Agydaganatom lenne? Vagy mi okozza ezeket a tüneteket?
Figyelt kérdés
Már két hónapja tart hogy nem érzem magamat. Az egész fejfájással kezdődött ami heteken át volt és a fejem különböző pontjain mindenféle úton-módon éreztem a nyomásokat. És bár az elmúlt egy-két hétben ugyan nem érzem ezt (vagy legalábbis már nem olyan intenzíven), helyette most a legfőbb probléma nálam a szédülés, amely a napjaim nagy részében végig kísér engem, és sokszor olyan feelingem van mintha egy vonaton vagy hajón közlekednék, ülő-álló helyzetben egyaránt. Ami még feltűnő nekem, hogy időnként mintha olyan tüneteket is éreznék magamon mint a fülcsengés, vagy valamelyik végtagom gyengesége, emlékezetzavar, illetve ügyetlenség, de a héten már a mellkason is szúrt.
A közelmúltban több kivizsgáláson is voltam a vérvételtől a neurológián át a koponya CT-ig, de sehol sem találtak rendellenes dolgot, ennek ellenére folyton azon idegeskedek, hogy lehet mégis valami súlyosabb betegség áll a tünetek hátterében. :(
De az MR vizsgálatra en is gondoltam már, ott sokkal több dolgot kimutatnak elvileg. De ott kontrasztanyag nélkül is látszódna a probléma?
2020. dec. 20. 12:45
12/75 anonim válasza:
A biztos csak a kontrasztanyagos.
2020. dec. 20. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
13/75 A kérdező kommentje:
És allamin mennyi idő alatt jutnék MR vizsgálatra? Csak mert magán úton elég drága lenne...
2020. dec. 20. 12:52
14/75 anonim válasza:
#13 nagyjából 2 hónap. Apum is ennyit várt egy vizsgálatra, úgy, hogy őt nem rákos megbetegedés gyanújával küldték, hanem más miatt. Ha sürgősségivel utalnak be, akkor kb 1-2 hét. Erre viszont nem nagy esélyt látok, mert ha eddig meg se fordult ez a lehetőség a háziorvosod fejében, akkor miért pont most küldene el sürgősségivel. Azért próbáld meggyőzni, hátha.
2020. dec. 20. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
15/75 A kérdező kommentje:
Amikor legutóbb november végén voltam a neurológián, akkor az ottani doki azt mondta, hogy 3 hónapon belül még nyugodtan vissza lehet oda menni háziorvosi beutaló nélkül is, vagyis csak olyan február végétől kellene újra ilyet kérni.
2020. dec. 20. 13:12
16/75 anonim válasza:
Azt helye válogatja a több héttől a több hónapig, kérd a neurológustól a sürgősségi beutalót, igenis fontos, ez a betegség nagyon gyors.
2020. dec. 20. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
17/75 A kérdező kommentje:
Amúgy szerencsére eddig még nem voltak olyan tüneteim, mint a hányás, kettős látás, ájulás vagy epilepsziás rohamok, úgyhogy bízom benne hogy nincs nagy gond
2020. dec. 20. 13:22
18/75 anonim válasza:
#17 attól még nem ártana kivizsgáltatni. Szerintem te már itt tettél fel kérdést ugyanezzel a dologgal kapcsolatban, akkor is írta valaki az MRI-t. Akkor nem lenne jobb kivizsgáltatni magad a kérdezősködés helyett? Innen is látszik, hogy úgyse nyugszol meg, bármit írunk, aztán meg el kezded magad ilyenekkel nyugtatni, hogy nem hánysz, meg nincs kettős látásod, de napok/hetek kérdése és megint visszajön a parád. Beutaló meg lehet nem kell, de attól még 2 hónap átlagban a várakozási idő sürgősségi beutaló nélkül.
2020. dec. 20. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
19/75 anonim válasza:
A neurológiára lehet, hogy nem kell új beutaló, de az MRI-re, amit a neurológus kér, kell. Addig jó, amíg nincsenek ilyen tüneteid, ha már vannak, akkor a sírkövest keresheted, nem a szakrendelést. Amúgy meg egyáltalán nem kötelező mindenkinek végigprodukálnia az összes tünetet. Szóval hétfőn irány vissza a neurológia MR beutalóért.
2020. dec. 20. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
20/75 anonim válasza:
Vágod, ugyan ezek a tüneteim voltak,a végére besokalltam és pánikrohamot kaptam.
Nem találtak semmit az orvosok, mondták hogy keressem fel a pszhiátriát ,de megbeszéltem a haziorvosommal hogy szerintem és szerinte nem ez okozza.
Elkezdtem szedni magneziumot, és elmúlt egyhamar minden bajom.
A stressz kiüríti elég durván a magneziumot a szervezetből és ha utána nézel, pontosan ilyen tüneteket produkál. :)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!