Akit gyerekkorában kicsinálnak a körülötte lévő emberek, annak megpecsételődik a sorsa?
Sajnos rossz közegben nőttem fel, iskolában mindig bántalmazások áldozata voltam 12 éven keresztül. A gyenge fizkumom miatt nem mertem megvédeni magamat, nem tudtam barátkozni, nem bírtam nyitni más emberek felé, ezek miatt az évek miatt kialakultak bennem különböző önvédelmi reflexek (ha hirtelen mozdulatot tesz valaki, akkor összehúzom magam, mert azt hiszem hogy meg akar ütni, stb.). Érettségi után nem akartam továbbtanulni (pedig az eszem meg lett volna hozzá), mert elegem lett abból hogy velemkorúakkal vagyok összezárva, és a tanárokból, akik rajtam élték ki a frusztráltságukat, szóval nulla szakmával, képesítéssel dolgozom, viszont egyre jobban süllyedek le mentálisan, és érzem magamon, hogy 25 évesen már talán kéne valamit kezdeni ezzel a helyzettel. Kb két éve még néhány barátommal el tudtam menni közös programra bárhova, mára viszont annyira befordultam, hogy konkrétan a faluban a közeli dohányboltba nem merek elmenni. Zavarnak a zajok, a fények, a barátaim sem keresnek már, ha én nem keresem őket.
Biztosan pszichológushoz kéne járnom, mert szorongó, pánikoló típus vagyok, és a rokonaim, ismerőseim, kollégáim is ajánlják hogy menjek el. Viszont nincs rá pénzem. Ingyenes vizsgálaton voltam párszor amikor még gimnazista voltam, de ez már rég volt. Amikről a környékemen tudok, azok magánrendelők, és olyan 18-20e Ft közt mozog egy óra, annyit meg nem tudok sajnos erre költeni. Tehát ez egy ördögi kör, nem tudok mentálisan meggyógyulni mert nincs rá pénzem, és ezért azokat az embereket okolom, akik az osztálytársaim voltak, akik mára diplomás, tanult, jó egzisztenciával élő emberek. Valószínűleg ha nem szekáltak volna folyamatosan, akkor nem kéne ilyen hülyeségeken kattogni, hogy honnan lesz pénzem arra hogy elmehessek meggyógyulni. Ők az álmaikat valósítják meg, én meg a kapun nem merek kilépni lassan.
Szerintetek jól látom, vagy csak a düh beszél belőlem? Egyáltalán mit tehetnék, hogy ne féljek kimenni lassan a kapun is?
(Motivációs könyveket légyszi ne ajánljatok)
A válaszom a kérdésedre:
Nincs megpecsételődve a sorsa. Ez is a sorsod része, hogy ilyen gyerekkorod volt. Ám a jövőt a jelenben írjuk. Most határozd el magad. Most hozz döntést. Most kezdj bele a gyógyulásodba és akkor a jövőd is eszerint alakul.
Esetleg menj el tanácsért ide:
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!