Idősödő nők! Hogy dolgoztátok föl a tényt, hogy nem lehet többé természetes úton gyereked?

Köszi a választ mindenkinek, aki privátban írt, annak is, két kedveset kaptam, mindkettőt köszönöm, nem válaszolok amúgy magánüzenetekben.

Amióta kiírtam ezt a kérdést tényleg frissen értesülve, azóta tényleg leülepedett kissé, kissé el is felejtettem, és érdekes talán, hogy én rögtön azzal reagáltam le a hírt, hogy nem kell mindenkinek gyerek, és itt magamra is gondoltam, amikor néha saját magammal sem bírok, akkor szoktam nevetni-felháborodni magamon, hogy hova akarnék én még gyereket is, amikor magamat sem tudom rendesen ellátni, szóval komolyan gondoltam, és én is mondtam a vizsgálatot végző nőnek is, hogy úgyis túlnépesedés van, de attól még húsbamaróan fájó az igazság, és azért még mindig fáj.

Bennem nagyon szélsőséges és egymással még ellent is mondó dolgok vannak a gyerekvállalással kapcsolatban, mindenekelőtt édesapám állandó mondása, hogy egy nő csak két esetben képes bármire: ha gyereket akar vagy ha nem akar gyereket. Ebben van igazság, és a karma, a kiegyenlítődés szabálya szerint én pont így maradtam le a gyerekáldásról, mert az igaz, hogy nemi életet kezdve tényleg mindent megtettem azért, nehogy teherbe essek 18-20 évesen, sőt, húszévesen azért szakítottam életem talán legnagyobb szerelmével, mert egy számomra nem szimpatikus mozdulatára egy hang azt mondta a fejemben, hogy biztos-e, hogy egy ilyen embert szeretnék apának, amin én azért akadtam ki húszévesen, mert eszem ágában sem volt családalapításra gondolni, ám amikor ez a hang nem hagyott nyugodni és megmérgezte bennem az addig tökéletesen működő párkapcsolatomat, akkor először is anyukámat hívtam föl erről, amikor egyedül voltam, aki közölte velem, hogy húszévesen ez teljesen normális hormonális reakció, még akkor is, ha tudatosan nem áll szándékomban gyereket csinálni épp.

Aztán teltek-múltak az évek, szerelmek jöttek-mentek, és én tényleg megtettem mindent azért, hogy ne essek úgy teherbe, hogy nem voltam benne ezer százalékig biztos, hogy az illető fickó velem is marad a gyerek felnőttkoráig, illetve hogy én kibírnék-e mellette 18 évet legalább...

Ez ment kb. harminc éves koromig, ami után egy-két évvel a következő következő párkapcsolatomban egy ponton - igen, a szakadt gumit már meséltem szerintem itt - elengedtem a maximális védekezést is azzal, hogy ő is azt mondta, hogy úgyse lesz gyerek, én meg valahol reméltem, hogy hátha mégis, de azért bennem volt az is, hogy jó lenne, ha nem úgy lenne gyerekünk, hogy hoppá, becsúszott baleset. Már akkor nagyon sokan mondták körülöttem, hogy elmegy a vonatom, ketyeg az órám, keressek más pasit, aki gyorsabban haladna velem, és nagyon sokan mondták, hogy fagyasszak le petesejteket, mert mi lesz, ha inkább később szeretnék gyereket, de annak már akkor utánanéztem, hogy már akkor túl késő lett volna, mármint minél idősebb valaki, annál kevésbé friss mindene, ugye... Ráadásul hormonkezelés, volt egy barátnőm, aki átment ezen, és végignéztem a szenvedését, ráadásul még sok pénz is, annyira azért nem kell nekem gyerek, szóval itt kezdtem ellentmondani apukám állandó mondásával, és amikor most kiderült, hogy bizony, lejárt a szavatossági időm és elment a vonatom, csörgött a vekker, amit a vizsgálatot végző nő azzal a kísérőszöveggel közölt, hogy azért még lehet gyerekem, beültetéssel, ja, meg akár örökbefogadással is, ugye...

Csak decemberre van időpontom visszamenni a nőgyógyászprof.hoz, remélem, nem fog rábeszélni vmi gyógyszer szedésére, hogy újra vérezzek, mert semmi kedvem hozzá...

Én is örömmel konstatáltam a havim ki-, majd elmaradását, hogy nem kell hozzá több cuccot venni és a mit véreztem épp össze téma miatt görcsölni. Én sem szerettem, ugyanakkor tudom, hogy a női egészség legjobb mutatója a rendszeres és fájdalommentes havi.

Szerencsére túl nagy havi szenvedéseim nem voltak, míg általános iskola végén a lány osztálytársaim fele be sem jöttek vagy csak tornaóráról lógtak, mert megjött nekik - ezt sosem értettem, nekem is megjött, és? Attól még nem vagyok beteg, sportolni is tudtam, de tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés és van endometriozis is, ami havi szenvedéseket ad, van ilyen barátnőm, aki havonta magába roskad és már mondtam is neki, hogy vizsgáltassa meg magát, mert nem alapértelmezett a havi szenvedés, de ő nem akar nőgyógyászhoz menni, sem a mindenevő étrendjén változtatni...

Én ráadásul megcsalás miatt elvált szülők gyerekeként már pubertás korom előtt azt hajtogattam, hogy nem gyereket csinálni a kihívás, hanem olyan embert találni, akivel békében és szeretetben fel is lehet nevelni azt a gyereket, nem úgy, mint a szüleim, akik végigveszekedték a gyerekkoromat addig, míg egy megcsalás meg nem törte az állandóan feszült légkört otthon, tehát persze, hogy én is vállalhattam volna bármikor gyereket egyedül is, bankból is, de akkor hogy ítélném el a szüleimet a szóbeli erőszakos gyerekkorom miatt, amelyben mi, gyerekek még fizikai erőszakot is elszenvedtünk a testvéremmel, de persze mindhármuk szerint ez csak a fantáziám szüleménye, nem pedig emlékem, mert a felelősség vállásához túl esendők, gyengék, kényelmesek. Mégis mi a jó büdös francért találnék ki erőszakos emlékeket magamnak...???!!!

Mindegy, ez nem ide téma, csak annyiban, hogy emiatt arra esélyem sem volt, hogy egyedül vállaljak gyereket, mert nem gyereket csinálni kihívás, ugye.

És nem most jutott eszembe b+, hanem 22 éve napi szinten rugózom a gyerek/ne gyerek kérdésen!

Te meg 16. az empátia szót ismered? Együttérzés? Értő olvasás? Netán érző? Fú, de felhúztam most magam a válaszodon!