Amputált végtag - csak én érzem cikinek?

5 éves koromban egy szekrény... Nagyjából igen, túltettem magam rajta, kicsit még érzékenyen érint a dolog. Vagyis nem is a szekrény hibája volt, hanem a kórházé, mert egyszerű kis vackot kellet volna beadni, és akkor nem lett volna így. Ķülönben meg jános kórház.

És a rossz az egészben az volt, hogy egészen 10-11 koromig ezzel szekáltak, mert akkor még nem fogták fel, hogy velük is történhet ilyen bármikor... Tök rosszul esett, és nagyon sokat is şírtam is miatta, de most már nem érdekel. Szóval, örülj, hogy neked nem ilyen korban történt, mert akkor te is elég sok bántást kaphattál volna. Meg tartsabenned a műláb is a reményt,hiszen akkor minden oké lesz, nemde?

Ja, és aki így is elfogad, az már egy olyan kapcsolat ami tuti nem felszínes, és el is fognak fogadni, mert nem ezen múlik...

Egyébként véletlenül se menj a Jánosba további procedúrákért! Majdnem a bokámat is elcseszték egy életre.

Amúgy tényleg ne aggódj, be happy dont worry! :) és ne engedd, h mások határozzák meg a te boldogságodat!

idegenek talán meglepődve néznek, de a hozzátartozóid meg fogják szokni, és az ismerőseid.

ne add fel, nem a külső számít! én modell vagyok, dícsérik a külsőmet, mégsem szeretnek az emberek, mert v.mit rosszul csinálok, és még nem jöttem rá, hogy mit...hiába is kérdezem, senki nem mondja el.

teljesen magányos vagyok, nincs senki, akivel elmehetnék valahová...

a testi épség nem garancia a boldogságra, és a testi hiba sem zárja ki az örömteli életet. :)

ne foglalkozz idegenekkel, akik megbámulnak...ha nem akarsz, ne nézz rájuk...néha én is azt teszem, ha rossz a kedvem, és ki akarom zárni a külvilágot.

egyébként biztosan van a neten olyan fórum, ahol beszélhetsz azokkal, akik hasonló dolgon mentek keresztül.

aki nem élte át, adhat tanácsot, de teljesen úgysem értheti meg a helyzeted.

Nem ciki! Aki ezért megbámul, bunkó (igaz, a kisgyerekek nem rosszindulatból nézik meg az embert).

Nehéz lesz újra felépíteni az életed, de sikerülni fog!

Szia, a lányok miatt szerintem ne aggódj, én simán járnék veled, ha egyébként bejönnél. :)

Jó, biztos van olyan, aki csak emiatt elítél, de vele nem kell foglalkozni. Én csak kancsal voltam sokáig, hányni tudtam volna magamtól is és egy kancsal sráctól is, viszont bármilyen másságot minden további nélkül el tudok viselni egy fiún. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy te lehet, hogy viszolyogsz most magadtól, de ez nem jelenti azt, hogy más is viszolyog tőled.

Keress rá az ülőröplabdára.

Hihetetlen emberek művelik ezt a sportot! Én elmentem egyszer egy meccset megnézni, leírhatatlan érzés volt!

Volt, aki "csak" le volt bénulva, volt olyan, akinek a keze hiányzott, volt aki bokától volt amputálva, volt olyan, aki térdtől, volt, aki combtól, volt olyan is, akinek csak az egyik lába és volt olyan is, akinek mindkettő. Volt olyan, aki így született, és volt olyan, akinek balesete volt.

De azt az erőt, kitartást, akarást, ami a csarnokot lengte át, soha nem fogom elfelejteni...

Az, hogy megnéznek az emberek, nem jelent semmit. Engem egyszer azért bámultak egész nap, mert elfeküdtem a hajamat és a reggeli rohanásban nem vettem észre, hogy kakastaréjom van. Szóval kevesebbért is megnézhetnek.

Gyerekkoromban két nagyszülőmnek is amputálták végtagját. Szülők elmesélték, majd a seb begyógyulása után megmutatták a csonkot, közben elmagyarázták teljesen tényszerűen, hogy mi történt. Nem undorodtam, nem zavart, csak hozzáérni nem mertem, mert féltem, hogy fájna nekik.

Nőként mondom, hogy ez nem zavarna a párválasztásban, ha amúgy tetszik az illető és szimpatikus a személyisége.

Egyébként személyi sérülésekkel is foglalkozom és az ügyfelek között volt már mindenféle sérült, az amputáltak kifejezetten gyakoriak.

Volt egy férfi, 40-45 körüli, akivel kb. két héttel az amputáció után találkoztam. Hihetetlenül jól viselte és folyamatosan a lábával poénkodott (neki is térd felett csonkolták). Nagyon szimpatikus ember volt, végigröhögtem azt a két órát, amit nála töltöttem. Ha nem lennék férjnél, akár szóba is jöhetett volna.

Szóval ne keseredj el, egyedül azzal kerülhetsz hátrányba másokhoz képest, ha atörténtek miatt befordulsz és rosszkedvű, pesszimista leszel. Az valóban taszító tud lenni. Egy amputált láb kevésbé.

A kiszemelt hölgyeknek érdemes 1-2 napot hagyni, hogy adott esetben megszokják a láb látványát, főleg, ha valaki még soha nem látott ilyet. Azt tartsd szem előtt, hogy sokszor nem undor, csak tanácstalanság van, amikor nem mernek hozzáérni - mivel félhetnek, hogy fáj. Érdemes egy-két órát rászánni, beszélgetni róla. Ha látják, hogy téged nem zavar, őket se fogja.