Miért nem fogunk néhányan össze és kísérünk el a gyászában egy fiatalabb vagy idősebb hozzátartozót? Nem lenne sokkal könnyebb?

De abban egyetértünk remélem, hogy te egy önző, számító ember vagy, aki csak azért akar segíteni másoknak, mert elvárja, hogy majd ugyanazt kapja vissza.

Na, ez az igazság jelen helyzetben. Ezt te írtad le magadról. Itt van leírva feketén és fehéren.

"Az "igazság" az mindig szubjektív, nem objektív. Maradhatunk ennyiben? :)"

Attól függ. A drogos se ismeri el, hogy függő, ő nem látja magát annak, pedig mindenki tudja róla, hogy függő.

Önzés?

Hát hiszen ki akar ebben részt venni? Ez nem valami ingyen ebéd, vidám mulatozás stb. Ez egy fájdalom, rossz érzés, szomorúság, könnyek, egyedüllét stb. Miért mennél oda, ahol fájdalom ér?

Egyetértek a válaszolóval. Persze, van az az úgynevezett "jótett helyében jót várj", de ez már régen csak estimese. Vagy "önzetlenül" segítesz, azaz tudatában vagy annak hogy leszarják az egészet/téged, vagy már előre szóbeli szerződést köttök hogy igen, segítesz, de cserébe vársz valamit.

Előbbire példa, valakinek pénzt adsz mert az utcán van, valakit hazakisérsz, előre engedsz buszon/ajtóban /boltban, stb.

Utóbbira példa: pszichiáter. És itt vissza is kanyarodok az eredeti kérdésre: a halál nem tabu téma, azaz én sosem így találkoztam vele. Valamint, ha valakinek segítség kell, ott vannak a barátai, a családja, vegsoestben pszichológus, pszichiáter. De egyébként uonnan tudod, hogy kinek segítesz épp? Van aki inni akar, van aki drogozni, van aki csak egyedül lenni otthon, stb... Tán ott hagynád a munkahelyed egy pár napra, hogy erre próbálj rajonni? Tán megéri neked hogy pár napig ne keress pénzt? Ugyan már...

Személyes példát is írok, mert épp a napokban jutottam el oda hogy szarjak bele mások életébe.

Egész idáig jofej és segítőkész voltam, mindig ott akartam lenni másnak és ha kérték, ott is voltam hosszú ideig. Rengeteg ismerőst és néhány ismeretlent is át segítettem már akár csak egy hosszú beszélgetéssel is, ha épp arra volt szükségük, ha másra akkor máshogy.

Nemrég történt, hogy anyám kórházba került vakbél problémával, apámat elvitte egy szivroham, előtte 4 hónappal nagybátyám akit szinte apámnak éreztem meghalt agyverzesben, és mikor a megbeszélt fix időpontra (amire 4 éven át minden nap ment, kötelezően) nem tudott elmenni mert otthon a lakásában egyedül agyverzest kapott, és a tőle 1 km-re levő kórházban arra nem voltak képesek hogy megpróbálják elérni telefonon azt a beteget, akinek olyan kórtörténete van hogy egy századra jutna legalább egy-egy dolog, 6 órával (!) az időpont UTÁN jeleztek a nyugdíjas mamámnak, aki tőle 200 km-re lakott, hogy nem ment el az időpontra és ennek mi lehet az oka, majd mire Bárki eljutott hozzá, már órák óta halott volt.

Ennek fejében, a temetésére kértem szabit, mindent megbeszéltünk, majd 2 nappal a temetése (azaz a szabi idő) előtt szóltak, hogy hát maradnom kellene mert ez emg az, majd jött egy "már úgyse megy sehova, utána meg tudod gyászolni" komment az egyik kis suttyó fszkalap senkiházi ex kollégától, akit egyszer ott felpofoztam és belevertem párszor azt a nagy fejét a kocsijába.

Persze,a pert megnyertuk, mert a kórháznak volt felelőssége felkeresni őt még az időpont előtti percekben, de mit ér ez, ha már meghalt? Semmiféle pénz nem pótolhat smemit vele kapcsolatban.

Édesanyám nekem is jószívű és segítőkész volt. "Cserébe", mikor kórházba került a vakbelével, azt mondta a doki hogy csak színlel. 3 napra rá meghalt mert kifakadt a vakbele.

Na innentől pedig bekaphatja az emberiség, és ha nem vették volna el a jogot a dokitól hogy orvosként dolgozhasson, magam mentem vplna be és törtem volna el minden csontját míg nem könyörgött volna hogy öljem meg.