Tényleg nekem kellene kezeltetnem magam?
A szüleim elváltak, én (24L) apukámmal élek ha hazautazok az egyetemről (most végzek mesteren), a bátyám (2 évvel idősebb) anyukámmal és a mamámmal él.
Az elmúlt pár évben mindig elmentünk karácsonykor egy wellness hotelbe 3 napra, anya, tesóm és én. Anyukám akkor még a régi munkahelyéről kapott szép kártyát, így arról fizettük az ott tartózkodást. Mindig kértem, hogy egy töredékét költhetnénk olyanra ami engem is érdekel pl egy kiállítás, de mindig hotelezni kellett, az én akaratom soha nem teljesült, mindig a tesóm mondta meg, hogy mi lesz, anya meg nem akart ellenkezni.
Idén anya már nem ott dolgozott, ezért értelemszerűen nekünk kellett kifizetni a hotelezést. Én amúgy sem akartam menni, már az elmúlt években sem (keserű tapasztalatok), mert számomra ez nem kikapcsolódás, nem élvezetes, csak idő és pénz pocsékolásnak tartom. (Wellnessből elég max 3 óra utána meg csak a semmittevés.) Amúgy is új laptopra gyűjtöttem, mert a régi már 6 éves és használhatatlan, nem tudok rajta rendesen dolgozni, lassan futnak a programok. Szóval annak ellenére, hogy nem akartam menni, mégis rám erőltették, addig hívogattak meg írogattak, amíg be nem adtam a derekam (nagy hiba volt). A tesóm azt mondta, hogy csak a hotelt fizessem, a benzinpénzbe nem kell beszállnom. De igazából nem is a pénz volt a lényeg.
Indulás napján már korán reggel összeveszett velem, mert nem akartam neki reggelit csinálni. Mindig mással csináltatja meg, most is anyának kellett, pedig ő is ráért volna. Még meg sem érkeztünk de már menni kellett a wellnessbe, folyton azt és akkor kellett csinálni, amit és amikor a tesóm diktált, ha ellenkeztem meg jött a kiakadás. Amúgy is beteg voltam, nem tudtam éjjel sem aludni, fáradt voltam, de még sétálni is el kellett menni, pedig semmi látnivaló nem volt. Elmentem. Aztán kitalálta a tesóm, hogy este is menjünk el, én mondtam, hogy már nem akarok, erre jött a kiabálás, majd elmentek ketten és kintről rám zárták az ajtót. Mikor visszajöttek, el lettem mondva mindennek, a tesóm azt mondta, hogy kezeltessem magam, vagy szedjek valamit, mert nincs rendben valami a fejemben. Szerinte direkt nem akartam élvezni, de nem erről volt szó, hanem ők ellehetetlenítették számomra a folyamatos parancsolgatással és szapulással. A tesóm amúgy is nagyon fárasztó tud lenni, 3-4 témáról beszél folyamatosan és várja az egyetértést, ha ez nem történik meg, akkor a másik a hülye, a rossz gondolkodású. (A tesómmal ég és föld a világszemléletünk, értékrendünk, elveink.) Folyamatosan azt kellett hallgatnom, de tényleg folyamatosan, hogy a migránsokat be kellene darálni kutyakajának, stb. A másik amit egyfolytában mond, hogy nem érti, hogy őt miért bámulja mindenki, a haverjával is mindig ezt beszélik a bulikban de nem értik, hogy miért nézi mindenki őket. A wellnessben is állítása szerint őt bámulták, szerinte lehet, hogy a hasizma miatt... A szobában bömböltette az idióta zenéjét, mikor kértem, hogy halkítsa le, mert fáj a fejem, felrakta a hangerőt a maxra. Anya is kérte, hogy legalább halkítsa le, de hiába.
Mikor mentünk haza mondtam, hogy siessünk ha lehet, mert 4kor programom van (délben hagytuk el a szobát). Utána ők még be akartak menni vásárolni, aztán elmentünk még egy helyre, a lakhelyemtől gyalog 2 percre. Mondtam, hogy én akkor most hazamegyek, de a tesóm nem volt hajlandó odaadni a bőröndömet a csomagtartóból, mert azt szerette volna ha elmegyek hozzájuk és levágom a haját. Ezt előtte megbeszéltük, de egyrészt a viselkedése után úgy gondoltam, hogy nem érdemli meg a szívességet, másrészt, kértem, hogy időben induljunk, mert programom van. Így viszont már nem volt idő a hajvágásra. Őt nem érdekelte, hogy programom van. Kénytelen voltam elmenni hozzájuk, gondoltam, majd hazabuszozok, de ott sem adta oda a bőröndöm. Mondtam, hogy nem vágom le a haját szívességből már csak azért sem, max ha fizet nekem 2000 Ft-ot. Erre ideges lett és azt mondta, hogy én meg akkor fizessem ki neki a benzinpénzt. 3 órával kellett elhalasztanom a programomat miatta, nagy nehezen odaadta a bőröndöm, de akkor már sírtam, annyira felidegesített.
Hazamentem és másnap megkapta a pénzt, a benzinpénz rám eső részével együtt.
Most úgy alakult, hogy abba a városba költözik ahol én tanulok és megkért, hogy mivel itt lesz közel, 2-3 hetente vágjam le a haját szívességből és főzzek neki kaját, kifizeti az utóbbit.
Korábban is lakott már itt, akkor bekéretőzött az albérletbe, amit egy sulis társammal béreltünk ketten. pedig nem akartam, csak anya is erősködött, mert, hogy ne kelljen a tesómnak fizetni a drága albérletet, mikor nálam ott a hely. Igaz, fizetett itt is valamit érte, de a költségek nem harmadolva voltak, valamint neki volt külön szobája, mert ő hajnalban kelt, korán feküdt, mi meg a sulistársammal nem. Minden nap mentem boltba és vettem reggelinek meg vacsorának valót, ebéddel vártam mire jött haza. Ő ezt természetesnek tartotta, mivel én "amúgy is megyek boltba, amúgy is főzök". Most kollégiumban lakok a párommal, de még az is felmerült, hogy idekéretőzik hozzánk, egy szobába, mikor hely sincs, addig amíg talál lakást.
Mi a véleményetek erről?
Beteg egy család vagytok!
24 évesen olyan a gondolkodásod, mint egy tininek.
Állj a sarkadra, mondj nemet.
Tudod ki a tokom főzne egy ilyen testvérre!
Felnőtt nő vagy, miért hagyod, hogy mások irányítsák az életedet?
Csak azt tudom mondani, hogy tanulj meg nemet mondani, határozottan és következetesen! Sok sikert hozzá!
Állj a sarkadra, és mondd meg a bátyádnak, hogy 26 évesen intézze már önállóan a dolgait. Ha szüksége van borbélyra és házvezetőnőre, vegyen el feleségül egyet az őt bámuló lányok közül, talán akad olyan, aki beéri mellette ezzel a szereppel.
A családi programokról meg annyit, hogy tök jó, ha van, de csak akkor műxik, ha mindenki jól érzi magát. Az nem családi program, ha kizárólag a bátyádhoz alkalmazkodtok, ilyenen nem kell részt venni és kész, a hisztit el kell engedni a füled mellett. Anyád úgyis megbékél, a bátyádért meg, ha ekkora f..szfej, nem kár. Talán egyszer majd benő a feje lágya.
A bátyád az elb*szott hímek mintapéldánya. Azt hiszi mert farokkal pottyant a világra, a nők kötelesek mindent megcsinálni neki. Hát nem. Neked meg legközelebb elég eszed lesz hogy semmiben se közösködj egy ilyen taplóval.
Ugyanis csak azt lehet belerángatni ilyesmibe, aki hagyja magát.
Hat azert a kedves anyuka viselkedese is meger egy miset.
Nem is ertem minek mesz veluk, ha nem akarsz?! Nrm vagy mar 12 eves, magyarazd el nekik, hogy teged az nem erdekel, nem erzed jol mahad. Max elmentek vacsizni vagy sutizni imkabb valamikor.
Az meg hogy nem adja oda a tesod a borondot, meg radzarja az azjot, eszenel van ez? Anyukad kicsit elkenyeztette nem?
Nehogy mar bekoltoztesd a koliba kisfiat hogy utana teged csicskaztasson...meg fizet a kajaert ha fozol neki?! Fozessen az anyjval
,baratnojevel, vagy a egyen menzan :D johigymar nem...nem magathetekwn, nem szorul apolasra. Csak tulsagosan ki van nyalva a ... az.
Hat ha ma eddig nem birtal kiallni magadert, akkor epp itt az ideje!!!!
Beteg ez az egesz csalad, kerdezovel egyutt.
Biztos, hogy 24 vagy es most vegzel a mesteren, mert inkabb egy altalanos iskola 6-ik osztalyos szoveget olvasok itt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!