Egyetértetek azzal, hogy a testvérek arra vannak egymásnak, hogy megtanulják, hogy kell igazán gyűlölni, utálni?
Nem. Soha nem utáltam a tesómat.
Mondjuk ha valaki szar ember, és össze vagy vele zárva, nem lehet kellemes, de mi mindketten normálisak vagyunk.
Nem irigylem a családi hátteredet, kérdező.
Vannak időszakok, amikor a gyerekek tényleg féltékenyek egymásra, vagy veszekednek, de normális családban a szülők arra nevelik a gyerekeket, hogy szeressék egymást, egymásra mindig számíthatnak...stb.
A fiam nagyon nehezen fogadta el a kistesót, mert nagy volt köztük a korkülönbség. Még most is össze tudnak veszni a játékokon, de egyre többet játszanak együtt, a nagy tanítja a kicsit, a kicsi pedig kb. úgy néz rá, mint valami félistenre. Elkezd táncolni, ha megjön az oviból. Szerintem jó testvérek lesznek.
Szerintem ez családi mintától is függ, egy fiú ikertesóm van és egy húgom. Egész életemben azt láttam, hogy anya és a húga milyen jól kijönnek, ha ünnep van akkor családi ebédek vannak, hol nálunk hol náluk. Nem mindig de szoktunk együtt nyaralni menni.
De persze nem mindig jöttünk ki egymással tesóimmal. Bátyámmal olyanokat tudtunk verekedni, néha még most is. De ettől függetlenül imádom őket.
18/L
A #11 válaszoló szerint az emberek többsége buta.
Én az öcsémmel sokat játszottam, de sokat veszekedtünk is.
Felnőve, elköltözve arra gondoltam, biztosan haragszik rám.
Ehelyett ilyen kezdetű levelet kaptam tőle
"Te vagy az én legjobb barátom..."
Még a hiányzó édesanyámtól jövő levélnek se örültem ennyire soha. Tudnotok kell, hogy az én életemből hiányoznak a közeli barátok, az öcsémet viszont mindig körbevette egy baráti társaság. Felnőve is ő segít engem mindig, én esetleg csak ígérgethetek neki, ha egyszer rosszabb lesz a sorsa, mint a mienké.
A nálunk felnövő ikerfiúk viszont pici koruk óta veszekednek, és nem szeretik egymást. A szüleiket szeretik, segítik, akkor egymással miért nem jönnek ki? Vigyázni kell, nehogy egyszerre látogassanak el hozzánk.
Hárman voltunk testvérek , 3 fiú . Én voltam a legfiatalabb .
Nem volt épp a legjobb a kapcsolatunk , mindig veszekedtünk .
Egyik este össze szólakoztunk a fiatalabb bátyámmal, akkor már beteg volt , de sem ő sem mi nem gondoltuk , hogy mennyire . Másnap mentek a kórházba kivizsgálásra , ott azt mondták nagy a baj , sürgősen a fővárosi klinikára kell vinni. Soha többet nem láttam élve ... még el sem tudtam tőle búcsúzni .
Csak akkor fogod megtudni igazán mennyire szeretted , ha már nem lesz . De akkor már késő !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!