Ha valaki súlyos depresszió miatt átélt már deperszonalizációt az örökre úgy marad? Mindig is kettős én lesz már a fejében a saját tudata helyett?

Elég nehéz megfogalmazni, ezért egy példát mondok.

Mikor először depressziós lettem nagyon sokáig egyedül voltam és túl sok idom volt gondolkodni.

Mindent Megkérdőjeleztem. Hogy ki is vagyok én, hogy mit is gondolok valójában...

Illetve eléggé érzéketlen lettem. Látom hogy mások mindig beszélnek erről, hogy ki jó ember ki nem jó ember.

Nekem ezzel kapcsolatban nem nagyon vannak érzéseim. Marmint persze, tudom hogy cselekedetek alapján ki a jó meg nem jó ember, csak valahogy nem érzem.

Van egy saját példám. Valaki elkövetett ellenem valamit a múltban, tiszteletlen is volt, amire én sokáig úgy reagáltam hogy lesokkolt és nem fogtam fel hogy mi is történt. Evekkel később PTSD formájában jött vissza és akkor írtam neki és megmondtam neki hogy mit gondolok róla. Úgy reagált hogy még engem fenyegetett meg... nyilván tudom hogy egy becstelen ROSSZ ember, de valahogy nem érzem ezt, hanem ki kell magamnak mondanom.

Ez még a deperszonalizáció vagy a védekező funkció lehet hogy nem érzem hogy rossz ember azért hogy ne kelljen felfognom hogy velem tett rosszat?

Illetve sokszor megkérdőjelezem hogy mit gondolok belül....

ez csak az első depresszív szakaszom után lett, előtte nem éreztem így... meg fogok bolondulni fixen?