Vagy inkább el vagyok kényeztetve? , és ezért nem akarom elfogadni magam? Fúú de tehetetlennek érzem megam.

Ja igen,a kérdésem,vagy tehetetlenségem arról szól,hogy: Mi a meglátásotok,tanácsotok,segítségetek?Apám a halált választotta.Ez nekem úgy lett beadva(gondolták jaaj a szegény kisfiúcska),hogy baleset volt.Ez még a kisebb gond,a nagyobb az,hogy állandó megfeleléssel próbálta a család ezt az irányomba kompenzálni,míg a tesómnál(gondolták ő meg az erősebb,okosabb,nagyobb,értelmesebb,vagy legalábbis nem olyan "gyenge" mint én)meg nem odafigyelés volt.Majd anyámmal maradtunk 1 évvel idősebb nővéremmel együtt.Nem sokáig,mert muter választott magának egy társat,akit nagyon nem tudtam elfogadni(szerintem apu típusából egy hajszálnyi sem volt ebben az emberben),és egy nagy rivalizálás volt 8 éven át(az elején cukorbeteg lettem,amit nem akarok elfogadni,nem merem felvállalni),de azt gondolom anyámnak kellett volna a határozottnak lenni tesómmal és velem,meg az életben egyébként,nem pedig így mnegkülönböztetni minket tesómmal,és önzően,vagy gyengeségből,vagy mert egy buta liba,vagy mert ennyire befolyásolható,olyan párkapcsolatot választani ami nem jó tesóm és én számára sem.Most lázadok anyám ellen,itt lakom velük(1 másik csodás pár),kiszolgáltatva magam.Haragszom anyámra,apámra egyaránt,és nem tudok megoldást,rettenetesen bezárkóztam magamba.24 vagyok.Sajnos betettek ebbe a gyenge,félős szerepbe,amit nem tudok kezelni,mára kiderült és tehetetlennek érzem magam.