Idegesítenek a kistesóim, mit csináljak? Otthon se értik meg, hogy nem csak körölöttük forog a világ?
Vérmamik xD
Ismerős :D Megszüli a gyereket majd pár hónap múlva a facebook tele van a panaszkodásaikkal h semmi szabadidejük meg nyomják a mártír dumát az ismerősöknek, hogy bárcsak aludna végre normálisan 8 órát és hasonlók :D De látom már itt is nyomják :D
"Aki szerint napi pár órát simán lehet velük foglalkozni, az mikor gondolja ezt? Középsulis gyerek 4 körül hazaesik a suliból (ha nem lakik nagyon messze), akkor még sportoljon, tanuljon, írja meg a házit, készüljön idegen nyelvből (2 éven belül kelleni fog a nyelvvizsga), lássa el a saját szükségleteit (evés, tisztálkodás, alvás, ha csak a legalapvetőbbekkel foglalkozunk) és máris beesteledett, mikor a 4 éveseknek már ágyban a helyük. Mikor kéne akkor velük játszani? Vagy úgy gondoljátok, hogy akkor késő este is neki lehet állni tanulni..??"
2 kistesó mellett nőttem fel, egyik 12, másik 7 évvel fiatalabb nálam. Tanulni mindig közvetlenül lefekvés előtt tanultam, mert úgy jobban elraktározódik a hosszútávú memóriában. Ha az ember jól beosztja az idejét és nem Facebookozik tanulás közben, akkor 1-1,5 óra alatt simán végezni lehet. Manapság meg főleg, hogy már nem kell a könyvekben keresgélni, hanem a Google fél perc alatt kidob mindent, amire szükség van a leckéhez. Sportolni sportoltam az iskolában, heti 3-5 tesióránk volt, ellenben jártam zeneórára. Mégis mindig találtam időt játszani a húgaimmal. Igen, volt olyan is, hogy én hoztam őket haza az oviból/iskolából, és ez kb. fél óra kerülőutat jelentett nekem hazafelé. Út közben játszottunk, beszélgettünk. Nem éreztem úgy, hogy a szüleim kihasználtak vagy ingyen bébiszitternek tartottak. Szerintem egy normális családban teljesen alap dolgok azok, amiket megcsináltam a húgaimmal kapcsolatban, nincs benne semmi kihasználás. Nekem is rengeteg mindenben segítettek a szüleim és a tesóim is, amikor nekem volt rá szükségem. A kérdezőnek az az egyetlen problémája, hogy eddig egyke volt és nem úgy nevelték, hogy segítsen a családtagjainak. Nekem 7 éves korom óta ott volt az idősebb húgom, aztán később a fiatalabbik is, és nálunk a családban alapból is mindenben szokás egymásnak segíteni, így én ezt szoktam meg. Nagyon szomorú, hogy ez ilyen sok ember szerint kihasználás. Nem véletlenül hullik szét egyre több család manapság :(
#92
"Tanulni mindig közvetlenül lefekvés előtt tanultam, mert úgy jobban elraktározódik a hosszútávú memóriában. Ha az ember jól beosztja az idejét és nem Facebookozik tanulás közben, akkor 1-1,5 óra alatt simán végezni lehet."
Arról hallottál már, hogy:
- egyik gyereknek hamar megy a tanulás, másiknak lassabban?
- egyik iskola keveset vár, a másik sokat?
- egyik gyereknek napközben "fog jobban" az agya, másiknak este?
"Igen, volt olyan is, hogy én hoztam őket haza az oviból/iskolából, és ez kb. fél óra kerülőutat jelentett nekem hazafelé. Út közben játszottunk, beszélgettünk."
Igen, nyilván mindenkinek a suli mellett van az ovi, mert neked is ott volt. Mellesleg a kérdező is írta, hogy azzal nincs baj, hogy hazaviszi őket az oviból.
"Nem éreztem úgy, hogy a szüleim kihasználtak vagy ingyen bébiszitternek tartottak. Szerintem egy normális családban teljesen alap dolgok azok, amiket megcsináltam a húgaimmal kapcsolatban, nincs benne semmi kihasználás. Nekem is rengeteg mindenben segítettek a szüleim és a tesóim is, amikor nekem volt rá szükségem."
Itt nem a segítésről van szó. Hanem hogy valakitől minden otthon töltött percében elvárják, hogy a gyerekeket szórakoztassa, rárakják a felelősséget, hogy vigyázzon rájuk.
"A kérdezőnek az az egyetlen problémája, hogy eddig egyke volt és nem úgy nevelték, hogy segítsen a családtagjainak."
Ezt hol olvastad?
"Nekem 7 éves korom óta ott volt az idősebb húgom, aztán később a fiatalabbik is, és nálunk a családban alapból is mindenben szokás egymásnak segíteni, így én ezt szoktam meg. Nagyon szomorú, hogy ez ilyen sok ember szerint kihasználás."
Tényleg nem akarod megérteni? Nem a segítségről van szó.
"Nem véletlenül hullik szét egyre több család manapság :("
Milyen kutatást végeztél, hogy erre így rájöttél? Társadalomtudós vagy, esetleg pszichológus, vagy micsoda?
#96
Igen, felfogtam, éppen erre írtam. Fél óra kitérő az lótusz, az a szomszédban van. Pontosan így értettem.
"Tök normális elvárás lenne, hogy a testvérek tudjanak együtt játszani." - bocs, de miért is kellene valakinek okvetlenül nap rendszerességgel együtt játszania a 10 évvel fiatalabb féltestvéreivel???
A másik, hogy itt többen leírták, hogy a tanulással hogyan egyeztették össze a testvérekkel foglalkozást... ez OK, de tisztelettel: mikor voltak 16 évesek??? Mikor lógtak a haverokkal, mikor csajoztak/pasiztak, mikor szórakoztak? Mintha ez kimaradt volna minden ilyen válaszból...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!