Öngyilkossági kisérlet tulélő?

Persze, igazad van, de amikor évekig csak kudarc, bukás és szenvedés van, és győzelem sehol, az nem egyszerűen lelkileg őröl fel, hanem szép lassan testileg is, és ez már nagyobb probléma. Ha valaki e mellett még valóban depressziós is, abból lehet igazi tragédia.

Tudod, engem évek óta mindíg azzal vígasztaltak hogy "most már csak jobb jöhet", ehhez képest csak rosszabb és még rosszabb jött. Itt bizony már elvész a hit mindenben, magamban is. Hangsúlyozom még egyszer, hogy nem tervezek már öngyilkosságot, de talán nem is lenne rá szükség, mert a folytonos stressztől az immunrendszerem annyira le van gyengülve, hogy minden betegség előjön rajtam és előbb-utóbb a testem fel fogja adni, akár akarom akár nem.

Nem igaz, hogy semmi öröm nincs az életben.. bizton állítom valami van aminek lehet örülni.. csak mikor sok bukástól az ember annyira mogorva lesz, hogy már a körülötte már meglévő jó dolgokat nem képes felismerni. Alapvetően én is pesszimista a és borúlátó vagyok. De a reményt nem adom ki a kezemből soha.

Egy rohadt körfolyamat ez az egész, a végén már úgy bedarálja az embert hogy zombi lesz. Ilyenkor kell egy kisiklás... Tök mind1 mit csinálsz csak ne azt amit eddig.. egyik reggel felkelsz és elhatározod, nem leszel hajlandó azt csinálni amit eddig... én úgy gondolom radikálisan ki kell lökni az eddigi életéből az illetőt... És akár erőszakkal is, mert inkább egy jó szándékú verés mint önkényes halál... Jó lehet egy verssel, elráncigálással nem oldódik meg a baj, de annyi igen hogy tisztábban reálisabban láthatjátok akkor a világot... mert ne is haragudj meg, piszok szemetek vagytok magatokkal, szegény lelketek vágyik jó dolgokra, ennek ellenére meg a sarokban rohadtok... nincs kedvetek, nincs kitartásotok, az alapvető emberi tulajdonságaitokat hazudtoljátok meg... ilyenkor érthető a válaszom is: soha nem fogok veletek megértő és elfogadó lenni, mert helytelen az egész... ti nem betegek vagytok, nem is gyenge jelleműek, csak simán nem tetszik az élet, nah és ez a nem mind1 dolog.

Az öngyilkosok legnagyobb része depressziós/szorongásos, ami ugyanúgy betegség, mint pl. a cukorbaj - ennek tünete a labilitás, ezt pedig felróni valakinek, aki ebben szenved olyan, mint bántani egy cukorbeteget azért, mert nem ehet édességet.

Egyébiránt többször éreztem már késztetést az öngyilkosságra, de még egyszer sem próbáltam meg - nem voltam elég elszánt. Ha esetleg alkoholt fogyasztottam volna mellé, biztos nem élnék már.

Egy hídról akartam levetni magam késő este, amikor már senki nem jár arra - mivel nem tudok úszni, azt hiszem, simán megfulladtam volna. Viszont megijesztett az, hogy ebből biztosan nincs visszaút (nem olyan, mintha elütne egy autó vagy kiugrom valahonnan, hogy talán túlélem), valamint az is, hogy nagyon komoly károkat okoztam volna a családomnak és a barátnőmnek.

Nem ez az első depressziós korszakom, de ez már másfél éve tart, végre talán ki tudok lábalni belőle - úgy döntöttem, pszichológushoz fordulok. Ha néhány hónap leforgása alatt sem lesz komoly javulás, n em tudom, mi lesz; egyelőre örülök annak, hogy eljutottam odáig, hogy ezt meglépem.