Mentális problémákat nem tudom leküzdeni. Mit tegyek?

Hogy estél át a ló túlsó oldalára és milyen gyógyszertől, 30-as?

Én is ezzel küzdök, de “csak” azóta, hogy elveszítettem a családomat, előtte boldog, pörgős és szociális voltam. Sose voltam a társaság krémje, de mindig megtaláltam azokat a barátokat, akikkel felhőtlenül el tudtam engedni magam. Az évek alatt a családom “megszűnt”. Kik meghaltak, kikről meg kiderült, hogy rosszat akarnak nekem, de 8 évembe telt ezzel szembenézni és elfogadni ezt és elengedni őket. Azokról van szó, akiket a legjobban szerettem. Túl vagyok rajta, de megváltoztam. Magànyos vagyok és “riadt”, már-már barátságtalan. Társaságban is rémült vagyok, el akarok bújni, ne is lásson senki, félek. Nem tudok hozzátenni a munkahelyi poénkodásokhoz, hahotázásokhoz, de máshoz sem. Csak vagyok, mint akit oda raktak, miközben görcsös vagyok. Nincs családom, se barátaim, de már nem is vagyok rá alkalmas szerintem. Egyedül küzdök a mindennapokban és már többszörösen belefáradtam az életbe és többször feladtam. De mindig talpra kellett állnom, ebbe is belefáradtam már, kimerültem, kiégtem. 14 évet lehúztam egyedül s a kutyát nem érdeklem. Szociális fóbiám lett, amely végett a munkahelyeimen sem tudom megállni a helyem, az utolsó pillanatban mindig kilépek, ne hogy kirúgjanak, nekem így könnyebb. Így megszabadulok a kellemetlenkedő kollégáktól is, akiktől a félelmeim vagy ötvenszeresre nőnek és minden napom megkeserítik. Viszont hiszem azt, hogy ha az embernek van egy szerető, támogató családja, akik kiskorától kezdve a jelenben is szeretik, törődnek vele, akkor ez nem alakul ki! Persze lehet, hogy tévedek. Kedves posztoló és kommentelők, nektek van családotok, aki szeret és törődik veletek?

Kedves utolsó! Sajnálom a helyzetedet,nem lehet könnyű neked. Ha gondolod írj privibe és ha tudok segítek vagy csak meghallgatlak,tapasztalatból tudom már az is segít ha az ember ki írhatja/beszélheti magából a gondjait. írj nyugodtan!

#32 hm szerintem ràm is ez a sors vàr de még szerencsére van csalàdom.

Arra jöttem rá, az évek alatt (én is küzdök szociális szorongással), hogy mindennek az alapja a gondolatok. Ha a gondolataid negatívak/destruktívak, akkor az kihatással lesz az érzéseidre, ami pedig az általános közérzetedre, végül az életedre. A gondolataidat mint egy 'kívülállóként' kellene megfigyelni és tudatosan gyomlálni, ami destruktív. 'Nincs rá szükségem, kidobom.' Szóval valahogy kordában tartani a gondolataidat tudatosan. Nem mondom, hogy egyszerű, én is csak próbálkozom, de érdemes vele kísérletezni.

Kedves utolsó, ez nem ilyen egyszerű! Bár az volna! Egy sérült programmal futó agyat nem lehet csak úgy kigyomlálni. Annak még a pozitív gondolatok is rosszul esnek és rengeteg energiát felemésztenek, miközben max csekély eredményük van, vagy még annyi se. Én pl a támogató, szerető közegben hiszek, akik szívesen és türelmesen segítik az ember fejlődését, ahol biztonságban érezheti magát, ahol sikerélményeink lehetnek, ahol nem kell félni.

A rossz gondolatokat nem lehet irányítani. Ha beteg az agy akkor ő az erősebb és ő irányít.

Meg kell próbálni lazábban venni az egész életét. Elvarasok és minden egyebek nélkül. Esetleg gyógyszert is segítségül venni ezen folyamat mellé. Az ilyen mi lesz ha nem sikerül dolgokat is el kell engedni. Ha valami fontos sikerül az OK, ha valami nem az is OK. Téged másfelé vitt az élet és ennyi. A minden xaron való görcsölés, állandóan az elvarasoknak való megfelelés csak boldogtalansaghoz vezet.

36/ és 37/ én nem így gondolom. Ha tudatos vagy és nem hagyod, hogy a gondolataid elhatalmasodjanak feletted, akkor működhet. De az tény, hogy rohadt nehéz. Beszélgetned kell az agyaddal. (Tudom ez hülyén hangzik, de úgy kell elképzelni, mintha az agyad egy külön entitás lenne.) Amikor jön egy negatív gondolat, megkérdezed magadtól, hogy mennyi a valószínűsége, hogy az amitől szorongsz megtörténik. Visszagondolhatsz arra, hogy a múltban hányszor reagálta túl az agyad a dolgokat és mennyiszer volt teljesen vaklárma. De ha valami oknál fogva tényleg az a negatív dolog megtörténne pont úgy, ahogy az agyad elképzelte (amire elég kicsi az esély), mennyi ideig lenne jelentősége az életedre, annak a dolognak: 1 hétig, 1 hónapig, 10 évig? Meg tud e veled történni olyan esemény, ami millió másik emberrel nem történt már meg? És az élet, akkor is haladt tovább. Másrészt az élet olyan, hogy előbb utóbb mindent el fog tőled venni így is úgy is. Sokat segít az a sztoikus gondolat is, hogy "nem az a lényeg mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan viszonyulunk a helyzethez". A tudatosság mellett például a Wim Hof légzőgyakorlat is segíthet. 35/ voltam