Normális az olyan, hogy egy kamsz űgy bánik a kistesójával, mint egy kutyával?

Sajnos az én kamasz gyerekem is nagyon durván bánik a hugával. Nem a születésétől fogva, hanem kb onnantól, hogy a kicsi suliba ment. Előtte nagyon jó testvérek voltak. A bántas szóbeli. Pedig mindíg tiltjuk. Nincs kivételezés.

Engem nagyon bánt, ráadásul zavar, hogy a lányom azt szokja meg, hogy egy családtag így beszélhet vele. Nem jó férfi minta. Igyekszem javítani rajta, de egyelöre nem sok sikerrel.

Mi ketten vagyunk a bátyámmal testvérek, én lány vagyok.

Amit előttem írtak, hogy a szülők hibája, sajnos igaz. Amikor mi gyerekek voltunk, a mi szüleink is magasról tettek arra, hogy a tesóm hogyan terrorizál engem. Inkább a válásukkal voltak elfoglalva, meg azzal az élettel, amit a kicsi gyerekek miatt nem lehetett, csak amikor már egyedül lehetett hagyni minket. Szerintem a bátyám rajtam élte ki a válás miatti dühét. Állandóan tele voltam kék foltokkal, pedig már nem voltunk kicsik, a bátyám 14 volt, én 11. Az utolsó levegővételemet is ellenőriznem kellett, hogy megfelel-e neki, minden lépésemet leste, és ha egyszer is máshogy csinálok valamit, repült a pofon vagy az ökle. Amikor nagyobbak lettünk, ő elköltözött a nagyihoz, mert nem bírta a mostohaapánkat. Ezután hosszabb időkihagyásokkal nem láttuk egymást, talán jobb volt a viszonyunk akkor. De az a szomorú, hogy eltelnek évek is közben, hogy nem keressük egymást, és amikor találkozunk vagy beszélünk, még 30 évesen is ugyanolyan félelmeket érzek, mint kiskoromban.

Kérdező,hogy válaszoljak is neked, nem nem normális, de szerintem ezt te is tudod. Te kívülállóként nem tudsz mit tenni, nem avatkozhatsz közbe. A szülőknek kellene a figyelmét komolyabbra fordítani rájuk.