Alkoholizmusból hogy lehet kijönni? 25L
PTSD miatt kezdtem el inni, utolsó alkalom pszichológus után kb. a padlóra küldött, azóta iszom újra, pedig fél évre letudtam tenni, az a gáz, hogy zsírmájam van már, epeköveim is vannak, szeptemberben veszik ki őket. Félek az egészségem miatt, de nem tudom megállni. Mit leeht tenni?
Gyógyszerfüggő is voltam, de abból már kihozott pszichológus, így nem iszom már gyógyszerre.
60
Speciel ilyet nem írt...
A mostani fogyasztását nem írta le sehol, csak hogy korábban napi 3 L bort ivott naponta.
64
Írta kb. 5* is, hogy eü problémái vannak.
66
Jó, nem akartam itt dicsekedni, de én egy (másfél, kettő) évig alkoholista voltam és a reggeli (én akkor ittam és mindig "csak" akkor) 1 sör, 2 sör, 1 pohár bor, 2 pohár bor mennyiségből pillanatok alatt fél üveg tömény lett (sőt, volt az még annál több is). Az ilyen MINDEN NAPOS piálások után aludtam kb. 2 órát (eleve kábé azért IS kezdtem inni, mert nem tudtam éjjel eleget aludni), utána felkeltem és indulhatott a nap (egy alkoholista, nem dolgozó, zugivó nő napja) és NEM VOLTAM másnapos egy kicsit sem. (Szóval ilyenkor elkezdtem mosni, mosogatni, főzni, teregetni, bevásárolni, pakolni, stb.). Nem fájt a fejem, nem volt hányingerem. Szerintem (mondom, szerintem) nem nagyon látszott az alkoholizmusom, eltekintve attól persze, hogy nem voltam vmi szép látvány, szóval a fejem az igazi alkesz piros püffedt fej volt).
Egyetlen egyszer volt bajom, amikor lenyomtam egy üveg Vilmos páleszt, na akkor este hánytam egy jót. (És AZON AZ EGY NAPON egész nap rossz volt a közérzetem).
67# És mi lett utána?
Abbahagytad?
69
Igen. Elvonón voltam egy hónapig kórházban, leszedtek róla, nem volt gond (rivo + risperdal kombóval szokták csinálni állítólag, legalábbis nekem így volt és többektől hallottam ezt). Aztán 4 hónapra lementem egy rehab intézménybe. Azóta nem iszom. Jó, néha meg tudok egy-két korty sört vagy bort inni, de a tömény szóba sem jön (iszonyodom a szagától). Ez mondjuk 3 havonta egyszer van, nem túl költséghatékony. :) (Megvett kézműves sör landol a lefolyóban.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!