Férfi létemre szuper érzékeny vagyok. Miért van ez?

Én ezt tudod hogy oldottam meg? Ugyan így akartam mindent. Mindenki kedves egymással, mindenki szereti egymást, segítünk társainkon. Aztán egy idő után láttam, hogy ez nem működik. először magamat okoltam azért, mert az emberek nem így bántak velem, ahogy én elképzeltem, hosszú időn keresztül problémáim voltak az életemmel, depresszió stb. Az a gond, hogy ez a szemlélet nagyon szép, gyönyörű, CSAK NEM LÉTEZIK! ILYEN NINCS!!!

Ez a dolog nem működik. Úgyhogy lassacskán kialakítottam magamban egy új értékrendet, melynek a központjában én és a családom állt. Utána a barátaim és akiket nem ismertem igazán, de értelmesnek ítéltem meg. Kik kerültek legalulra? Azok akik lenéztek, bunkóskodtak velem, kihasználtak, csupa-csupa gyökér. A szeretteim érdekeit nézem, védem őket mindentől, akiket nem szeretek azokat meg nagyon magasról leszarom minden tekintetben.

Egy szó mint száz, felejtsd el a mostani szemléletedet és alakíts ki egy életképeset. Boldog ember leszel!

Én is ilyen voltam aztán becsapott a menkü. A pánikbetegség. Másfél évig jártam a poklok poklát. Mikor kezdtem jobban lenni, és mióta jól vagyok, minden percnek örülök, és tudom, hogy jó minden, hogy ma jól vagyok, és hogy holnap is jól leszek. Örülök a mosolygó szomszéd kislánynak, a kutyámnak, a Holdnak, a felkelő Napnak, egy ölelésnek. Megtanultam értékelni az életet. De nagyon nagy árat fizettem érte. Megtapasztaltam a legkínzóbb érzést, ami csak létezhet ezen a világon...kívánom hogy Te ne így tanuld meg, hogy nem szabad csipp-csupp dolgokon szomorkodni. Hidd el, semmi nem ér annyit, hogy levert, letargikus legyél. Ha egészséges a családod, Te is az vagy, és vannak, akik szeretnek és akikre számíthatsz, akkor nem számít semmi...semmi...

Egyébként annyira nem vészes a helyzet:) Nézz szét kicsit a környezetedben, azért a emberek többsége jó, a legtöbben szeretettel fordulnak egymáshoz, megértéssel, segítő szándékkal. Hidd el elég, ha megtalál a szerelem, vagy találsz egy igaz barátot...másképp fogod látni:)

A férfiasságodból meg semmit nem vesztesz ezzel, sőt...jó az, ha vannak érzelmeid, és jóérzésű vagy--->érett, intelligens. Ne zavarjon ez téged:) És tudod hogy az ilyen emberekből sugárzik a szeretet, és hogy milyen jól esik az ilyenek közelléte? Kedvességet adsz át annak, akivel beszélsz. És ez nagyon jó érzés tud lenni.

Hát nekem még úgy sikerült túllenni rajta, hogy szétnéztem a környezetemben, és főleg úgy, hogy elmentem szociálpedagógusnak (még tanulok), és boldogít a tudat, hogy egész életemben segíteni fogok a rászorulóknak, legyen az hátrányos helyzetű gyerek, fogyatékos, hontalan...És itt az élet értelme:)

Legyél vidám, nevess hülyeségeken is:)

Sziasztok.

Tudom és átérzem azt amit leírtál. Ezt nem lehet kinőni és megváltoztatni sem, elhiheted:)Én 19 éves vagyok, ebben a korban már mindenki tudja kontrolálni az érzéseit. Azt hiszem, sőt érzem hogy ez "nekünk" sokkal nehezebb. Kezdj megbarátkozni a gondolattal, hogy hiperérzékeny vagy. Ez az egész betegség viccesnek tűnik, de talán a legalattomosabb is. Én ezt betegségnek tekintem, mert általában majdnem mindennap szorongva lépek ki az utcára, mert ismerem önmagam érzéseit és tudom ha valami rossz történik, akkor mennyi idő kell ahhoz hogy feldolgozzam. Sajnos sokan ezt nem értik és viccként kezelik. Ez van, ezt is elkel fogadni:)

Sok szerencsét neked az életben és kívánom hogy legyen nagyon boldog életed. Azt hiszem ez az amit megérdemel minden ember és nem kell fizetni sem érte:D

Üdv: "egy hiperérzékeny"