Van-e köze a gyereknek, ahhoz ha testvére lesz (testvére lenne)?
A testvér a szülő döntése, ha akarnak, akkor lesz, ha nem akkor nem lesz. De igaz-e az, hogy ehhez semmi köze a már meglévő gyereknek? Hiszen az ő élete is megváltozik, és vannak olyan beállítású emberek, akiknek nem való a testvér.
Most akkor legyen beleszólása a gyereknek vagy sem? Mert ismerek olyat, akinek a testvér érkezése tönkre tette az életét, vagy nagyon elrontotta. Ilyen esetben, nem kellett volna figyelembe venni a nagyobb gyereket?
Mielőtt bárki is megjegyezné, van testvérem, és együtt is lakunk.
Én 14 éves voltam, amikor apum halálosan belezúgott egy nála 14 évvel fiatalabb, nálam 14 évvel idősebb csajba, így lehetett, hogy lett egy 14 évvel fiatalabb félöcsém. (Azóta neki is lettek - nem apukámtól, hanem az ő édesanyja, - akit ismerek - összejött egy másik pasival (akit én már nyilván NEM ismerek),s attól is lettek az én-félöcsémnek újabb féltestvérei, srácok, szóval félöccsei.(őket én már nem ismerem, csupán csak egyszer láttam őket az autóban, mert hozta őket az anyjuk, akit ismerek.)
Az utolsó mondatot nem értem.A testvéred, a párod, és a már megszületett gyerek, valamint a leendő gyerek mind egy fedél alatt lakik/lakna?
És ha a kisebb gyerek ilyen habitusú, és nem akar testvért, akkor a szülők a nagyobbikat beadják az árvaházba? Vagy hogy gondolod?
Egyik testvérnek sincs több joga a másiknál, de ha a nagy dönthet arról, hogy akar-e, akkor a kisebb is.
Mi van, ha azt mondja, hogy öcsi jöhet, de hugi egyáltalán nem? Én is jobban szeretem volna, ha van egy erős, védelmező bátyám a nyafogó kishúgom helyett.
Egy 1-2, beszélni nem tudó gyerek hogy hoz döntést? Hisz fel se fogja, de ugyanúgy élete végéig lesz testvére.
Sőt, ismerek olyan ikerpárt, akik kiskamasz korban gyűlölték egymást, és felőtt korukban se sokkal jobb a helyzet. Melyiket tartod meg?
Szóval hagyjuk meg ezt a döntést a szülőknek.
Mindig akartam egy tesót, 15 voltam, mikor kiderült, hogy anya terhes. Sírtam örömömben.
Négy évvel később egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani... mondhatom, hogy tönkretette a kamaszkorom (is).
A legnagyobb gyerekem 13 volt, mikor érkezett a legkisebb. Teljesen odavolt, hogy neki már a húga is sok. Most 15, a pici 2 éves, és rajonganak egymásért.
Előre nem tudhatod.
Nincs! A gyermekek egyenrangúak egy normális családban. Ha terveznek a szülők még egyet, ebben a tudatban kéne tervezni, hogy nem lesz kevesebb, vagy a nagytesó alárendeltje, hogy a sorsáról döntsön, értelemszerűen neki lepasszolni sem kellene.
Szóval nem, nem hagynék beleszólást, mert ebbe egy gyereknek semmi joga beleszólni. 12 éves gyerek még nagyon taknyos ahhoz, hogy felnőttként lassa ezt a kérdést.
Nincs "köze", de akkor vállaljon újabb gyereket a szülő, ha az nem megy a nagyobbik életkörülményeinek rovására. Például én nehezen viseltem volna, hogy Anyum a szobámba erőltetne még egy gyereket. Miért kéne elviselnem? Akkor legyen még egy gyerek, ha tudnak biztosítani külön szobát, stb. Ha változnak az életkörülmények (mert ilyen lehetséges) később, az más kérdés.
Én "egyke" vagyok. Van egy ugyan féltestvérem apám részéről, aki 17 évvel fiatalabb nálam, és sose éltünk együtt, nem találkozunk sokat.
Persze felmerült Anyum részéről is a testvér téma, de mondta is, hogy tudja, hogy nem "játszhatna" arra, hogy majd én vigyázok rá, mert neki mehetnékje van, vagy csak azért, mert én vagyok az idősebb, és vigyáznom kell a kicsire. Mondtam, hogy így van, nem nekem szülné. Kérésre szívesen vigyáznék, ha nincs halaszthatatlan programom vagy tervem, de hogy arra apellálni mondjuk, hogy nyári szünetben pesztráljam... Tudta, hogy ilyeneket nem tennék meg, mert nekem csak nyűg lenne. Azt nem tudom, hogy miként teheti tönkre egy kisebb gyerek a másik életét, kivéve, ha gyilkosság történik, mivel van lehetőség fiatal felnőttként elköltözni otthonról, aztán nem kötelező a testvérrel találkozgatni. Azt tudom elképzelni, hogy a szülők viselkedése teheti tönkre, mondjuk egyikkel kivételeznek, stb. Ez meg összeugrasztja a testvéreket. Sokszor döbbenve olvasom, hogy a kisebb gyerek a minden, és mindent neki hisznek. Hát én úgy elvertem volna, ha hazudozna összevissza a kölyök rólam a szülőknek, hogy sokáig emlegeti. :-D
Én is láttam már olyat, hogy a gyerek teljesen kikészült a kistestvér érkezésekor... Nem egy átlagos példa, de pl. van egy ismerős család, ahol az első gyerek autista és kb. 5 éves kora körül vállaltak egy második gyereket, akinek a születésétől kezdve kb. “visszafejlődött” a nagyobbik és hiába járt rengeteg kezelésre, fejlesztésre, terápiára nem segített semmit, mert a kistesó érkezésével felborult az addig megszokott rendszer az életében. De pl. ott van az idősebb testvérem, aki miattam költözött kollégiumba, mert mikor megtudta, hogy anya terhes és lesz egy testvére, akkor közölte, hogy márpedig neki nem kell és évekig hozzam se szólt. Akkor rendeződött a viszonyunk mikor már nagyobb lettem, tinikoromban. Később pedig kiderült, hogy a szüleink gondolkodtak egy harmadik gyereken, de miattam nem vállalták, mert én mindig azt hangoztattam, hogy nekem nem kellene testvér soha és utáltam a többi gyereket, a kisebbeket pedig pláne, emiatt azt mondták, hogy inkább nem kockáztatnak. Ha belegondolok, akkor amúgy örülök neki, mert a mai napig semmit se tudok kezdeni egy kisgyerekkel és rengeteg minden eszembe jut róluk, de az, hogy cuki vagy aranyos stb., biztosan nem... a hátam közepére sem kívánnék egy gyereket, legyen az saját, távoli rokon vagy testvér vagy a szomszéd gyereke.
Nyilván nem a gyerek fog róla dönteni, de én úgy gondolom, hogy egy felelős szülő ezeket a körülményeket is figyelembe veszi és nem csak úgy potyogtatja a kölyköket a nagyvilágba... egy gyerek életében igenis rengeteg változást jelent az, ha születik egy kistestvére és sajnos vagy nem sajnos, ez nem mindig pozitív.
Nincs, semmi köze hozzá, a SZÜLŐK döntése, hogy lesz-e másik gyerek, vagy sem.
A nagyobb gyerek sokszor még 4-5 éves KICsi a tesó érkezésekor, még szép, hogy nincs beleszólása a dologba - ezzel az erővel snkinek nem lenne tesója, mert a nagyobbak 98% kézzel-lábbal kapálózik ellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!