Sikerülhet valaha feldolgozni az Édesanyám halálát?...

Őszinte részvétem, nyugodjon békében!

Én apukámmal éltem át ezt. Egy éve már és két hét múlva lenne a szülinapja. A sors fintora, hogy anyósomnak is ekkor van, ő sem él már és a kapcsolatfordulónk, szüleim évfordulója is ez a nap. Ez így van, ahogy leírom!

Apu embóliát kapott, 2 nap alatt elvette tőlünk. Annyira fáj. Minap csak feküdtem éjjel és arra gondoltam milyen volt, mikor még meg tudtam ölelni, mikor még édesen nevetett. Pokoli fájdalom. Az igaz, a részemről biztosan, hogy már nem fáj minden egyes napon. De sokszor érzem azt, hogy az élet kifejezetten gonosz volt velem, amiért elvette tőlem őt! Ő volt a támasz a családban, az erő!

Ez egy óriási klisé, de így van : szép, lassan eljön az az idő, amikor már azt veszed észre, hogy eltelt 2-3 nap és te nevettél, nem is jutott eszedbe az, hogy ő elment! És ez nem rossz, ez így van rendjén! Ettől még emlékeidben, szívedben megőrzöd és mindig rossz lesz, hogy nincs veled! De nem fog mindig pokolian marni a hiánya!!

Nekem a melóhelyen csak azt tudták, hogy beteg lett, haza kellett utaznom hozzá. Aztán mikor visszamentem dolgozni mindenki kérdezte, hogy van apukám. Hát elmondani a kedves munkatársaknak, akik nekem fontosak, hogy apa meghalt......na az fájt még annyira, mint mikor én tudtam meg! Sajnos ezt minden ember átéli és muszáj feldolgozni!

Nekem az segített, segít is, hogy minden este kicsit, egy pár percet beszélek apához. Nem olyan őrült vagyok módon, hanem a lelkéhez, megköszönöm, hogy a mai napon is kísérte a lelke az utamat! Elmondom neki, hogy még mindig szeretem és hiszem, hogy amikor eljön az én időm, ő várni fog. Elmondom neki, hogy hiányzik, de elfogadtam, hogy neki jobb a békesség, mint a betegségével és annak fájdalmával vegetálni egy kórházi ágyon! Igazából ez segít nekem!

Kitartást kívánok!!!