Van bármi értelme pszichoterápiára járna (horror pénzért) ha eleve az egészben nem hiszek?

Istenem... Te csak azért tetted fel a kérdést, hogy pocskondiázhassad a pszichológusokat és bebizonyíthasd, hogy kamu az egész.

Nem hinni kell, hanem belátni, hogy segítségre van szükséged és együttműködni a szakemberrel. Ha elvből úgy mész oda, hogy ez egy ordas kamu, de attól még válaszolsz a kérdésekre, az nem együttműködés. Ellenállás.

Itt nem hinni vagy nem hinni kell dolgokban. Senki nem fogja megoldani az életed, ebben biztos lehetsz.

Egy kövér ember évekig sírhat bármilyen orvosnak meg szakembernek arról, hogy ő kövér. Majd akkor fog lefogyni, ha ő eldöntötte hogy le akar fogyni.

Vedd kezedbe az életed, mert senki nem tud helyetted élni. Siránkozással meg nyekergéssel, hittel ezek a dolgok nem működnek. Melózni kell. Magadon. Másképp nem megy.

Azért nem hat a pszichoterápia, mert csinálsz magad köré egy burkot, és csak azért is hajtod hogy hülyeség, baromság. Döntsd el mit akarsz. Élni, vagy gyógyszereket szedni. Ha az utóbbi, akkor ne csinálj semmit, hamarosan jön a növény szint.

Hát sztem is elég placebo

Aki esetleg nem tud magától

Sírni annak ott mehet megkönnyebbülés és megvan a hatás

2019 elejen kerestem fel eloszor egy pszichologust. Azert, mert javasoltak nekem es mert annyira melyponton voltam. Nekem ez nagyon uj volt, soha nem gondoltam azt, hogy barmikor is pszichologushoz fogok jarni. Ugy gondoltam, hogy meg tudom oldani a problemaim. Akkoriban nem tudtam, mely krizisben voltam.

Fogalmam sem volt, hogy mibe kezdek, hogy mi tortenik majd velem, es hogy egyaltalan tud-e majd segiteni. Ugy voltam vele, hogy nehany alkalom nem arthat. Akkor ereztem azt, hogy jo helyen vagyok, amikor a masodik alkalom elejen kozolte velem, hogy perfekcionista vagyok. En meg nagy szemekkel neztem, hogy ezt mibol szurte le, mert az elso alkalommal semmi ilyenrol nem beszelgettunk. A vege az lett, hogy baromi sokat segitett - a krizis feldolgozasaban is. Amikor a baratok mar feltettek nekem azt a kerdest, hogy miert foglalkoztat meg a traumam, hozza fordulhattam es mindig beszelhettem rola neki. Soha nem szolt be olyat, hogy miert beszelunk megint errol, sot, volt, amikor o hozta fel. Onismeret miatt folytattam a terapiat, meg ma is jarok hozza.

Az onismeretet is ketkedve kezdtem: meglatjuk, mi sul ki belole, es ha nem tetszik, abbahagyom. Ennek 2,5 eve :)

Mindig nyitottan alltam a temakhoz, de ha valamivel nem ertettem egyet, azt is megmondtam. Nem egyik pillanatrol a masikra jon a valtozas. Az elejen meg a krizis foglalkoztatott, 2-3 honap kellett mig azokon a temakon tudtam gondolkozni, amikrol beszelgettunk. Megoszthattam vele a ketsegeim. Vele eltem at eloszor azt, hogy milyen egy intelligens konfliktuskezeles, vagy azt, hogy milyen az, amikor mas is alkalmazkodik hozzad, nem csak te masokhoz.

Mostanra ertettem meg azt, hogy nem elem at az erzeseket. Az eletemben most jelentos valtozas van, es nagy segitseg, hogy itt van mellettem.

A krizist biztosan fel tudtam volna dolgozni nelkule is, de vele egyutt egyreszt rovidebb ido alatt sikerult, masreszt jobban jottem ki, mintha nelkule tettem volna. A manipulacio reven keltett buntudatom elmult, akarcsak a stressz miatti allando nyakfajasom. A nyakfajasra olyan relax technikat is mutatott, amit a mai napig szoktam hasznalni. Ma mar csak ritkan van utazasi rosszulletem, ami valami miatt megjelent az eletemben, es csak gyogyszerrel tudtam utazni. Osszessegen sokkal nyugodtabb es kiegyensúlyozottabb lettem. Az o nyugalmat nagyon hamar atveszem, es olyan temakat is feszeget, amikrol korabban soha nem beszeltem. Peldaul eloszor vele beszelgettem arrol, hogy a noisegemet hogyan elem meg. De neki mondtam el egy olyan gyerekkori traumam is, amit soha senkinek nem mondtam el - azota sem. Ezek nem egyik naprol a masikra tortentek, hanem a rendszeres talalkozoink alapjan.

Bocs a hosszu leirasert, csak en is szeretek sajat tapasztalatokat olvasni. A sajat tapasztalatom alapjan azt gondolom, hogy jarj tovabb, beszelgessetek. Egy ido utan lesz valami, ami betalal, meg osszessegeben is eszrevetlenul formal. Lehetsz szkeptikus, de errol is beszelgessetek. A kerdesekre probalj a legoszintebben valaszolni, es gondolkozz, mielott valaszolsz. :) Par het mulva pedig irj, hogy mi a helyzet :)

Pszichológusként én is azt mondom kérdező, hogy ha nem hiszel benne nem fog használni de nincs ebben semmi ellentmondás. Terápiában a személyiséggel dolgozunk és ha ezt te nem akarod megnyitni akkor nincs mivel dolgozni. Ha már a fogorvossal példálóztál, te most olyan helyzetben vagy, mintha elmenne valaki a fogorvoshoz de nem lenne hajlandó kinyitni a száját. Hát úgy tényleg nem lehet megoldani a dolgokat.

Az hogy így állsz a terápiához szíved joga egyébként, tiszteletben tartom. Viszont én érzek benne egy makacs érzelmi ellenállást. Ha tanár vagy akkor elvégeztél egy egyetemet, kellett cikkeket olvasnod, szakdolgozatot írnod, valamennyi tudományos nézőpontod kell, hogy legyen. Neked pont hogy tudnod kell, hogy nem így működik, hogy nem hiszek benne, hanem van több ezer tudományosan validált módszertanú kutatás amelyek azt támasztják alá, hogy a terápia működik. Ha ezek után nem hiszel benne, az a te ellenállásod és ez érzelmi alapból táplálkozik, mert nem racionális alapon nyugszik. Innentől fogva az a kérdés hogy miért ragaszkodsz ehhez a makacs, érzelmi elhárításhoz.