Az autista gyerekeket tudjuk ugye hogy sokan utalják. De azért utalják őket mert autisták?

Na azért itt akad néhány "érdekes" hozzáállás. Kíváncsi lennék, hányan válaszoltak úgy, hogy személyesen érintettek, vagyis ismernek autistákat. Én zenetanárként tanítottam több autista gyereket is és a következőket mondhatom:

Az autistákat nem utálják, legfeljebb nem értik. Az autista gyerekek nem agresszívak, nem törnek - zúznak, nem lopnak! Igen, nehezebb velük foglalkozni, mert szerteágazó a figyelmük és meg kell találni hozzájuk a kulcsot. Sok mindenben jóval többet tudnak, mint az átlag, de ami nem érdekli őket, azt nehezen sajátítják el. Nehezen boldogulnak a társas kapcsolatokban, de ha valaki szeretettel, türelemmel fordul feléjük, akkor nagyon hálásak és rengeteg szeretetet adnak viszont. Igen, egyes autista gyerekeknél előfordul őrjöngő viselkedés, de az a szülő hibája, mert nem foglalkozik megfelelően a saját gyerekével, de ez nem igaz az összes autista gyerek szüleire. Embere válogatja, gyakran az egészséges gyerek is lehet agresszív, antiszociális, ha rossz a szülői hozzáállás. Ennek nincs köze az autizmushoz.

Végezetül bármilyen betegséggel rendelkező embert utálni a betegségéért, nem a beteg személyéről, hanem az utálkozó jelleméről mutat meg sok mindent. Félreértés ne essék, nem pozitív jelzőkre gondoltam.

Szerintem nem utálják, hanem "megvédik magukat" tőlük. Ennek oka abban gyökerezik, hogy az ilyen emberek mások mint a többség, kiszámíthatatlanok, idegenek, ezért a többség szemében ez veszélyforrást jelent. Mint ahogy fentebb is írták, soha nem lehet tudni, mikor mire hogyan reagál, mikor kap dührohamot, mikor bántod meg, stb. Emiatt félnek tőlük, hiszen nem tudják őket kezelni. A félelem pedig a legerősebb, legősibb ösztön, amire két lehetséges reakció van: menekülés vagy támadás. Menekülés, ha az egyén úgy érzi, hogy utolérheti a félelme, támadás, ha pedig úgy, hogy van esélye ellene, pl. többen vannak.

Nem leszek álszent, én egy egészséges kisgyerekkel sem tudok mit kezdeni, egy autistától szerintem a következő városig szaladnék. Mondom ezt úgy, hogy valószínűleg bennem is van valamennyi autista vonás. Én nem utálom őket, csak nem tudok és nem is akarok kezdeni velük semmit. Sajnálatot érzek csak, kiváltképp azok felé, akik önellátásra képtelenek, és a szülők pontosan tudták, hogy beteg lesz a gyerekük. Az ilyen szülőt mélységesen megvetem. Életre ítélni egy olyan embert, aki soha az életben nem lesz képes ellátni magát, normális? Most persze, ott van apuka-anyuka, de lesz olyan idő, mikor már egyedül marad a poronty, akkor ki fogja gondját viselni? Leginkább senki. Ha egészséges testvére van, akkor meg az ő életét lehetetleníti el, hogy a szülei nyomdokába lépve 24/7 el kell látnia és felügyelnie a testvérét, ezzel elvéve tőle szinte minden lehetőséget a saját boldogságára (párkapcsolatra, családalapításra).

Vállalva, hogy megköveznek:

alapból szerintem az ember elnéző és türelmes lenne a fogyatékkal rendelkező gyerekekkel, ha tudná, hogy melyik a fogyatékos. De a "nem szólok rá, mert sérül a lelkivilága, és különben is ő termeli majd ki a nyugdíjadat" világában szerintem azért nem vagyunk türelmesek a gyerekek 1%-át kitevő sérültekkel, mert a többi 99% ugyanúgy viselkedik, és ahhoz már nincs erőnk.