Miért jó és miért nem ha van testvéred?

Nekem egy hugom van, hét évvel fiatalabb. Nem volt jó már gyerekkorban sem, mindig vele kivételeztek ("legyen neked több eszed, te vagy a nagy", hát baromi unalmas ezt hallgatni mondjuk 15 éven át.)

Lényegében egymást gyilkoltuk, utáltuk egész gyerekkorban. Aztán volt pár jó évünk (ő korán érő, értelmes lány volt amúgy, így kb. 15 volt, én pedig 22, na akkor voltak jó éveink, moziba, kirándulni mentünk együtt, ő is szingli volt, én is, mint két barátnő, úgy voltunk.

Most már családosak vagyunk mindketten, igazából langyos a kapcsolat, és igazából semmiben nem számíthatunk egymásra. Ő pl. sokkal jobbmódú (ezt úgy kell érteni, hogy nagyságrendekkel, tehát én átlag, ő felső tízezer), de soha, egyszer sem, a gesztus erejéig sem ajánlotta fel, hogy segít, ha nagy szarban voltam, akkor sem.

Persze szerintem nem fogadtam volna el, max. kölcsön, vagy még úgy sem. De volt nálunk hirtelen jött betegség, ami nagyon megrogyasztotta a családi kasszát, neki semmiből nem állt volna megelőlegezni, de eszébe sem jutott. Nem hiszem, hogy valaha is segítő kezét nyújtaná nekem bármikor, de én sem bolygatnám meg a családi békémet őmiatta. Nekem jobb lett volna, ha egyke maradok.

A gyerekem ilyen elven lett egyke, engem ez motivált, ezért nem akartam még egy gyereket.

Én "mindkettő" oldal szemszögéből tudok nyilatkozni.Van egy 9 évvel idősebb nővérem, aki külföldre ment ki 11 évvel ezelőtt,akkormvoltam 8 éves.

Míg itthon volt, nem volt felhőtlen a kapcsolatotunk, szokásos viták megvoltak, hogy ki kap többet a Nagyi sütijéből, osztozás... Tehát tipikusan az osztozásróo ment a vita. Nem voltak durvák szerencsére.

Nem is volt közös témánk, nem játszott sokat velem (amit már megértem). Anyukának műtősnő, így sokat volt éjszaka bent a kórházban ügyeletesként. Ilyenkor lazább volt minden (késői fürdés/fekvés, nem noszogattak), de ezt "beárnyékolta" a nővérem, ő betartotta a szabályokat akit Anyu állított. Egyszer Anya is ügyeletesn volt, nővérem pedig már nem tudom, barátnöhoz vagy iskolai rendezvényre ment, csak mi ketten Apuval, örültem nagyon,mint majom a farkának:D.

Aztán, mikor element külföldre tanulni, dolgozni, egyből örültem a ténynek, hogy nem kell osztozni a dolgokon. Persze nővérem hiányzott az elején, de hozzászoktam hogy nincs itt. Eltörte se voltunk olyan bizalmasan, utána se. Csak tudjuk, hogy van a másik és kész. Ha haza jönnek (immár a családjával, férj, kisgyerek ül( pár szó, hogy vagynstb, és ki is merül ennyiben. Nincs közös téma, hisz ő határozott, nőies, divatos,szeret sminkelni. Én pedig csendes, kreatívabb, torna cipő farmer elegendő típus vagyok.

Összességében én nem bánom hogy ki ment külföldre, hisz tényleg, nem kellet kimérni a kaját, hogy akkor már pedig megosztod ezt, azt, nem kellet hallgatnom a megjegyzéseit tiniként (amiket megkapok most, de rájöttem hogy felesleges bánkódnom miatta), hogy miért játszol a számítógépen, miért nem sminkelsz, miért nem öltözöl csinosabban, miért nem miért nem...

Szóval, nekem jobb így távol a tesó, de persze akadnak olyanok is akik jóban vannak a testvérekkel. Nekem ez a viszony a legjobbarátnömmel áll fent, és jelzem: a barátaimmal nagyon szeretem megosztani a kaját, süteményt,bármit.

Nekem egy öcsém van, igazából voltak jobb és rosszabb korszakaink majd felnőttünk mindketten.

Gyerekként nem mondom hogy utáltam, de ellenségként tekintettem rá. Mindig ő volt a tökéletes, aki még a nevét is apám és nagyapám után kapta, én meg a fekete bárány aki bármit tesz akkor is csak egy darab szar marad. Sajnos a család egy része őt kezelte kedvencként ez megmérgezte a mi kapcsolatunkat is.

Később még inkább romlott a helyzet mikor egyetemre mentem. Én bukdácsoltam, 200 km-re laktam így a részeges apánk ugráltatni sem tudott, így még inkább kiéleződött közöttünk az ellentét. Én is megkaptam még tőle is a nem sokra viszem szöveget.

A helyzet akkor változott meg amikor ő is egyetemre került, majd fél év után rájött, hogy nem ok nélkül maradok fenn hajnalig, nem móka és kacagás az élet. onnantól változott meg a kapcsolatunk. Azóta jóban vagyunk, bár visszakerült vidékre, időnként szervezünk közös programokat és telefonon tartjuk a kapcsolatot.

Kicsit azt érzem, hogy itt is 99%-ban a szülők és a rokonok mérgezik meg a testvéri kapcsolatokat. Ismerek családokat ahol nagyon szoros, szó szerint családi kötelék van, soha nem a gyűlölködésre lettek nevelve. Ezzel szemben nálunk annyira megmérgezték a köztünk lévő kapcsolatot, hogy felnőttként is inkább csak egy jónak mondható de alapvetően semleges, inkább baráti-haveri kapcsolatunk van mint erős testvéri kötelék.

Igaz nálunk az alkoholista apám miatt gyakorlatilag elmenekültem otthonról és egy érzelmi csődtömeg lettem, szóval nem én vagyok az etalon.

szerintem nem mindegy hanyan vagytok, milyen korkulonbseg es nem

nekem egy 1 evvel idosebb noverem van

ugy erzem, hogy en tul koran erkeztem, nem voltak ra felkeszulve nem vartak es ez valahol mindig jelen is volt, hogy o volt az akit vartak... az elso szulott, en csak becsusztam

jobban orultem volna egy 8-9 evvel idosebb batyusnak

Lehet, nem engem kellene kérdezni, mert sajnos nekem rossz tapasztalatom van testvérrel... nem nyertem a testvérlottón, na.

De akkor lássuk.

Pozitívumok:

- ha a kapcsolatotok nem jó, vagy a szüleid szarul, kivételezősen nevelnek, akkor alig vmi. Max. hogy van, akivel játszhatsz, ha épp nincsenek nálad a barátaid vagy a szüleid nem érnek rá, és könnyebben tudsz szocializálódni, megtanulni az olyan alapdolgokat, mint az osztkozkodás, alkalmazkodás

- ha az előbbiek megvannak, akkor nyilván az, hogy van, akire mindig számíthatsz, akitől mindig kérhetsz segítséget.

Negatívumok:

- az még a legjobb kapcsolatban is negatívum, hogy osztozkodni kell az örökségen, kevesebb a zsebpénz, és nem tud olyan jó pozícióból indulni, mint egy hasonló körülmények között élő egyke

- ha rossz a kapcsolat stb.:

1) egy merő pokol a gyerek élete, főleg kistini- és tinikorában, főleg ha olyan rossz körülmények között élnek, hogy egy szobában élnek többen tesók. Mi egy ideig egy szobában laktunk öcsémmel, mindig hozzá kellett alkalmazkodni, mert ő volt a kedvenc. Engem küldtek ki, hogy ne előtte öltözködjek, ha mindkettőnk barátai átjöttek, én lettem kipaterolva a konyhába. Akkor kellett elmenni aludni, amikor őhercegsége aludni akart, de amikor ő akarta égetni a villanyt, akkor kellett, még ha én aludni is akartam volna. Azt a csatornát kellett nézni a tévén, amit ő akart. Poénból az összes cuccom tönkretette, és még csak egy ejnyebejnyét sem kapott. Ugrált az ágyamon, elolvasta a naplómat, szétszórta a cuccaimat.

később: folyton fikázott, szekált, oltott minden baromság miatt (az arra fogékonyabb haverjaival együtt), a szüleim csak akkor szóltak rá, amikor annyira felhúzott, hogy vagy elkezdtem verni, vagy elkezdtem zúznitörni a szobájában. Lejmolt tőlem pénzt, elvárta, hogy csicska hoppra ugorjak, ő hasoblót sosem tett meg értem. Hisztériázott, mint egy ötéves óvodás kislány, és toporzékolt, amikor betegen köhögni mertem, miközben tanult, vagy véletlenül levertem egy kupakot. Hazudozott össze-vissza.

Ja, és ami nem az ő hibája, de szervesen idetartozik: kivételezés. Én csináltam mindent otthon, mert jaj, ő a fiú, ami rohadtul igazságtalan. Az is, hogy tőlem tanulás terén is ezerszer többet vártak el... én egy hármas fizikadogáért egyszer verést is kaptam, őt meg az egyes német felelet után is babusgatták, hogy "jaj, így is szeretünk téged".