Milyen emberhez kéne mennem, aki nem pszichológus, hanem olyasvalaki, aki ki tudná belőlem hozni a legideálisabb, legjobban funkcionáló, legönazonosabb önmagam?
Igen, magyarán azt szeretném, hogy valaki kicsit átneveljen. Ugyanis úgy nőttem fel, hogy a családom egy szerepbe rakott, folyamatosan elbizonytalanított magamban, érvénytelenítette az érzéseimet, leszoktatott arról, hogy kiálljak magamért, higgyek a saját céljaimban, fontosnak tartsam a saját vágyaimat. Az eredmény egy súlyosan alulteljesítő, depressziós, nagyon frusztrált és sérült önképpel rendelkező felnőtt lett, aki nagyon szégyelli az életét és akit senki se tud megérteni, mert ezt a rosszul funkcionáló, kishitű séma szerint élő embert látják, vagyis ténylegesen azt hiszik, hogy ő csak ennyi és nem is akar többet/nem is nagyon lehetne belőle több. Talán annak lehet róla fogalma, aki gyerekkorom óta ismer, és végigkövette, hogyan változtam meg, de ilyen kevés van és nem is nagyon érdekli az életem.
Pszichológusoknál pedig azt tapasztalom, hogy nem annyira értik, mit akarok, inkább arra törekszenek, hogy békéljek meg a kialakult helyzettel. Hát, békéljen meg a f*szom. Aki nem élte még meg, hogy valóban tehetséges, kreatív (tényleg az vagyok) és szenvedélyes, energikus ember, de ezeket nem tudja magából előhozni, és mindig haldoklik belül, ha a barátai a saját életükről mesélnek vagy más elért eredményeit látja, az nem érti, hogy ez egyszerűen nem megoldás, így nem lehet élni. Nem opció az, hogy ebben a hamisított, magamtól elvágott, üres és szenvedély nélküli létállapotban tengődjek, miközben tudom, hogy mennyi lehetőség van bennem, de nem tudom magamat megmutatni a világnak. Nem fogok úgy tenni, mintha ez élhető lenne, vagy felszínre hozom a valódi énemet, vagy öngyilkos leszek.
A pszichológusok, terapeuták nem akarnak "nevelni", nem egy értékrend szerint terelgetik az embert, utat mutatva neki, hogy mit kellene csinálnia, mint mondjuk egy odafigyelő szülő vagy idősebb rokon teszi, aki jót akar a gyereknek, aki még nem rendelkezik annyi élettapasztalattal vagy magabiztossággal, hogy tudja, merre menjen. A pszichológus csak kérdez meg mélyíti az önismeretet, de nekem ez nem elég. Visszajelzésekre van szükségem és validációra, arra, hogy valaki legalább valamennyire érzelmileg invesztált legyen abban, hogy változzak. Kb. mint egy edző, aki egy tehetséges sportolót edz. Mindkettőjüknek az az érdeke, hogy a fiatal tehetség kihozza magából a maximumot, és az edzője utat mutat neki. Megismer, rámutat az értékeimre, visszajelzést ad a képességeimről, megtanít hinni magamban. Na, erre lenne igazából szükségem. Ezt kitől és hol kaphatnám meg? (Remélem, nem azt fogjátok írni, hogy coach-tól... nem éppen erre gondoltam, bármennyire is adná magát az edző-hasonlat miatt.)
És nem, sajnos már nem vagyok kamasz. (És nő sem vagyok, ha valaki esetleg meg akarna keresni privátban ajánlattal. Valamint zsoltárokra sem vagyok kíváncsi. Minden más ötletre nyitott vagyok.)
Ne haragudj, de engem nem érdekel isten. Szívesen beszélek veled, de istent hagyjuk ki belőle légy szíves. Nem hiszek benne. A magam részéről azt gondolom, hogy véletlenszerű fejlődés hozott minket létre és egyedül vagyunk. Szar, nem szar, ez van. Az istenkép kialakulása ugyanúgy következik a fejlődésünkből, mint az épületek létrehozása. (Ha lennének köztünk csodatévő szentek meg a halálból visszatért emberek, akkor biztos változna ez, de valahogy ezek mindig csak legendákban léteznek.) A buddhizmus az, amit el tudok fogadni, mert az egy gyakorlati útmutató az önfejlesztéshez és nem kever bele túlvilági dolgokat.
Egyébként kicsit elbizonytalanítottál, mert nekem gimiben futott utoljára a szekér. Tulajdonképpen már abban se lehetek teljesen biztos, hogy ugyanannyira fogékony még az agyam, mint akkor volt.
A kérdésedre amúgy valszeg az a válasz, hogy a családom hatására maximalista lettem. Meg elkezdtem cikinek meg értéktelennek látni a tudományos karriert, meg általában volt bennem egy rohadt erős szégyen már régóta. Most, hogy belegondolok így lassan 30 felé, egy nagyon hosszú lejtmenetnek tűnik az egész, hiába voltak jó kis eredményeim meg volt bennem sok potenciál.
És nem, nem érzem, hogy van értelme ezek kiaknázása nélkül élnem. Akkor csak egy átlagember leszek, de rosszabb leszek, mint egy átlagember, mert egész életemben velem lesz a tudat, hogy akármi lehetett volna belőlem. Lehet, hogy én egyszerűen nem érzem önértékén értékesnek az életet. Annyi hülye van, aki elcseszi az életét, egyedül marad 40 éves korára, ott áll, ahol a part szakad, nincs pénze, nincsenek kapcsolatai, stb. és majd ezt fogja mesélni 70 évesen? Nekem ez nem kell. Szerintem nem a halál a legrosszabb, ami történhet velünk, hanem a ki nem bontakozás. Hozzáteszem, már 10 éve is ettől paráztam, szóval valami komoly baki lehet a fejemben, amit még senki nem tudott kikezelni.
válasza:„Az istenkép kialakulása ugyanúgy következik a fejlődésünkből, mint az épületek létrehozása.”
Vicces példát mondassz, hiszen épp ilyesmi példát szoktak hozni Isten létének szemléltetésére mint az épületek, vagy az óra. Ha ránézel egy óraszerkezetre, tudod, hogy az nem magától állt össze, hanem egy tervező értelem áll mögötte, ugyanígy az épületek, sem maguktól rakódnak össze olyan szabályszerűen, mérnökök terve áll mögötte. Ne tudom, humán vagy reál tárgyakban vagy e otthon, de a modern biológia (DNS) felfedezései is értelmes tervezőre utalnak.
nem erőltetem akkor a hit vonalat, de a felvetéseidre vannak válaszok
„A buddhizmus az, amit el tudok fogadni, mert az egy gyakorlati útmutató az önfejlesztéshez és nem kever bele túlvilági dolgokat.”
Ha elolvasnád Martin Kamphuis Buddhista voltam című könyvét, ledöbbennél, mennyi babonásság van a buddhizmusban, annak eredeti környezetében, ahogy azt gyakorolják, szellemek tisztelete, stb. A szerző autentikus, Tibetben a buddhizmus egyik fellegvárában élt.
No ha kivesszük a hitet és a szellemet a dolgokból, akkor te egy másik koordinátarendszerben kell, hogy boldogulj. Az én koordinátarendszerem középpontja Isten, és nem csak ezen élet távlatában gondolkodom. A te létszemléletednek és tapasztalataidnak az egzisztencializmus ateista ága felel meg.
„Tulajdonképpen már abban se lehetek teljesen biztos, hogy ugyanannyira fogékony még az agyam, mint akkor volt.”
Ha nem is minden féle képzés, de számos képzés elérhető a te kordban is, be lehet iratkozni és tanulni. Például már se te se én nem leszünk orvosok. Egyébként Albert Schweitzer 35 évesen iratkozott be az orvosira (úgy döntött pályát vált), igaz előtte már filozófia és teológia doktorija volt.
De pl. egy pénzügy-számvitel képzést én piacképesnek tartok. Fogalmam sincs a te érdeklődési területedről. Elindulhattam volna az irányban is 30 évesen, elvégezhettem volna 3-4 év alatt, levelezőn. Én műszeres analitikát tanultam a környezetmérnöki büfé alapszakomra építve. Annak is egy speciális ágát, amire főként a fővárosban van kereslet. Ha nem muszáj én már nem tanulok 40 éves fejjel, remélem akad munkám vele a jövőben is.
válasza:Szerintem nem jó pszichológusokhoz jártál. Én is jártam olyanhoz, aki az álmaimat elemezte meg bólogatott, de rosszabbul lettem a terápiájától mint előtte voltam.
Évekkel később játtam egy klinikai pszichológushoz, ő pedig kifejezetten segített egy komoly elakadásomban, aminek köszönhetően egy nagyon fontos területen ki tudtam bontakozni. Eszébe se jutott az álmaimat elemezni.
Egy jobbféle coach talán segíthet, de őszintén szólva nekem sincsen túl sok bizodalmam bennük.
Nem tudom, én már annyira nem hiszek benne. Talán csak annyi a bajom, hogy nincs körülöttem egy megtartó közeg, csoport, társaság (kapcsolat, család). Állandóan egyedül vagyok, olyan, mintha leépülnék belül teljesen.
Van egy vágyképem arról, hogy hogy működjön egy olyan ember, aki segíteni tudna rajtam, hogy hogyan talál rá eldugott részletekre, hogyan elemezünk ki közösen élethelyzeteket, de ilyennel még nem találkoztam magánban, csak csoporton, de ott meg nem elég a rám fordított fókusz. Olyan csoport kéne, ahol egy egész nap velem foglalkoznak, utána meg mindenki másra is jut egy nap mondjuk. A másik baj az ezekkel, hogy nagyon idő- és pénzigényesek. Átlagember átlag munkaviszonnyal nem tudom, hogy tud erre időt szakítani. És pénzben is tetemes.
És komoly esély van rá, hogy el se tudnám fogadni, amit mond, mert azt veszem észre, hogy nem tudnak nagyon mit kezdeni azzal, hogy érzem, hogy nem az autentikus énem éli az életemet. Igazából olyan emberre lenne szükségem, aki példát mutat a saját életével és bátorságra meg lazaságra tanít. Mint Tyler Durden a Harcosok Klubjában. Valaki, aki átnevel, kiigazítja a rossz mintáimat és meggyőződéseimet, elmondja, hogy alaptalan egy csomó félelmem, rossz helyekre helyezem a fókuszt és nem az a fontos az életben, amit eddig annak tartottam.
Mondok egy példát: gyerekkoromtól kezdve állandóan kisebbségi érzésem volt. Mindig azt éreztették velem, hogy "gyerekebb" vagyok, mint a többiek. Ezért kialakult bennem egy olyan vágy, hogy én csakazértis megmutassam a világnak és legyen egy gyönyörű barátnőm, akivel sokat szexelünk. Aztán akik jöttek, azok valahogy sosem voltak nekem elég jók, és csak utólag értettem meg, hogy ki mellett kellett volna kitartanom.
A mai napig van egy olyan érzésem, hogy ha arra gondolok, hogy milyen sokat szexelhetnek a mostani barátjával, akkor felforr a vérem, mert olyan, mintha engem gúnyolnának, és küldetésként él bennem, hogy szerezzek valakit, akivel többet és jobbakat szexelek majd, mint ők, és hogy ezt be kell pótolnom, mert csak akkor leszek valaki, ha az életem végén visszanézek és azt látom, hogy az én szexuális együttléteim száma volt több és jobb, és ezt majd akár az orra alá dörgölhetem, és akkor lesz az, hogy "nyertem".
Na, most a felnőtt énem tudja, hogy ez baromi gyerekes dolog, de az érzés ott él bennem. Ha ezt elmondom egy terapeutának, akkor csak hümmög meg kérdezget, de nem kezdünk azzal semmit, hogy bennem ezt hogy lehetne kiigazítani, nem úgy reagál, ahogy egy normális családtag vagy idősebb barát tenné, hogy "figyu, ez nem ezen múlik, van még csomó időd pótolni, amit akarsz, és akkor már nem fog számítani az exed" vagy mit tudom én. Tehát nem ad tanácsot meg olyan emberi reakciót, amilyent a saját gyerekének adna, csak elemez meg kérdez és hagyja, hogy bennem ez tovább kavarogjon. És rajtam ez nem segít. És rengeteg ilyen érzés van bennem, mint amit ide most leírtam.
válasza:Érdekes a problémád és nem lesz könnyű megoldást találnod rá, de nem szabad feladnod, mert ha meg sem próbálod, akkor biztosan nem lesz megoldás. Ha keresed és dolgozol rajta, akkor van esélyed közelebb kerülni hozzá. Tudom, a maximalizmusod nem fogja kielégíteni, ha csak megközelíteni sikerül és nem valóra váltani. Pedig ez mindenben benne van sajnos.
Az ember fejlődése olyan, hogy menet közben érnek mindenféle hatások és ezekre reagálva ilyen-olyan változásokon mész keresztül, alakulsz. Bizonyos történések és visszajelzések bizonyos irányokba terelnek és ezek valamilyen megoldási sémákra szoktatnak. Most, hogy eljutottál életed mai pontjára, felfogtad, hogy az eddigi fejlődésed nem megfelelő volt, mert a téged ért hatások és elsajátított megküzdési stratégiák, módszerek nem megfelelően szolgálnak téged. Ezért változtatni szeretnél rajtuk.
Megértem, hogy te gyorsan és hatékonyan akarsz hatalmas változást, mert nem akarod vesztegetni az idődet, ahogy azt sem akarod, hogy mások vesztegessék a te idődet. Csak sajnos ez nem nagyon képes így működni. Te egész gyerekkorodban hallgattál napról napra bizonyos dolgokat, amik kialakítottak benned valamilyen vélekedést, világképet, énképet. Éveken át talán napról-napra, talán ritkábban, de lehet, hogy gyakrabban futottál bele bizonyos helyzetekbe, amik hatására lerakódtak benned bizonyos hatások. És évtizedeken keresztül építettél újabb és újabb dolgokat rá ezekre a tévedésekre, hibákra.
Sajnos ezek eltávolítása, felülírása is egy irtó nehéz folyamat, mert ami 30 év alatt fokozatosan alakult ki és rakódott le rajtad, azt lebontani rólad és újra, máshogyan kialakítani is igen időigényes folyamat lesz. Mivel már jobban tudod, hogy mi a probléma és céltudatosabban próbálsz kezdeni vele valamit, ezért valószínűleg van rá esély, hogy gyorsabban menjen 30 évnél. De hogy időigényes lesz, az biztos. Őrült sokat kell rajta dolgozni neked is és valószínűleg annak is, akivel, vagy akikkel együtt dolgozol ezen.
Már csak azért is, mert már csak az sem megy gyorsan, hogy kiderítsétek azzal, akivel együtt dolgozol ezen, hogy pontosan mi miért és hogyan alakult ki. Még ha ezt megpróbálnád nem nézni, akkor is be kell azonosítani, hogy mi az, amit le kell faragni és mi az, aminek érdemes, vagy szükséges megmaradnia. Vagy érdemes, mert szükség van rá ahhoz, amit újra akarsz építeni belőle, vagy szükséges megtartani, mert annyira összenőtt más dolgokkal, hogy már nem lehet eltávolítani.
Az önképzéssel, videókból, netes leírásokból tanulással egy bizonyos szintig el lehet jutni mindenféle dolgok tanulásával és neked is van esélyed mindenféle önsegítő könyvekkel közelebb kerülni ahhoz, amivé válni szeretnél. De az önképzés a megfelelő ellenőrzés és hiba korrigálás nélkül nagyon könnyen több kárt okozhat, mint hasznot. Ha ugyanis kezdetben nem nem javítják ki, amit hibásan csinálsz, akkor hibásan fogod begyakorolni, amit ha hibásan szoksz meg és később sokkal nehezebb lesz a hibákról leszokni és helyes technikára rászokni.
A te fejlődés történetednek is pont ez a problémája, hogy annak idején nem megfelelően fejlődtél, hibás dolgokat gyakoroltál be és ezek váltak állandóvá.
Hatalmas tévedés, hogy gyakorlat teszi a mestert. A gyakorlás csak állandóvá teszi azt, amit gyakorolsz. Ha hibás dolgot gyakorolsz, akkor a hibát teszi nagyon állandóvá az alapos gyakorlás. Mesterré az tesz, ha a hibákat menet közben folyamatosan kijavítják és így a hibák helyett a helyes kivitelezést gyakorlod be. Ezért hatalmas jelentősége lehet annak, hogy szakértő felügyelet mellett tanulsz valamit és a megfelelő hatások érnek, vagy magadtól gyakorolsz és úgy alakulnak a dolgok, ahogyan. A zene kapcsán ezt már megtapasztaltad, hogy mivel nem fedezték fel időben az adottságod, egy csomó időd nem azzal az adottsággal töltöttél. Bár abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy akár most késő lenne elkezdened foglalkozni vele. Attól, hogy már sok év eltelt, még sosem késő. Ha igazán érdekel és pláne szórakoztat, akkor még mindig lehet belőled jó zenész és akár még mindig viheted vele valamire, illetve sokkal boldogabbá teheti az életed a zene, mint amilyen nélküle lehet.
Bármennyire is adja magát a kifejezések hasonlósága, a coaching pont azért nem fog megoldással szolgálni számodra, mert a coaching módszertan még annyira sem megy mélyre, mint a pszichológia. A coaching inkább tüneti kezelés, csak a felszínen foglalkozik a problémáiddal. Megnézi, mivel vagy elégedetlen és segít abban a felszínen rendet tenni, de a mélyben húzódó problémákhoz nem is akar hozzányúlni.
Amit szeretnél, ahhoz szerintem is a kognitív terápia áll legközelebb. Ez foglalkozik a hibás viselkedési minták beazonosításával és más, helyesebb, jobban működő új viselkedés kialakításával. Hogy mennyire "csak elemez és hümmög", vagy mennyire ad konkrét tanácsot, feladatokat a pszichológus az módszertan és habitus függő is. Általában a páciens direkt megváltoztatása, átnevelése nem annyira támogatott pszichológus körökben.
Ugyanakkor a kognitív terápiában felvállaltan a hibák korrekciója a cél és főleg a klinikai területen, különösen a függőségek kezelésében, kényszer gyógykezelésben alkalmaznak direktebb, akár erőszakosabban ható módszereket is. Ott többé-kevésbé pont az a módszer hogy összetörik az addigi hibás működést és újat építenek fel helyette, mert ugye a függőségek sok esetben önsorsrontóak, ezért a cél szentesíti az eszközt.
Nekem ez már túlzás, de talán nem véletlen, hogy Csernus is olyan stílusú, amilyen és van, akinek/amikor erre a habitusra és módszertanra van szükség...
Bizonyos mértékig a katonai kiképzés, vagy akár a sport edzés is lehet eredményes, hiszen valahol ezek is arról szólnak, hogy mindegy, milyen voltál korábban, ők megtörnek és olyanra formálnak, amilyen formában nekik szükségük van rád. Nem véletlenül szimpatizálsz a Harcosok klubjával, hiszen ott is lényegében egy katonai kiképzést kapsz - ráadásul ideológiailag motiváltan.
Vannak, akik egyébként hasonló stílusban tréningeznek üzleti életben és hasonló dolgokban is másokat, de nagyon sokan vannak, akiknél pont ezért nem is működnek ezek a dolgok.
Valószínűleg az lesz a megoldás, hogy kénytelen leszel elfogadni, hogy a pszichológussal lassan halad, de a komolyabb problémákat vele rendbe tudod tenni idővel. Mellette pedig kereshetsz a magad számára megfelelő könyveket, videókat, tanfolyamokat, tréningeket és egyebeket, amik segítenek a megfelelő irányokban fejlődni. Így akkor is tudsz saját magadon dolgozni, amikor a pszichológus nincs melletted és vele csak azt kell megbeszélned, hogy megfelelő irányba haladsz, mivel hogyan tudsz megküzdeni, stb.
Nekem mindezzel semmi bajom nem lenne, csak ne lenne az időfaktor. Pedig korán kezdtem, mert már gimis koromban is jártam mindenféle segítő emberekhez, holott csak annyira lett volna szükségem, hogy legyen egy támogató társaságom és legyenek felnőttek, akik figyelnek rám és minél több dologban egyengessék az utamat.
Ha ezt csinálom, akkor az sok pénz és idő, közben meg fingom nincs, hogy hogyan találom meg az utamat, hisz a tanuláshoz is pénz meg idő kell.
De köszönöm, utolsó, hogy rám szántad az időt, hogy ezt megírd.
válasza:Kitartás és ne add fel a küzdelmet, munkát! Bőven van még időd fejlődni.
Tudom, hogy most marha soknak érzed már a 30-at is, hát még ha több is leszel ennél, de akár tetszik, akár nem, egyre valószínűbb, hogy még legalább kétszer ennyit megélsz, de a háromszor 30 is igen valószínű, nemhogy nagyon kirívó legyen...
válasza:A kihagyott lehetőségeken rágódni felesleges, mert minden idő, amit ezzel töltesz csak még több időt vesz el mindattól, ami mással tölteni szeretnéd a hatra levő idődet.
Ahogy a mondás tartja: Ha egy lombos fa árnyékában szeretnél hűsölni, akkor a legjobb idő elültetni azt a fát 10 éve lett volna. De a második legjobb időpont most van.
Rengeteg ember csak évtizedek után jön rá, hogy mit is akar kezdeni az életével. Sokan meg még akkor sem.
Szedd össze, hogy mikkel akarsz foglalkozni, miket szeretnél elérni, kezdd el kidolgozni, hogy mire van szükséged hozzá, hogy el tudd érni, keresd meg az oda vezető utat és indulj el rajta!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!