Miért nem fogunk néhányan össze és kísérünk el a gyászában egy fiatalabb vagy idősebb hozzátartozót? Nem lenne sokkal könnyebb?
Miért annyira tabutéma társadalmunkban a halál? Miért nem gondolunk arra, hogy ha valakinek segítünk egy nehezebb időszakában, akkor mi is esetleg jó dolgokra számíthatunk az életben? Akár a figyelemmel/törődéssel megajándékozott illetőtől, ha majd nekünk lesz szükségünk segítségre, akár mástól?
Nem hinném, hogy csak nekem volt olyan édesanyám az életben, aki csupa szív és derű volt - aki mindig annyi jót tudott adni, hogy abból másnak is bőven juttassak, akinek éppen szüksége lenne rá...
Így már más. Meg lehet fogalmazni egy kritikát kultúráltan is.
De akkor a közmondás ne lenne igaz? "Jótett helyébe jót várj?"
Szerintem te sem gondolod komolyan, hogy önzetlen vagy. Vagy igen?
Kérdező, eléggé szánalmas és gyerekes viselkedés, ha már nem tudsz fogást találni rajtam, akkor támadsz.
"Szerintem te sem gondolod komolyan, hogy önzetlen vagy. Vagy igen?"
Ki beszélt itt rólam?
Jobb, ha te inkább nem segítesz senkinek. Azzal mindenki jobban jár.
11-es válaszoló: nem tudhatod, hogy mi játszódik le bennem, mint mentem keresztül, amíg édesanyámat kísértem eltávozásának küszöbén.
Tapasztaltam olyan hiányosságokat (egészségügy,) amelyeket mások nem vettek észre. Nyilván nem erőltetek semmit, de azt vettem észre, hogy sokan vártak volna pl. a betegek körében valamilyen lelki támaszt.
Teljesen evidens, hogy test és lélek összefügg - ha a lélek talál kapaszkodót, a test is gyógyulni kezd. Nem kevesen csodálkoztak, akik megtudták, hogyan tudtam pl. életben tartani édesanyámat 13 éven keresztül. Annak ellenére, hogy vegyes periódusai voltak élni akarás és halálvágy között.
Sok ismerősöm mondta már, hogy olyan szinten tudok vigasztalni krízishelyzetben lévő embereket, hogy az példa nélküli (kivétel nélkül idegkimerültséggel küzdöttek - nyilván kérték a segítségemet.)
Volt egy nagyon súlyos öngyilkossággal fenyegetőzés is - akkor majdnem megszakítottam az illetővel a kapcsolatot, de mégsem tettem. Utólag nyilván örülök neki, mert később meg ő nyújtott kapaszkodót nekem, mikor én voltam bizonytalan egy ismeretségem folytatását illetően.
Ezen kívül előfordult olyan is, hogy egy héten keresztül felajánlottam a lelki támogatásomat egy ismerősnek. Végig kísértem, amíg fel nem épült annyira, hogy munkaképes és fitt lett ismét.
13-as: maradjunk annyiban, hogy nem támadtam, hanem visszakérdeztem - ugyanazt a kérdést. Miért én nem tarthatok tükröt? :)
De mindegy is, inkább szépen búcsúzzunk el egymástól. Békélj meg azzal a tudattal, hogy nagyon feszült és ingerült vagy valami miatt, de ennek nem én vagyok az oka, hanem nyilván valami/valaki más.
"maradjunk annyiban, hogy nem támadtam, hanem visszakérdeztem - ugyanazt a kérdést. Miért én nem tarthatok tükröt? :)"
De, támadtál. Én leírtam, ha én önzetlenül segítek valakinek, akkor semmit se várok ezért cserébe. Ez az önzetlenség.
Te pont az ellenkezőjét írtad magadról.
Mivel rájöttél ezek szerint, hogy mégiscsak igazam van, most visszatámadtál azzal, amit én alkalmaztam rád, hátha fogást találsz rajtam.
Ha a válaszomból még mindig nem jösz rá, hogy a kérdésed teljesen felesleges volt, akkor sajnálom.
Inkább nézz magadba, hogy te minek akarsz segíteni bárkinek is, ha utána úgyis elvársz valamit tőlük. Ez nem szeretet, ez nem önzetlenség.
Az ilyen személy, mint te csak, árt a nagy segítségével, és nem teszi jobbá a dolgokat.
Teljesen evidens, hogy test és lélek összefügg - ha a lélek talál kapaszkodót, a test is gyógyulni kezd.
Konkrétan azt se tudod, mit akarsz. Most gyógyítani vagy gyászolót vigasztalni?
Megint ítélkezel. Nem értem mire jó ez?
Te inkább figyelmet vársz szerintem, de nem vagyok benne biztos, hogy tőlem. Engem inkább box zsáknak használnál - ha hagynám magam.
Ismételten írom, hogy búcsúzzunk el szépen egymástól. Békélj meg azzal a tudattal, hogy valami bánt Téged, de ennek nem én vagyok az oka.
17-es válaszoló: a kettőnek biztosan van ötvözete. Ezt hívják lelkigondozásnak.
Van ilyen személyes ismeretségi köröm a megfelelő helyen, de mivel nem vagyok szakmabeli, nem ezt tanultam - hanem a sors maga hozta úgy, hogy ez a képesség kifejlődött bennem - ezért nem tudok még testközelbe kerülni velük, mint munkatársak.
Hárítás, hárítás, igazság nem elfogadása...
A te dolgod. Kár, hogy ennyire zárkózott és érzékeny vagy. Látszik, mennyire sokan hazudtak neked eddig, hogy egyszerűen képtelen vagy elviselni, ha valaki a szemedbe mondja az igazat és nem köntörfalaz, nem szépít.
Élj boldogul, már ha tudsz így.
(Nem engem bánt valami, nem én akarok kéretlenül ráakaszkodni a gyászolókra. Mit akarsz ezzel kompenzálni egyébként?)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!