Mit lehet tenni, ha valakit gázlángolnak a pszichiátrián?

"Igen, pszichiáterhez menni veszélyes, mert ha rádsüt valami diagnózist, az egy életre stigmatizál!"

Kerülni kell a pénzlehúzó, kamukéró divat-sarlatánokat!

Leszarják mi van veled, csak eljátsszák hogy érdekli őket a problémád!

"Magad uram, ha szolgád nincsen!"

(jelentése: ha nincs, aki segítsen az embernek, minden munkát magának kell elvégeznie)

Igazából jó szakembert nehéz találni. Vannak olyan betegségek, amikor valóban az a nagyobb baj, ha nem kap valaki kezelést, de ha rossz a szakember, az pénzéhségből adhat olyan diagnózist, ami nem valós (pszichés betegségeket könnyebb "félrediagnosztizálni", mint testieket), csak azért, hogy utána ő kezelhesse a beteget, magánpraxisban, lehúzva róla, amit lehet.

Kérdezőnk olyan helyzetbe került, ami azért nagy gond, mert a skizofrénia diagnózis az, ami talán a legerősebb stigma. Szoktam itt olvasgatni, sok skizo panaszkodik, hogy ha kiderül a munkahelyén, kirúgják, nem tudnak párkapcsolatot létesíteni, vagy nagyon nehezen, mert a skizo diagnózist meghallva a legtöbb randipartner elmenekül. Sokszor nem maga a betegség teszi tönkre a betegek életét, hanem ezek a járulékos dolgok. A magány, ami ebből kialakul, még inkább hajlamosít a pszichés betegségekre, társulhat mellé depresszió, vagy az alapbetegség romlik. Sok beteg olyan kevés segélyt kap, hogy a családtagjaira szorul az eltartása. Ha olyan helyzet alakul ki, hogy magára marad idős korára, legtöbbször hajléktalanná is válik, mert kapitalista társadalmunk szociáldarwinista, jelmondata az "aki gyenge, pusztuljon". Itt már nemigen van szociális háló, aki nem tudja önerőből eltartani magát, az sokszor hajléktalanná válik. Épp ezért kellene a pszichiátereknek tartózkodni az elhamarkodott diagnosztizálástól. De sajnos valóban az az igazság, hogy sok orvost nem érdekli a beteg sorsa.

Meg ha az ember kap egy pszichiátriai diagnózist, a pszichológusok félnek elvállalni, különösen, ha nem szed gyógyszereket. Pedig a gyógyszerezés egyetlen indoka az, hogy ha eluralják a tünetei az embert és zavarják a hétköznapi életében, akkor nyomják el azokat annyira (de csak annyira és annyi ideig), hogy lehetővé váljon önismereti munkát végeznie! Innentől meg ott a csapda, hogy ha pszichológus nem vállal, kénytelen pszichiáterhez járni, azok meg többségükben megspórolják a pszichoterápiát gyógyszerezéssel és ilyen havi húszperc “terápiákkal” szúrják ki az ember szemét.

Ezért olvasom itt sokszor nagyon szomorúan, hogy sokan azt hiszik, hogy egy diagnózis segítene rajtuk és maguk mennek utána, hogy ragasszanak már rájuk valamit. Miközben az alap problémája mindenkinek kb.ugyanaz, hogy süket családban nőtt fel, ahol vagy elhanyagolták érzelmileg az első években és/vagy nem működő viselkedésmintákat adtak át.