A maszkhordás leszerepelt?
Mióta is hordjuk a maszkot?
Ha ez a vacak olyan hatékony lenne, mint ahogy állítják, nem terjedne a vírus, ugye?
Azért terjed mert nem hordod te majom
Fel kellene fogni, hogy most nagy a baj, és igen, ha van csöppnyi felelősségtudatod az ajtódon kilépve is hordod.
Majom, aki mondja :D
Különben meg nem mondtam, hogy nem hordom. Csak azt, hogy már hosszú hónapok óta hordjuk, a vírus meg csak terjed, egyre jobban ráadásul.
Szóval ennyit a maszk hatékonyságáról.
Nem mondta, hogy nem hordja. Én is hordom, ennek ellenére én sem látom értelmét.
Dolgoztam már emberekkel, akkoriban minden évben influenzás voltam, mert beleköhögtek az arcomba, rám tüsszentettek, összefogdostak mindent amit láttak.
Attól, hogy maszk van rajtuk, ugyan ezt csinálják, ugyan úgy belémjönnek a kasszaszalagnál, összetaperolják a pékárut, üres buszon ülnek be mellém.
Először az alapvető higiéniát és magánteret kéne megtanítani az emberekkel, utána lenne értelme a maszknak is... Így csak üres intézkedés.
Nem csökkent a fertőzés, csak nőtt.
Akkor meg minek ez a szar?
Dehogynem tett. Nélküle sokkal jobban terjedne.
De felesleges is törnöd magad, a maszk hatásossága bizonyított tudományos tény. Mint a relativitáselmélet, a torokgyík hatásmechanizmusának leírása, a fotoeffektus stb.
A gumióvszerhasználat leszerepelt?
Mióta is mondják, hogy használjunk gumióvszert, ha meg akarjuk védeni egymást a szexuális úton terjedő betegségektől?
Ha ez a vacak olyan hatékony lenne, mint ahogy állítják, nem terjedne a HIV, a méhnyakrák és a hasonlók, ugye?
A maszk nem nyújt 100%-os védelmet és sok majom nem is hordja. Ne játszd el a fotelvirológust!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!