Idősödő nők! Hogy dolgoztátok föl a tényt, hogy nem lehet többé természetes úton gyereked?

Köszönöm szépen a sok együttérző választ!

Kapásból én is úgy reagáltam le a hírt, hogy nem kell mindenkinek gyerek, és nekem sem mindenáron, úgyis túlnépesedett a bolygónk, én meg magammal sem vagyok elég jóban, előbb a saját belső gyermekemnek kell a felelős szülőjévé válnom, és amíg olyan kupi és kosz van a lakásomban, amilyen, kényelmes ráfogni a depresszióra, de talán ezért sem maradt mellettem senki?

Nem sokára lesz születésem 42. évfordulója, de még csak nem is vagyok annyi, és én sem csinálnék szerintem túl nagy ügyet ebből, ha nem úgy kerültem volna a vaginális ultrahangra, hogy a nőgyógyász prof., akihez csak éves sima, minden oké-e ellenőrzésre mentem nem rég, most is az volt az első kérdése, hogy mikor jött meg utoljára, mire nevettem, hogy haha, ki emlékszik már arra, nem is tudom, vagy egy éve (fel sem készültem erre a szokásos kérdésre, úgy el is felejtettem már ezt az egész havi nyűgöt...), mire a prof úgy meglepődött, hogy leesett az álla, én meg nem értettem, hogy mit van úgy odáig, rögtön elkezdte a gépét nyomkodni, és mondtam neki közben, hogy amikor legutóbb voltam nála, tényleg egy éve, már akkor is mondtam neki, hogy ritka, mint a fehér holló, nem havi, hanem kb. párhavonta, aztán félévente jött meg egy ideje, mindig úgy meglepődtem rajta, hogy a Tövismadarak c. film jutott mindig eszembe, mindig nevettem is magamon, hogy mi az, hogy mi az, vér, nő vagyok, ja, nem rákos, haha, mint a filmben a kis buta tinilány, viszont a nőgyógyász prof, aki közben jóvá hagyta, hogy tényleg mondtam neki a múltkor, hogy nem havi már az a havi, viszont folytatta a pánik fejét, hogy az nagyon korai.

Én még mindig nem értem, hogy miért para és miért baj, hogy nem kell többet sem a vásárlással, sem a pénzkiadással, sem a mi minden összevérzése utáni szenvedésekkel, hogy kijön-e vagy ki kell dobni, meg sem vizsgált a prof, ami szinte csalódással töltött el, de csak mert nagyon rákészültem már lelkileg, hanem csak hormonvizsgálatos beutalót adott meg erre a vaginális ultrahangra, és mondta, hogy ha tényleg nincs több "tojásom, amelyet elpotyogtathatnék", mint egy tyúk, azaz petesejtem, akkor egész aggodalomas fejjel mondta, hogy talán vmi gyógyszert kell szednem, hogy legyen még vagy nem is tudom, mit akar, majd megyek hozzá még, majd beszámolok róla itt, ha vkit érdekel, de nem is értem, hogy azt akarja, hogy még mindig megjöjjön...? Miért...?

Lehet, hogy csak vagy legalább is főleg az ő aggodaloma izgat a legjobban, hogy miért para az, hogy nincs több?

Még mondtam is neki, hogy kérdeztem anyukámat vmikor, hogy neki mikor jött meg utoljára, és mondta, hogy neki is korán lett vége, és most a vizsgálat után is újra kérdeztem anyukámat erről, aki azt mondta, hogy ráadásul az ő női felmenői mind korán hagyták abba, szóval nem értem, miért probléma.

Azzal is tisztában vagyok, és ez még a kérdésem kiírása előtt is eszembe jutott már, hogy csak az öreg, aki annak érzi magát, aki úgy is viselkedik, aki elfelejtett már játszani, nevetni, szabadnak lenni, de aztán eszembe jutott az is, hogy szemüveges is lettem, ott is beszólt a szemvizsgálatot tartó akárki, hogy ennyi idősen már természetes a látás romlása, ráadásul óvónő vagyok, a gyerekek rögtön nagymamának kezdtek hívni, amint megjelentem szemüvegben az oviban, a hallásomról is kiderült már, hogy van némi hallásproblémám, szóval öregszem, na, még akkor is, ha a gyerekek fiatalon tartanak, tényleg :) , meg sportolok, mozgok rendszeresen, de néha eszembe jut, hogy már nem bírom úgy, mint régen sajnos, és tudom, hogy így is legyek hálás azért, hogy még mindig öt-tíz évvel fiatalabbnak szoktak tippelni az új ismerőseim, de attól még fáj a tény, hogy hivatalosan is csökkent az értékem nőként a természetes termőképességem elvesztésével...

Az egy jogos nézőpont, és köszönöm, hogy az elmúlás, öregedés, menopauza nehéz akkor is, ha van gyerek, de pláne, ha nincs...? Nem mintha fájdalmakat kéne versenyeztetni, de szerintem jobban fáj, ha még reménykedtem benne, hogy holnap szembejön velem álmaim hercege...

Igazából nincs okom panaszra, több hosszú, több éves párkapcsolatom is volt, volt egy lyukasgumis kalandom is, amikor félelmetes volt, hogy mi lesz, ha gyerek lesz belőle, de az legalább egy párkapcsolat közepén-elején volt, ő meg annyira mondta, hogy nyugi, úgysem, hogy elhittem, aztán megkönnyebbülést is éreztem, de vhol szomorúságot is, hiszen ha nem tiszta szívből várt gyerek olyan családba születve, ahol az apuka az első randin kijelenti, hogy nem akar gyereket vagy esküvőt, az nem a legjobb esély a boldog gyerekkorra... Amikor ráadásul az a párkapcsolatom végetért három év után, akkor bennem volt, hogy ő volt a legjobb esélyem, még úgy is, hogy minden egyes hónapban szétaggódtam magam azon a szélsőségen, hogy bárcsak megjönne, bárcsak ne jönne meg, plusz pénz, gond venni cuccot, ide-odavérzés nyűg, és akkor az még a féléve véget ért kb. ötéves kapcsolatom előtt volt pár évvel...

Úgy látszik, jól éreztem akkor, hogy akkor lett volna ideális, de a volna vonat nem visz sehova, úgyhogy fel sem ülök rá...

Az egyik legjobb barátnőm örökbefogadott egy cigánygyereket, de mondjuk ő is csak azután, hogy talált egy nekivaló hapsit maga mellé, és a nőgyógyász prof. már sokszor mondta, hogy ketyeg az órám, erre meg kiakad azon, hogy már nem is ketyeg, nem értem, komolyan, de csak elmondja majd...

Azt én is tudom, hogy hány olyan betegség van, amit nagyobb eséllyel kap el gyerektelen nő, lehet, hogy emiatt aggódik?

Majd hamarosan megtudom...