Van ebből kiút?

Voltam én is depressziós, pontosan ilyen volt, mint ahogy leírtad. Én pszichológushoz jártam, a terápia nem érzem, hogy segített volna, viszont kaptam antidepresszánst, ami nagyon jó volt, szinte életmentő. Előtte minden nap egy alap világvégehangulattal keltem fel, szomorú voltam, szorongtam, ehhez társult egy állandó lelki fájdalom, amit hol kicsit, hol nagyon éreztem, de mindig ott volt.

Az antidepresszáns ezeket teljesen elmúlasztotta, most már stabil, normális a mindennapos alaphangulatom. Nagyon pihentető. :) És nyilván dolgozni is jobban tudok így, meg hát az életminőségemen is rengeteget javított. Szerintem akik soha nem voltak depressziósak, el sem tudják képzelni, hogy mekkora kincs a normalitás, szimplán a normális alaphangulat.

Első: ha gyógyszert kaptál, akkor az nem pszichológus volt, hanem pszichiáter. Pszichológus csak beszélget, bölcsész, nem írhat föl gyógyszert, szemben a pszichiáter orvossal, aki igen!

Én terápiapárti vagyok, mert nem bízom a gyógyszerekben a mellékhatásaik miatt, meg azért is, mert én is voltam ilyen mélyen, sőt, még mélyebben is, amikor már öngyilkossági tettlegességi gondolataim is voltak, aztán szerencsére bejutottam állami pszichológiai kezelésre, mondjuk nem Magyarországon élek, hozzáteszem, nem is tudom, hogy van-e egyáltalán ilyen rendszer Magyarországon.

Én négy évig voltam terápián, ahol csak beszélgettünk, és azóta csak az itteni hasonló kérdések juttatják eszembe azt az életformámat, amúgy annyira máshol vagyok már szerencsére. Mondjuk persze az én felvételemhez is volt egy pszichiáteri vizsgálat, ahol meg is kérdezték, hogy mit szeretnék, én meg már akkor mondtam, hogy nem szeretnék semmilyen gyógyszert bevenni, én a természetes módszerek híve vagyok, így kerültem pszichológushoz, aki nagyon is sokat segített, pl. elköteleződtem neki az élet mellett.

Írom mindezt azért, hogy tudd, kérdező és mindenki más is, hogy van kiút gyógyszer nélkül is, de kell hozzá egy jó, azaz a kezelt embernek megfelelő pszichológus, akivel megvan a kémia és akinek a módszerei működnek nálad. Előtte voltam én is még Magyarországon egy évig magán pszichológusnál, úgy éreztem, hogy annak semmi értelme nem volt, de persze nem tudhatom, hiszen nincs kontrollcsoport belőlem, ergo nem tudhatom, hogy hogy éreztem volna magam nélküle, ugye, de nagyon nem szerettem, csak a szóbeli szerződésünk miatt jártam hozzá, amihez az is hozzátartozik, hogy ő egy olyan módszert alkalmazott, ami nálam nem működött, hogy csak ült és hallgatott és bólogatott vagy hümmögött, de nem igazán mondott soha semmit, ami engem halálra frusztrált, hogy magamban otthon is tudok beszélni ingyen vagy naplót vagy blogot írni, akkor minek járok oda. Ugyanakkor akkor, amikor aztán elköltöztem Magyarországról és nem lett könnyebb az életem, sőt, más nehézségek jöttek, amelyek megsokszorzták az amúgy is alapvető kihívásaimat, hiszen idegen országban idegennyelven, más kultúrában, erős szociális háló nélkül a megélhetéssel küzdve, párkapcsolati nehézségekkel nem volt nehéz még a magyarországi mélyrepüléseimnél is még mélyebbre zuhannom. Viszont visszatekintve tényleg szerencsém is volt, hogy én egy alapvetően beszédes ember vagyok és beszélek mindent mindenkinek, így meséltem nyomorúságos életemről egy nyugdíjas pszichológusnak is, aki az állami intézménybe tanácsolt engem, amiről írtam.

A kérdésed az volt, kérdező, hogy van-e kiút ebből, a válaszom pedig az, hogy IGEN, gyógyszer nélkül is!!!

Ezzel együtt azt is szeretném hozzátenni, amit az állami pszichológus mondott, hogy a pszichológus nem óraszerelő, aki megjavítja az elromlott lelket, nem problémamegoldó, hanem segít abban, hogy a kezelt könnyebben viselje élete nehézségeit. Ez nagyon fontos mondata volt és a mai napig is, sok-sok évvel később is sokat jut eszembe a nehézségeim során. Viszont magamtól is tudom, látom, érzem, hogy van a depressziónak szintjei, és bár nekem is szűkös a teherbírásom, azaz hamarabb elfáradok, mint mások, és az alvás egy nagyon fontos téma, hogy az ember jól és eleget aludjon, mert azt már megtanultam magamon, hogy minél kialvatlanabb vagyok, annál depisebb, miközben persze a depresszió megzavarhatja az alvást is, de szerencsére ezzel nekem nincs gondom, már ha elmegyek egyáltalán aludni... :)

Mivel én alapvetően is érdeklődöm a pszichológia iránt, meg tanultam is kicsit pszichológiát, ez szerintem mindenképpen segített a gyógyulásomban, amit másoknak is ajánlok, hogy próbálják megérteni, hogy mi történik velük.

Mivel sok filmet és sorozatot is nézek mindenféléről, arra a következtetésre jutottam, vagy inkább feltételezésre, de szerintem mások is megerősíthetik, hogy a depresszió olyan, mint bármilyen más függőség, legyen az drog, cigaretta, kávé, csoki, bármi, hogy lehet valaki bármennyire is gyógyult, egy függő mindig függő marad. Írom ezt azért, mert én is érzem a már jól ismert mély sötétség fenyegető hívását gyakran, mégsem megyek oda, mert tudom, hogy milyen szörnyen borzasztó volt az a kilátástalanság. Viszont nagyon sokat tanultam már magamról és a pszichológiáról és a depresszióról és így határozottan állítom, hogy van kiút, ha nekem sikerült, akkor másnak is sikerülhet, gyógyszerek nélkül is.

Mondjuk ehhez kellett az is, hogy én alapvetően természetesség párti vagyok, mozogni is szeretek, sportolni, de nem mindig van rá erőm, viszont tudom azt, hogy ha nincs erőm, akkor aludnom kell, az mindig segít és az, hogy tényleg hosszú évek óta csak rossz emlék a sötét mélység, de már visszatekintve emlékszem rá, nem bentről érzem, ez határozottan a gyógyulás jele számomra, meg az is, hogy nagy általánosságban jó a kedvem, a közérzetem, viszonylag stabilnak élem meg a párkapcsolatomat, már munkám is van, amit szeretek, és nagy általánosságban elégedett vagyok az életemmel.

Ha nekem sikerült, akkor másnak is sikerülhet, komolyan, van kiút, csak a megfelelő segítséget kell megtalálni!

Igen, hetes, nem kioktatni akartalak, hanem egyértelműsíteni, nagyon sokan keverik a kettőt.

Amúgy engem meg pszichiáter vizsgált és miután mondtam, hogy úgysem veszek be semmit, utána küldött pszichológushoz, szóval pont fordítva, mint téged. :)