Vajon miért kisebb nálunk a koronavírus ellen beoltottak aránya, mint Nyugat-Európában?
"Részvétem az ismerősödért."
Köszönöm.
"Azonban önmagaddal vagy ellentmondásban. COVID-ban halt meg az ismerősöd, de nem tartod túl veszélyesnek a COVID-ot."
Nem, attól, hogy meghal benne bárki is, még messze nem lehet halálosnak vagy nagyon veszélyesnek mondani. Persze, nem szabad elbagatellizálni teljesen de ez már erősen túlzás, ami itt folyik "hiszti" 2 éve lassan.
"Továbbá, nem érted, mi az a valószínűség. Mindig lesznek olyanok, akik meghalnak, az oltás ellenére. Az számít, mennyien. Az a lényeg, hogy az oltás nagyságrendekkel csökkentse ezek arányát az oltatlanokhoz képest."
Hidd el, tökéletesen tisztában vagyok a valószínűségszámítással, tudom mi a valószínűség.
DE nem igaz, amit írsz. Bármilyen "hatékonyságot" akkor lehetne bizonyítani és matematikai valószínűséget akkor lehetne alapul venni, ha ugyanazon személy, azonos körülmények között egyszerre oltott és oltatlan állapotában kapná el pont ugyanúgy a covid-ot. Akkor annak a lefolyását lehetne vizsgálni, abból lehetne pontos következtetés levonni a vakcina "hatékonyságát" illetően. Ami most megy az feltételezés.
Igen, tudom, hogy ennyi erővel minden gyógyszerre, kötelező védőoltásra és társaira lehetne ezt mondani, de azért ami 10+ éve bevált és elenyésző számban okoz mellékhatásokat (legyen az rövid vagy hosszú távú), azt ne hasonlítgassuk már olyan vakcinával, amely még 1 éve sincs forgalomban, hatékonysága erőteljesen megkérdőjelezhető, mellékhatása bizonyítottan van (csak a saját ismeretségi körömben van jó pár ember, főleg nők, akik azóta hormonális problémákkal küzdenek - főleg menstruációt illetően - ciklus rövidülés - hosszabbodás, vérzés 12-14 napig tart vagy épp kimaradt - de magas vérnyomás és pulzus kialakulása, mely csak gyógyszeresen csillapítható...). A mellékhatások listája még közel sem feltárt és teljes, de már így is aggodalomra ad okot. Persze, hogyha a covid valóban nagyobb mortalitással bírna és valami egészen, mindenkit érintő halálos vírus lenne akkor hamarabb be lehetne vállalni a vakcinák mellékhatásait - bár ugye kinél, milyen áron...
"Amit meg az utolsó mondatodban írtál, az feltételes mód nélkül igaz. "Ha" nélkül, pont így van. Csak nem 100%-ban, mert azt senki nem tudja garantálni."
Tudom, hogy nincs 100%-os védettség de a fentebb leírtak alapján köszönöm, én nem kérek oltást. A feltételes mód pedig teljes mértékben megállja a helyét, ott van az a "ha", elég erőteljesen.
Másképp látjuk a helyzetet, én alapvetően nem bírálom azt, aki oltat, de nem szeretem az igazságtalanságot, diszkriminációt és a hazugságokat. Pedig a vakcinákat csak ezek veszik körül: mismásolt statisztikák, titkolózások, oltás mellékhatásainak tagadása, oltott covid halottak számának eltitkolása - ideértve azt is, ha bevallanak x %-ot belőle de nem a teljeset...de a legnagyobb az, hogy az emberek olyan tudatba ringatása, hogy védettek lesznek a covid ellen és nem halhatnak bele! Ezen utóbbi egyszerűen szemenszedett hazugság. Én már belefáradtam ebbe, hogy állandóan vita megy oltott-oltatlan között, aki akarta, már beoltatta magát, innentől kezdve pedig mindenki a saját immunrendszerében bízva túlesik vagy így, vagy úgy a covid-on, már ha találkozik valaha is vele. A gazdaság tönkretételére jó az oltási igazolvány és a diszkrimináció, de a covidnak hiába mutogatja bárki is a kártyáját, ott az egyetlen hatásos eszköz csak a saját immunrendszere lesz, ami vagy lesz elég strapabíró, hogy legyűrje a covid-ot vagy sem.
#11
Mielőtt ekkora ostobaságokat írnál, inkább utána kéne nézni a dolgoknak.
"Nem, attól, hogy meghal benne bárki is, még messze nem lehet halálosnak vagy nagyon veszélyesnek mondani. Persze, nem szabad elbagatellizálni teljesen de ez már erősen túlzás, ami itt folyik "hiszti" 2 éve lassan."
Nem azzal van baj a coviddal, hogy "mindmeghalunk", mert egy viszonylag alacsony mortalitású vírus, csak túl virulens, így sok ember elkapja, így értelemszerűen sok ember fog meghalni benne, hiába ˇ~1-2% a mortalitás. Ezt kellene felfogni végre.
"DE nem igaz, amit írsz. Bármilyen "hatékonyságot" akkor lehetne bizonyítani és matematikai valószínűséget akkor lehetne alapul venni, ha ugyanazon személy, azonos körülmények között egyszerre oltott és oltatlan állapotában kapná el pont ugyanúgy a covid-ot. Akkor annak a lefolyását lehetne vizsgálni, abból lehetne pontos következtetés levonni a vakcina "hatékonyságát" illetően. Ami most megy az feltételezés."
Egy hülyeség ahogy van. Létezik olyan, hogy reprezentatív mintavétel. Tehát ha megfelelően válogatod meg a vizsgált mintát, akkor abból közel tökéletes következtetéseket tudsz levonni egy adott populációra. A vakcinák esetében sem poénból vizsgálták életkor, nem, rassz, társbetegségek stb. függvényében a hatékonyságot amihez megadnak egy konfidencia intervallumot is.
De vizsgáljuk meg felvetésed:
Tegyük fel, ki lehetne szedni valamilyen módszerrel az emberből a vakcinát.
Megfertőzünk valakit coviddal (oltás nélkül): semmi baja
Beoltjuk (természetesen kiszedjük belőle a covid által okozott immunitást is): Semmi baja
Akkor 0%-ban hatásos a vakcina?
És ha megfordítanánk?
Megfertőzünk valakit coviddal (oltás nélkül): meghal
Hát rajta már nehezen vizsgálod meg, hogy mennyire hatásos az oltás.
Ebből is látszik, hogy mennyire elborult dolgot akarnál.
"Igen, tudom, hogy ennyi erővel minden gyógyszerre, kötelező védőoltásra és társaira lehetne ezt mondani, de azért ami 10+ éve bevált és elenyésző számban okoz mellékhatásokat (legyen az rövid vagy hosszú távú), azt ne hasonlítgassuk már olyan vakcinával, amely még 1 éve sincs forgalomban, hatékonysága erőteljesen megkérdőjelezhető, mellékhatása bizonyítottan van (csak a saját ismeretségi körömben van jó pár ember, főleg nők, akik azóta hormonális problémákkal küzdenek - főleg menstruációt illetően - ciklus rövidülés - hosszabbodás, vérzés 12-14 napig tart vagy épp kimaradt - de magas vérnyomás és pulzus kialakulása, mely csak gyógyszeresen csillapítható...). A mellékhatások listája még közel sem feltárt és teljes, de már így is aggodalomra ad okot. Persze, hogyha a covid valóban nagyobb mortalitással bírna és valami egészen, mindenkit érintő halálos vírus lenne akkor hamarabb be lehetne vállalni a vakcinák mellékhatásait - bár ugye kinél, milyen áron..."
A te kis szociális buborékod nem reprezentatív minta.
"Másképp látjuk a helyzetet, én alapvetően nem bírálom azt, aki oltat, de nem szeretem az igazságtalanságot, diszkriminációt és a hazugságokat. Pedig a vakcinákat csak ezek veszik körül: mismásolt statisztikák, titkolózások, oltás mellékhatásainak tagadása, oltott covid halottak számának eltitkolása - ideértve azt is, ha bevallanak x %-ot belőle de nem a teljeset...de a legnagyobb az, hogy az emberek olyan tudatba ringatása, hogy védettek lesznek a covid ellen és nem halhatnak bele! Ezen utóbbi egyszerűen szemenszedett hazugság. Én már belefáradtam ebbe, hogy állandóan vita megy oltott-oltatlan között, aki akarta, már beoltatta magát, innentől kezdve pedig mindenki a saját immunrendszerében bízva túlesik vagy így, vagy úgy a covid-on, már ha találkozik valaha is vele. A gazdaság tönkretételére jó az oltási igazolvány és a diszkrimináció, de a covidnak hiába mutogatja bárki is a kártyáját, ott az egyetlen hatásos eszköz csak a saját immunrendszere lesz, ami vagy lesz elég strapabíró, hogy legyűrje a covid-ot vagy sem."
Szar helyen keresel, nincs semmi eltitkolva. Bár ha hozok neked bármilyen statisztikát, az biztosan kamu, meg módosított, meg tévednek a tudósok stb stb.
Persze az is tök véletlen, hogy ha megkérdezel 1000 orvost, abból 999 ajánlja az oltást, 1 pedig éppen a felmondását nyújtja be...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!