Milyen emberhez kéne mennem, aki nem pszichológus, hanem olyasvalaki, aki ki tudná belőlem hozni a legideálisabb, legjobban funkcionáló, legönazonosabb önmagam?
Igen, magyarán azt szeretném, hogy valaki kicsit átneveljen. Ugyanis úgy nőttem fel, hogy a családom egy szerepbe rakott, folyamatosan elbizonytalanított magamban, érvénytelenítette az érzéseimet, leszoktatott arról, hogy kiálljak magamért, higgyek a saját céljaimban, fontosnak tartsam a saját vágyaimat. Az eredmény egy súlyosan alulteljesítő, depressziós, nagyon frusztrált és sérült önképpel rendelkező felnőtt lett, aki nagyon szégyelli az életét és akit senki se tud megérteni, mert ezt a rosszul funkcionáló, kishitű séma szerint élő embert látják, vagyis ténylegesen azt hiszik, hogy ő csak ennyi és nem is akar többet/nem is nagyon lehetne belőle több. Talán annak lehet róla fogalma, aki gyerekkorom óta ismer, és végigkövette, hogyan változtam meg, de ilyen kevés van és nem is nagyon érdekli az életem.
Pszichológusoknál pedig azt tapasztalom, hogy nem annyira értik, mit akarok, inkább arra törekszenek, hogy békéljek meg a kialakult helyzettel. Hát, békéljen meg a f*szom. Aki nem élte még meg, hogy valóban tehetséges, kreatív (tényleg az vagyok) és szenvedélyes, energikus ember, de ezeket nem tudja magából előhozni, és mindig haldoklik belül, ha a barátai a saját életükről mesélnek vagy más elért eredményeit látja, az nem érti, hogy ez egyszerűen nem megoldás, így nem lehet élni. Nem opció az, hogy ebben a hamisított, magamtól elvágott, üres és szenvedély nélküli létállapotban tengődjek, miközben tudom, hogy mennyi lehetőség van bennem, de nem tudom magamat megmutatni a világnak. Nem fogok úgy tenni, mintha ez élhető lenne, vagy felszínre hozom a valódi énemet, vagy öngyilkos leszek.
A pszichológusok, terapeuták nem akarnak "nevelni", nem egy értékrend szerint terelgetik az embert, utat mutatva neki, hogy mit kellene csinálnia, mint mondjuk egy odafigyelő szülő vagy idősebb rokon teszi, aki jót akar a gyereknek, aki még nem rendelkezik annyi élettapasztalattal vagy magabiztossággal, hogy tudja, merre menjen. A pszichológus csak kérdez meg mélyíti az önismeretet, de nekem ez nem elég. Visszajelzésekre van szükségem és validációra, arra, hogy valaki legalább valamennyire érzelmileg invesztált legyen abban, hogy változzak. Kb. mint egy edző, aki egy tehetséges sportolót edz. Mindkettőjüknek az az érdeke, hogy a fiatal tehetség kihozza magából a maximumot, és az edzője utat mutat neki. Megismer, rámutat az értékeimre, visszajelzést ad a képességeimről, megtanít hinni magamban. Na, erre lenne igazából szükségem. Ezt kitől és hol kaphatnám meg? (Remélem, nem azt fogjátok írni, hogy coach-tól... nem éppen erre gondoltam, bármennyire is adná magát az edző-hasonlat miatt.)
És nem, sajnos már nem vagyok kamasz. (És nő sem vagyok, ha valaki esetleg meg akarna keresni privátban ajánlattal. Valamint zsoltárokra sem vagyok kíváncsi. Minden más ötletre nyitott vagyok.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Amit most leírtál, az igazából elég közel áll a kognitív megközelítéshez, de konkrétabban a sématerápiának felel meg.
Ezen a blogon olvashatsz róla: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!