Mióta leszoktam a dohányzásról nagyon ideges vagyok, igazi dührohamaim is vannak. Mit tegyek ellene? Más is volt így? Mikor múlik el?
Pedig használok tapaszt is, tehát nem is a nikotin megvonás a fő baj. Bár jellemzően reggel jön rám, mikor ugye kevesebb a nikotin mert éjjel nem volt tapasz, de van amikor napközben is. Olyan ideges tudok lenni, hogy csapkodok, toporzékolok, úgy érzem nem tudom kiadni sehogyse magamból a feszültséget. Pedig azóta sportolok is, meg szedeg Magne B6-ot, mert állítólag ilyenkor az is segít.
Komolyan azon gondolkodtam, hogy újra cigizni kéne, mert így tönkreteszem a párkapcsolatomat is, meg mindent magam körül. De a cigi 4 hét után már nem esik jól.
Ha a családod segít, támogat a leszokásban, akkor azt is meg kell érteniük, hogy a hirtelen megvonás tünetei rajtad is jelentkeznek, nemcsak másokon. Attól függően, hogy előtte hány évig cigiztél, ez az időszak elhúzódhat akár 2-3 hónapig is. Én láttam olyat is, akinél kéz, fej stb. remegés, beszéd-zavarok (dadogás) és hasonló tünetek is jelentkeznek. A család támogató hozzá-állása sokat segít, persze ez nem jelenti azt, hogy a leszokó ne szedje össze minden önuralmát, akaratát, az általad jelzett tünetek csillapítása érdekében.
Gondolj arra, hogy nekik is vannak idegeik, és esetleg náluk is "betelhet a pohár", ha nem vigyázol.
Egyébként minden elismerésem a tied!
Semmiképpen ne szokj vissza, a gyengeség nem megoldás semmire. Gratulálok a döntésedhez, és ahhoz is, hogy keményen állod a sarat! Talán ezt az átmeneti időszakot ki lehetne bekkelni elektromos cigivel is. Van belőle nikotinos is, csökkentett nikotin tartalmú is, és nikotin mentes is. Az én haverom innen rendelt: [link]
Van eldobhatós fajta is, ami kábé 300 szívást bír ki, az olyan 2-3 ezer forint körül van, annyit szerintem mindenképpen megér.
19,27-nek:
Kb. 30 évig napi másfél dobozzal szívtam, mivel nem vagyok olyan erős, mint a kérdező, (hogy egyik napról a másikra letegyem,) ezért a fokozatosság elvét vezettem be=még 5 percet, még 10 percet bírjál ki!
Áprilisban kezdtem, most ott tartok, hogy a napi 1 dobozba beleférek. Most akarok "nagyobbat ugrani" és lemenni a napi fél dobozra. Megvonási tünetek nincsenek!!
Mellette elkezdtem "odafigyelni" a táplálkozásomra, mert azt sem akartam, hogy a kilóim szaporodjanak. Ezért kevesebb szénhidrát (kenyér, tészta, süti semmi), második vacsi elfelejtve, és napi rendszeres gyaloglás. Nem híztam, sőt valamennyit fogytam is! Tudom ajánlani neked is. Nem olyan gyors, de legalább nincsenek elvonási tünetek és működik.
Előző vagyok.
Azt elfelejtettem írni, hogy közben a 0,7 mg nikotin-tartalomról sikerült leszoknom, mostmár elég a 0,3 mg nikotintartalmú is. Ezt úgy értem el, hogy a "kezem-ügyébe" ezt a csökkentett tartalmút tettem, és az eredetit csak akkor vettem elő, ha valóban éreztem a szükségét.
Mióta nem dohányzol?
Nekem az első 2-3 hónap volt a kritikus, gyakran jött rám dühroham, bár én minden segédeszköz nélkül tettem le. Sem tapasz, se rágó, csak fejben döntöttem el (10 év dohányzás után). Nekem bevált, hogy amikor dührohamot kaptam, akkor elő egy doboz ropi, és toltam magamba. Az nálam hatásos volt. Még ami esetleg hatásos lehet, az a nyalóka.
Hajrá és ne add fel!
27/n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!