Miért jó és miért nem ha van testvéred?

Nekem jó kapcsolatom van a testvéremmel, így főleg csak arról az oldalról tudok nyilatkozni. Az elején csak a veszekedés ment 12-13 éves koromig, a 6 év korkülönbség miatt elég összeférhetetlenek voltunk a nap nagy részében, olyankor sokszor kívántam hogy bárcsak egyke lennék, meg persze az elején ott volt a féltékeny korszakom is, amikor hirtelen nem én voltam a figyelem középpontjában, mindenért én voltam a hibás mert a "kistestvér szent és sérthetetlen" volt, akkor is ha pusztán szórakozásból szúrt ki velem akkoriban, én egyszerűen nem vághattam vissza és ez kikészített.

Aztán azt hiszem 13 év körül jártam amikor rá voltunk "kényszerítve" hogy sok időt töltsünk együtt. Az első 1-2 év nehezen ment, még több volt a veszekedés, de aztán szépen lassan, teljesen észrevétlenül nagyon szoros kapocs alakult ki közöttünk. Most 18 vagyok és annak ellenére hogy a tesóm még csak 12 éves szinte a legjobb barátnőmnek mondhatom, mindent tudunk egymásról, és ha valami gáz van ő is előbb jön oda hozzám segítségért mint a szüleinkhez. Sosem unatkozunk egymás mellett, és bár veszekedni a mai napig szoktunk néha de már nyílt titok hogy élni nem tudunk egymás nélkül, tényleg nagyon szoros barátság alakult ki köztünk. Neki még abból a szempontból előnyös ez, így a kérdésre válaszolva, hogy idősebb testvérként sok tanácsot tudok neki adni, iskolával kapcsolatban is rengeteget segítek meg úgy kompletten az élet minden területén ott vagyok ha bármi gond van. És talán még az is pozitívum, hogy ha jó a kapcsolat a testvérek között akkor az egész életen át ki fog tartani jó esetben, mindig lehet egymásra számítani.

A másik oldalról csak elmondások alapján tudok nyilatkozni, az egyke barátnőim nagy része soha nem szeretett volna testvért, élvezik hogy több figyelmet és nagyobb szabadságot kapnak.

És vannak olyan ismerőseim is akiknek sosem sikerült jó viszonyt kialakítani a testvérükkel, kerülik egymást és csak kényszerből szerveznek programokat ha egyáltalán szerveznek.

Szerintem nincs azzal sem gond hogy csak egy gyerkőcöd van, ő is ugyanúgy boldogan fog felnőni csak a testvéri kapcsolat nem vér szerinti testvérrel hanem barátokkal fog kialakulni.:)

2 bátyán van. Imádom őket.

Megtanítottak megvédeni magam, osztozni, és felkészítettek az életre. Hálás vagyok nagyon.

Ha csak egy gyerekem lenne, akkor mindenképp örökbefogadnék egyet.

Egyedül lenni rossz. Nem vagyok szociális, de nélkülük senki nem lennék.

Két testvérem van . Az egyik 16 hónappal fiatalabb nálam. Vele nagyon rossz a kapcsolatunk. Csak öljük egymást pedig kisebb korunkban egymás legfőbb bizalmasai voltunk.

A másik tesóm 12 évvel fiatalabb nálam őt imádom.

Szóval neki én egy pótanyuka vagyok amikor anya nem ér rá vagy nincs otthon.

Egy általános testvérkapcsolatban vannak surlódások de amúgy számíthatnak egymásra, de ott van a másik oldal is amikor csak vita meg egymás gyilkolása megy és nem tudhatid hogy nálatok melyik lett volna.

Nyilván ebbe a nevelés is számít de nálunk azzal nincs gond.

14/l

5 év van köztünk öcsémmel, és az eleje.. hát szörnyű volt. Volt neki komplikáció mikor született, így kívülről semmi extra, de anya onnantól mindenki fölé helyezte. Apának is megmondta , elválhat ha nem tetszik. Tőlem el volt várva az összes létező rokon felől hogy minden időmet vele akarjam tölteni, pátyolgassam, babusgassam, de ugyanakkor rendszeresen volt rám bízva hosszabb rövidebb időkre, azzal a kikötéssel hogy intézetbe megyek ha baja lesz. Biztos nem voltam merő egy görcs 7 évesen. Aztán apa elment az ország másik felére dolgozni, 1-2 hetente láttuk; nem volt jó világom. Szívből gyűlöltem emiatt az öcsémet, sokszor akartam kiprovokálni hogy inkább intézetbe adjon végre anyám, ne csak fenyegessen, ott is jobb lehet. (Még mindig csak 9 voltam) Kövér lány is voltam, talán pont így akartam védőfalat magam köré, de nem sikerült, viszont cserébe sokszor vett anya öcsémnek édességeket amit neki odaadott rám meg kiabált ha enni akartam hogy nekem már erre nincs szükségem, ugye én is tudom. Persze, meg a lónak a ...

Halál komolyan egyetlen dolog kezdett segíteni: akkoriban csak egy számítógép volt, amin rendszeresen hagytam "véletlen " megnyitva gagyi női magazinos cikkeket, amiben a testvérféltékenység, a kövér gyerekkel való helyes bánás stb volt megnyitva. Meg egy olyan hogy önkéntes intézetbe vonulás. Ez is ment egy fél évig, nem tudom el lettek e valaha olvasva vagy csak sok impulzus, de akkor sokat szelídült anyám (itt még mindig max 12 vagyok).

Pár év nihil után (csapkodás veszekedés-kamasz hisztik- leszrás) öcsém kezdett fejben felnőni, meg amúgy is, kiskamasz lett, nyiladozott az értelme. Már elkezdte magát rosszul érezni hogy mindig velem van veszekedve, jóban akart lenni velem, én meg tudattam vele hogy úgy nem lesz ha marad minden a régiben. Mire olyan 12 lett, abszolút szövetségi rendszer alakult ki köztünk, egyre több közös, kisebb nagyobb balhé, egymásnak falazás, lelki támasz a másiknak... Meg én is fel tudtam dolgozni, hogy nem az öcsém kérte hogy anyánk ezt tegye vele, őt nem utálhatom halálom napjáig. Ha bárki ma csak csúnyán nézne rá, nekimennék kérdés nélkül, és ő is ugyanígy. A lelkem egy darabja az öcsém, sokkal nagyobb összetartás van köztünk, mint azt valaha is hittem. Jó lett volna így felnőni.

Bocsi a kisregényért, de talán látszik: egynél több gyerek annak való aki tudja kezelni a helyzetet. Ha öcsém nem "tér észhez", és/vagy én nem kezdek el magamban rendet rakni, jó eséllyel 18 éves korom után olyan messzire leléptem volna hogy többet a közelükbe se néznék. Anyám túlzó elvárásai + a fentiek miatt anorexiás is lettem, most éppen szubklinikai állapotban, de félek, hogy teljesen nem fogok kijönni belőle. Öcsém meg a héten felhívott, hogy hogyan bírja ki még 2 évig otthon, megfullad, úgy rátelepedett az anyja.

Nekem 3 fiútesóm van (2. gyerek vagyok és lány).

Mindannyian egy fél szobába voltunk bezsúfolva, emeletes ágyakon. A kajáért meg kellett konkrétan küzdeni, mert szegények voltunk, többször kikapcsolták az áramot is a tartozások miatt.

Szörnyű volt... A 2 ágy közt nem volt annyi hely, hogy elférjen 2 gyerek egymás mellett, 1 szekrény volt négyünknek és 1 íróasztal.

Nálunk az volt a "szülői minta", hogy az asszony kussol, a férfi meg veri őt (a gyerekeket meg mindketten ütötték). Nos... ezt a tesóim is átvették, én voltam mindig a verés áldozata.

A bátyámmal semleges-enyhén baráti ma már a viszonyom (de ő megtartotta azt a szokását, hogy beköpjön mindenkinek, ha szerinte valami csúúúnyát csináltam); legidősebb öcsémmel távoli udvariasság, a legkisebbel (ő igazából féltesó, most 10 éves) vagyok a legjobb viszonyban, bár szerintem nála inkább anyapótlék vagyok a nagy korkülönbség okán. Az eredeti a verésen kívül úgyse izgatta magát, hogy hogyan is kéne nevelni.

Öcsém karácsony előtt átjön és együtt sütünk sütiket vagy a párommal játszik xbox-on, igazából ez egy példa, hogy napi ordítás nélkül, békésen is el lehet lenni egymással.

26/F, 24/N, 22/F, 10/F

Nekem van egy nővérem, szeretem, de ha választhattam volna, inkább lettem volna egyke. Nem kell osztozni a szereteten, figyelmen, nincs összehasonlítgatás, kivételezés, igazságtalankodás. Rengeteg konfliktus ered abból, ha van tesód. Kicsinek folyton verekedtünk, most felnőttként pedig ég és föld vagyunk, kijövünk egymással, de semmi több. Igazából én mindig is független, önálló személyiség voltam, tökéletesen ellennék testvér nélkül is. Ritka, ha egy családban a testvérek nagyon jól megvannak egymással. De persze pozitívumai is vannak, mint mindennek, de én jobbnak látom, ha egy gyerek van.

21N nővérem 23N