Feladtam. Ebből nincs kiút. Hogyan tovább ?

Terápia segít, ha nem is gyógyítható, de pont arra való az egész pszichológia, hogy segítsen elviselhetővé tenni az elviselhetetlent. Komolyan! Szedsz gyógyszert, nyugtatót? Neked tán pszichiáter kell, nem is pszichológus. Próbáltad már bármelyiket is? Van segítség! Nem csak megoldás létezik és problémák törlése, hanem leküzdhetetlennek hitt problémák leküzdhetővé kicsinyítése is szakemberek által, netán gyógyszer segítségével. A depresszió leküzdhető, nekem sikerült, terápiával. Hogy alszol amúgy? Az rossz alvás vagy az alváshiány mind oka, mind okozata lehet a depressziónak, éppen ezért azon talán a legkönnyebb segíteni: aludj jól és sokat! Pl. a kialvatlanság is deprimál! Aztán iszol-e elég folyadékot? A kiszáradás is depressziót okoz. Márpedig a kávé, az alkohol, a fekete tea mind folyadékelvonók, tehát ha ilyeneket iszol, akkor csak annál több nem ilyet kéne innod, pl. sima vizet vagy fekete tea mentes gyümölcsteát. És az étkezésed: tapasztalatból tudom azt is, hogy hogy hat az étkezés a lelkemre: amióta nem fogyasztok cukrot, glutént, tejterméket és nem természetes dolgokat, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, ajánlom mindenki másnak is. Pláne testmozgással. Mindenki megtalálhatja a maga sportját, ha más nem, sétálj, fuss, az ingyen van és bárhol lehet! Ezek mind segítenek a depresszió leküzdésében! Tapasztalatból tudom, mert nekem sikerült, akkor másnak is sikerülhet! Mindig van kiút, netán csak épp nem látod!

Az eredeti kérdésedről pedig egy olyan saját kalandom jutott eszembe, amikor én voltam iszonyat nagyon mélyen és hasonlóan láttam a világot, mint te, munka nélkül a teljes kilátástalanságban, amikor egy barátnőm bemutatott egy munkacoach barátnőjének, akinek pont az a szakmája, hogy segít munkát találni és úgy mutatott engem be neki, hogy elmondta nagyjából az életem, majd jött az a fordulat, amely úgy kezdődött, hogy ...és most épp egy... előtt áll, amire én kapásból magamból rávágtam, hogy mély gödör mélyén vagyok, mert úgy is éreztem magam, ehelyett a barátnőm azt mondta, hogy éppen útelágazásnál vagyok, ami annyira meglepett, mint egy varázslat, komolyan, hiszen ugyanazt a helyzetet máshogy írtuk le, és míg én saját magamat egy olyan mély gödörben láttam, amelyből a kiutat sem láttam, a barátnőm felhívta rá a figyelmet, hogy én a földön állok, nem alatta, és minden helyzet egy útelágazás, és tényleg van sötét út is, de értelemszerűen nem arra kéne menni...

Meséltem ezt most el neked azért, mert a mélyből nehéz felnézni, de mi van akkor, ha csak te érzed most épp mélyben magad, ám tán te is csak egy útkereszteződésnél állsz, ahol csak a sötétségbe vezető utat látod épp? Nagyon sok más út is van, csak épp nem veszed észre magadtól talán...

Kérj segítséget szakembertől, pszichológustól vagy pszichiátertől, ők erre vannak, és mindig van segítség, sosem vagy egyedül! Örülök, hogy a családod visszatartó erő, gondolj rájuk (én is azért nem végeztem magammal anno, szóval nagyon értelek, értékeld magad is, miattuk vedd kezedbe az életed és keress szakmai segítséget, még mielőtt a sötétség, amely felé fordulsz ne adj Isten beszippant téged annyira, hogy őket meg eltávolítja tőled, mert ilyen is előfordulhat, ne adj Isten! Keress segítséget magadnak!!!)

Nekem is mar a maxra emeltek az antidepit. A frontin a 0.75 rol lecsokkentettem aprankent 0.25.re. de azt is kifogom bas.zni a pi.csaba

Rohadt legalais kabszerek ezek is.

Próbáltál már valamilyen sportot? Nekem annó az hasznàlt. Azàltal olyan célokat tűztem ki magam elé, hogy egy idő után már nem is érdekelt a betegségem, csak hogy minél tovább eljussak a céljaimban és most ott vagyok, ahova nem is gondoltam volna soha, hogy eljutok. Mondjuk én, ha valamit elkezdek betegesen elszánt tudok lenni

. :D Kitartás!

Rettenetesen terhelt családi háttérből származom - lakásmaffia, öngyilkosság, amputációk, emberrablás, családon belüli erőszak minden formája szinte minden ágon, évszázados traumák továbbörökítése, stb., e mellé pedig egy pluszban különösen traumatizált gyerekkor társult számomra.

17 évesen találtam rá egy barátra, akit neten ismertem meg (2015-16). Vele kezdtem el olyan helyekre járni, ahová a korombeliek, az osztálytársaim már évek óta jártak akkor. Kocsmázni, vagy csak úgy be a városba. Én ezektől a dolgoktól rettegtem, mert rossz tapasztalataim voltak. Alkoholt egyáltalán nem ittam még ekkoriban - utólag ezt bánom, mert 2-3 sör mellett vannak a legjobb beszélgetéseim.

Nem mertem éjszaka közlekedni, ezért aztán az egyik szilveszterkor nagy botrány is volt, mert a társaság tagjai nem akartak "babysitterkedni". Nem is találkozott szilveszter után úgy, abban a formában ez a társaság.

Iszonyatos türelem kellett hozzám, viszont én mindenáron emberek között akartam lenni - úgy, hogy közben a szociális képességeim a nullán voltak. Botrányok során fejlődtek, rengeteg elvesztett lehetőségből, kínos pillanatból, és türelmes embereknek köszönhetően alakult ki 20 éves koromra az, amit tudnom kellett volna már magamtól 13-14 éves koromra. Ezek a türelmes emberek aztán el is tűntek, sajnos általában nem békésen váltunk el. Másféle társaságokba kerültem, ahol már nem feltétlenül az érzelmek voltak a kommunikáció homlokterében.

Szerintem neked segíthetne az, hogy ha elkezdenél hozzád, helyesebben hozzánk hasonló helyzetben lévő emberekkel beszélgetni. Összejártok, csináltok valamit, jön a társaságba néhány ember, aki akár érdekesebb is lesz számodra, és végül majd kikötsz megbízhatóbb emberek mellett is.

Persze ez velem történt így - akkor nem is volt tudatos, csak most, visszagondolva logikus, hogy kellettek emberek, akiken megtanultam a szocializációt, ha már a szüleim és a csonka családom nem tanította meg (állandó tragédiák, vagy más nehézségek miatti készültség volt a gyerekkorom) és akiknél kódolva volt, hogy fél évnél többet nem leszünk jóban. Sok sikert és kitartást kívánok neked!

A szakembert nem lehet kihagyni. Erre én is kénytelen voltam rájönni. Sajnos az állami pszichiáterhez is volt alkalmam. Jelenleg egyetemi pszcihiáterhez járok, összesen 6 alkalom volt, amit fel tudott ajánlani, és fél év volt a várólista.