagytak érvényesülni, és mostmár szinte reflexesen magamat rántom ki, vagy nem tudom.
Egyébként ez az egész érzés olyan mint amikor a filmben látsz valamit, és annak pontosan úgy kell történnie, mert van eleje, vége, játéka. De az életed ahogy te mondtad te alakítod, és egy gyengébb idegzet képes folyamatosan a végtelen lehetőséghalmazt pásztázni, mint valami megkattant radar. De ugye mivel egyszerre csak egy dolgot csinálhat az ember.....
Szerintem a megfogalmazásomból is világosan látszik mi a probléma. Nem vagyok egyszerű mint a faék sajna és ebbe bele lehet őrülni. H látom a hülye szarul működő társadalmat, és nem hogy nem tudom komolyan venni, de egyenesen hülyén érzem magam azok között az emberek között akik kényelmesen elfekszenek benne. Talán ilyen hozzáállással sosem lesz normális életem :/ ettől félek a legjobban.
"Nem vagyok egyszerű mint a faék sajna" - Ezt miből gondolod? Mit tettél le az asztalra eddig ami más számára hasznos?
"látom a hülye szarul működő társadalmat"
Szerintem jól működik. Máshol sem jobb vagy rosszabb, egyszerűen nincs összehasonlítási alapod.
"egyenesen hülyén érzem magam azok között az emberek között akik kényelmesen elfekszenek benne"
Ezt nem teljesen értem. Lenézed azokat akik boldogok, családjuk van és jól keresnek?
"Talán ilyen hozzáállással sosem lesz normális életem"
Ezt jól látod. Barátnőd volt már egyáltalán?
nézd, olyan érzés ez mint amikor oviba jársz, még fel se fogod mi van körülötted, csak a megmagyarázhatatlan csodát látod, a rendszert. De ha így huszon évesen mondjuk óvodába kellene járnod, csak a betonszarkofágot látnád a lakótelep közepén. Meg gyerekeket akik visítva játszanak.
Valami ilyesmi ez is, csak nagyban. Talán a depresszió hozza ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!