Egyáltalán nem komoly egy szociális fóbia?

Nekem is ugyanez a gondom,csak nekem fordítva van,a szüleim akarnak elvinni régóta pszichológushoz,de én nem szeretném.

Ez nem sajnáltatás,sőt jól teszed ezt,mert ha még az elején nem kezdtek el vele foglalkozni,akkor sokkal rosszabb is lehet,ezt a saját hibámból tanulva mondom.

De a pszichológus sem fogja azt mondani hogy sajnaltatod magad,sőt örülni fog hogy mész.

Nem tudom mennyi idős lehetsz,gondolom iskolás vagy,ilyen idős korban még mondjak is hogy ha csak beszélgetni akarunk akkor is nyugodtan menjünk a pszichológushoz akár 1 akár több alkalomra.

Emiatt egyáltalán ne aggódj,majd a szüleid is biztos megértik,de a legfontosabb szerintem az hogy ezeket a gatlasokat le tudd küzdeni.

17/l

De, komoly, és sajnos a nyitottabb, extrovertált emberek sokszor egyáltalán nem is értik meg, miért vagy ilyen.

Én 24 leszek, és a mai napig ezzel küzdök. Jelen van, ha a tömegközlekedésen közel kell állnom valakihez, ha fel kell hívnom valakit vagy fel kell vennem a csörgő telefont, ha ismeretlenekkel vagyok körülvéve. És gyakran sajnos a barátaimnál is.. sokszor megkérdezem, merre mennek, és ha ők azt mondják x irányba, akkor de kár, én pont y-ba. És még sorolhatnám. Nem olyan rossz már, mint tizenévesen volt, de továbbra is megnehezíti az életemet. Nem tudom hány éves vagy, az írásod alapján 15-18 közé saccollak. Annyit tudok mondani biztatásként, hogy idővel jobb lesz. Nem mondom, hogy teljesen elmúlik, mert anyukámnak még most is fennáll ez a probléma 51 évesen, de hozzám képest elenyészően. Mesélte, hogy ő is ilyen volt, és az idők során változott. Én is érzem magamon, hogy változtam, és ezt főként úgy értem el, hogy a komfort zónámon kívülre kényszerítettem magamat rendszeresen, két ilyen zóna elhagyás között pedig pihenővel, hogy ne legyek egy szétcsúszott lelki roncs. De hidd el, tényleg segít, ha kicsit néha - kezdetben rövidebb időre, majd idővel egyre hosszabbra - te is elhagyod a kényelmes, biztonságot jelentő zónát. Társas kapcsolatokat muszáj kialakítani a mai világban sajnos. De az évek alatt úgyis változol te is, a környezeted is, szóval kevésbé lesz vészes, csak nem szabad belesüppedni ebbe az állapotba, mert még jobban megnehezíti a dolgodat.

Remélem, találtál valami hasznosat az írásomban, ha kicsit katyvasz lett, bocsi, fáradtan írtam :)

Elég komoly dolog, nem szabad félválról venni,de túlspilázni sem, mondjuk kigyógyulni sose fogsz maximum eltudod rejteni/erőltetni tudod a dolgot és annyi.

Ha anyukád szerint csak sajnáltatod magad annak ellenére hogy te már TUDOD hogy bajod van, akkor anyukád (bocs hogy ezt mondom) borzasztó tudatlan, és bizony iszonyat érzéketlen is.

nem kell ahhoz betegnek lenni, hogy az ember elbeszélgessen egy pszichológussal, sőt állítom mindenkinek! jót tenne ha rendszeresen járna.

a szociális szorongás pedig egyáltalán nem “csak tinihiszti” és minél hamarabb segítséget kapsz annál jobb.

az hogy a barátaidnak elmondtad a te dolgod, szerintem jobb is, ha tudják, mert így nem gondolják, hogy velük van a baj. de ez egyébként mindenkinek a magánügye, hogy kivel ossza meg a lelki dolgait és kivel nem.

az, hogy anyukád a fejedhez vág ezzel kapcsolatban dolgokat az az ő tudatlanságából adódik, nem veled van a baj. de ha mész legközelebb a pszichológushoz egyébként ezt is megbeszélheted vele, jobb tanácsot fog tudni adni, mint mi idegenek az interneten.

Szorongatni nem jó érzés, te is tudod. Jó hogy elkezdtél foglalkozni ezzel, és folytasd is.

Elég rossz, hogy anyukád így áll hozzád. Ez szerintem ronthat a helyzeteden. Beszélni kéne vele.