Nem úgy alakult az életem, ahogy terveztem. A tesómé pedig tökéletes és nagyon féltékeny vagyok. Mit tehetnék a féltékenység ellen?

Én 18 vagyok (lány), féltesóm (szintén lány) pedig 25.

16 évesen otthagytam az iskolát és elmentem dolgozni, minekután itthon annyira megszoroltunk anyagilag, akkor ezt láttam a legjobb megoldásnak. Tesóm akkor már nem élt velünk, de pénzügyileg kisegítette az édesanyánkat néha, vagy ha szükségem volt valami apróságra (kaja, buszjegy, stb), akkor általában meg is vette, amiért hálás vagyok neki azóta is.

Ő eljutott fősulira, remek állása van, jól él, már el is jegyezték azóta.

Én meg teljesen magam alatt vagyok, 18 évesen még az érettségit sem sikerült letennem, szeptembertől kezdek egy suliban (2 évet kell majd járnom, és meglesz az érettségim is), de azóta már teljesen elment a kedvem a tanulástól, pedig nem voltam sosem rossz tanuló, és hatalmas céljaim voltak. Most meg napi 8 órában melózok egy gyárban. Nem így képzeltem el ezt az egészet. Nem tudom hogy fog menni a tanulás, ha szeptembertől visszaülök az iskolapadba, és őszintén, nagyon félek tőle mi lesz. A továbbtanuláshoz sem érzem magam elég jónak, szerintem nem is bírnám.

A párkapcsolat terén pedig mégrosszabbul jártam. Az egyetlen barátom, akibe mérhetetlenül szerelmes voltam, már "megszakította" velem a kapcsolatot, nem is ér rá, diákmelózik, és ő is fősulira megy majd, méginkább nem fogja velem tartani a kapcsolatot.

Nagyon féltékeny vagyok nővéremre, hogy ő ilyen szerencsés, és ilyen jól kialakította az életét, én meg az anyagi gondjaink miatt itt ragadtam anyummal, és még le nem teszem az érettségit, itt is maradok. Nem tudok kire számítani, barátaim sincsenek, még ő tele van barátokkal, akikhez bármikor fordulhat.

Félreértés ne legyen, én örülök nővérem boldogságának, mert szeretem, mint a testvérem. De akárhányszor beszélünk, és meséli hogy ez van vele, meg az van vele, elkap a sírás, hogy én még mindig csak itt tartok ennyi idősen.

Nem tudom mit tehetnék. Nem merek beszélni neki erről az egészről, nem akarom hogy megsajnáljon. De így meg egyszerűen iszonyatosan kényelmetlenül érzem magam a saját bőrömben.