Idősödő nők! Hogy dolgoztátok föl a tényt, hogy nem lehet többé természetes úton gyereked?
Én tegnap tudtam meg hivatalos orvosi vizsgálat alatt, és bár azt nem mondanám, hogy meglepetésként ért, hiszen annyi eszem azért van, hogy tudom, hogy van biológiai óra, korom és ritka, mint a fehér holló havi ciklusom, kitaláltam magamtól is, hogy talán itt a vége, mégis nagyon megviselt a diagnózis, hogy tényleg hivatalosan is öreg nő vagyok.
Tudom, hogy hálásnak kell lennem, és az is vagyok, hogy pl. nem derült ki vmi súlyos betegség, hogy amiatt nem jön meg, egyszerűen csak nincs, ami megjöjjön, és azért is hálás vagyok, hogy nincs különösebb szenvedésem, hőhullámok pl., illetve tán van, volt, bár sosem tudtam, hogy az hormonális vagy egyszerűen az időjárás ilyen fázom-melegem van felváltva.
Szóval az a kérdésem elsősorban a diagnózist vagy az önfelfedezést átélt nőktől, de akár bárki mástól is, hogy aki átélte ezt, mi segített a tény feldolgozásában, illetve nekem mi segíthet, hogy tudom a legjobban egyedül feldolgozni ezt a végtelenül szomorú tényt, hogy végül is lejárt szavatosságú nő vagyok, ráadásul gyerek nélkül.
Aki a diagnózist adta (nem tudom, hogy orvos-e, vaginális ultrahangon derült ki) azt mondta, hogy attól még lehet gyerekem, mire rögtön rávágtam, hogy persze, örökbefogadással, ugye? Mire mondta, hogy nem csak, akár petesejt beültetéssel is, mire húztam a számat, hogy aha, aztán ki tudja, milyen genetika lesz a gyerekben, meg hogy én csak a sütő legyek, amelyben más gyereke kifejlődhet...?! Mire mondta, hogy azért ez is jelentős élmény a gyerekvárás és a nevelés felülírhatja a genetikát, illetve még válogathatnék is, hogy milyen petesejtet szeretnék, mire nevettem, hogy ja, katalógusból választható gyerek a XXI. században...? Haha... Aztán mondtam neki, hogy hogy vállaljak egyedül gyereket, magamat sem tudom eltartani, mire mondta, hogy ez már egy másik kérdés, és természetesen nekem kell eldöntenem, hogy mit szeretnék.
Persze jó tudni, hogy van még nem természetes lehetőségem is, ezért is hálás vagyok, de mégis: hiába nem meglepetésként ért a hivatalos vizsgálat eredménye, mégis nagyon megviselt, igazi könnyeket sírtam :(, fizikai fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha szó szerint összetört volna a szívem :(, minden viccelődésem mellett is, mire a vizsgálatot végző nő még fel is ajánlotta, hogy megölel, ami igazán jól esett, amiért hálás vagyok, mégis rögtön az jutott eszembe, hogy meg kell gyászolnom a természetes termőképességemet, a fiatalságomat, mert így hivatalosan is öreg vagyok, ami szomorú, mert egyáltalán nem érzem magam annak, a valóság, az adatok mégis mást mond. Csinált már vki ilyet? Hogy gyászolhatom meg a termőképességemet?
Érzelmi evés megvolt tegnap este, de tudom, hogy nem segít, ki mivel tud segíteni abban, hogy ne emésszen föl a bánat, hogy nem lehet soha többé természetes úton gyerekem?
A vizsgálatot végző nő kérdezte, hogy van-e gyerekem és mondtam, hogy nincs, mire mondta, hogy hát ezek a mai férfiak már nem tudnak elköteleződni, mire mondtam neki, hogy szerintem nem gyereket csinálni kihívás, hanem olyan embert találni, akivel békében és szeretetben fel is tudjuk nevelni...
Fáj, nagyon a lelkem... :(
Ki mivel tud segíteni, akár saját tapasztalattal, akár nem?
Jókat, elgondolkodtató dolgokat írtok, köszi, jöhet még bölcsesség.
Bárcsak tudtam volna húszévesen, amikor kiakadtam a saját belső hangomon, hogy miért akarnék gyereket, hogy mennyi esélyem van rá...!
Bár végül is nem azért nem lett gyerekem, mert azt gondoltam volna, hogy még ráérek, ez mondjuk fontos adalék.
Igazatok van abban, hogy valahol magamnak csinálom a problémáimat és gondolok olyan dolgokat magamról, amellyel csak bántom magamat, azaz durva, hogy tényleg már a gondolattal is azonnal alkotunk...
Ez pl. egy fontos tanulásom ebben a történetben.
Pl. nagyon sokszor szoktam arra is gondolni, hogy milyen jó, hogy nincs gyerekem, ezeket a gondolataimat kell megerősítenem, és tudatosan én is egyetértek azzal, hogy nem attól nő egy nő, hogy tud-e gyereket csinálni vagy van-e gyereke, mégis van bennem olyan érzés, hogy kevesebbet érek így, hogy már nem is lehet természetes úton, pedig tudom, hogy ez csak egy önmegsemmisítő gondolat, érzés, ergo nem egészséges. Szerintem a társadalmi nyomás adja nekem ezt az érzést amúgy, hogy szülni kell, ez ellen menni még gondolatban is furának tűnik nekem, de tudom, h csak meg kell erősítenem a miért jó, hogy nincs gyerekem érveimet, hogy jobban érezzem magam...
21.: A társadalmi nyomással nem kell törődni. Iszonyúan elavult gondolkodás, hogy minden nőnek szülni kell. Szerintem a társadalom még nem eléggé alkalmazkodott ahhoz a tényhez, hogy manapság szabályozható a gyerekszám. Évezredekig nem nagyon volt választás, mert nem volt megbízható fogamzásgátlás.
Szerencsére én kevésbé éreztem ezt a nyomást, de szerintem a társadalmi közeg is számít. Én főleg értelmiségi körben mozgok, nagyvárosi vagyok. Falun, kisvárosban, kevésbé tanult közegben még nagyobb ez a nyomás. Másrészt azt érzem, hogy 40-50 éve még nagyobb nyomás volt erre nézve, én negyvenesként ritkán találkoztam ezzel a jelenséggel, alig érdekel valakit, hogy nincs gyerekem. Aki meg beszól, azt leállítom. Kevés dologgal lehet kikergetni a világból, de az őskonzervatív, antifeminista gondolkodás ez. Többek között a vallással is ezért szakítottam. Igaz, nem is hittem benne, de nagyon zavart, hogy hol jelöli ki a nő helyét a világban.
Szerintem akkor is pontosan tudtad, hogy már nem lesz gyereked amikor bementél a rendelőbe. Nem ezen borultál ki. Ki kéne találni mi a valós probléma?!
Én örülnék ha végre ezt mondanák. Fáj mikor megjön és unom már az egészet. Nem akarok gyereket. Mert szerdánként klassz lenne. Én lennék a világ legjobb anyukája. De a hét a többi napján köszönöm de valami mást szeretnék csinálni. ;)
Nem mondom, hogy nem tűnt föl, hogy nem jött meg már hónapok óta...
De közben meg tényleg vannak étkezési hiányosságaim is, és gondoltam, tán azért nem jött meg...
Azért az gondolom feltűnt, hogy már minimum 45 vagy és nem 35 :D És nem a próbálkozásról szólt az elmúlt 10 éved.
Magadnak is hazudsz az a baj ;)
Még 42 sem voltam a diagnóziskor, és nem attól lesz még havi, hogy vki próbál-e gyereket csinálni vagy sem, hanem hogy van-e még egyáltalán petesejt, amelyből lehet gyerek vagy havi.
Nekem nincs több, és mivel a diagnózis idején még a 42-t sem töltöttem be, azért ez egy kicsit tényleg meglepő és korai azzal együtt, hogy természetesen nekem is feltűnt, hogy hónapok óta nem jött meg.
Mondjuk azt azóta olvastam több helyen is, hogy határozottan akkor beszélünk menopauzáról, ha már több, mint egy éve nem jött meg, az viszont nekem csak február közepén lesz, bár közben a vaginális ultrahang kimutatta, hogy nincs több petesejtem, amelyből gyerek vagy havi lenne, szóval hiába várnék februárig, ez még biztosabb, és így februárban sincs minek megjöjjönnie...
Nincs férjem és már élettársam sem, sosem voltam férjnél, de volt több hosszabb párkapcsolatom is, pl. nem rég ért véget egy sokéves párkapcsolatom, és most épp nincs senkim, ráadásul így még nehezebb új élettársat vagy férjet, hogy esélytelen a gyerek, öreg nő vagyok...
A legutóbbi sok éves előtt is voltam pár évig egyedül, előtte meg egy olyan hároméves, ahol a legtöbb esélyem lett volna, ám jó is, hogy nem született oda mindenáron, mi lenne most velem gyerekkel, egyedül...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!