Akik 3-an,4-en vannak testverek, szeretitek, hogy ennyien vagytok? Jo nagycsaladban elni?

"de nekem tényleg csak az számít, hogy a gyerekeknek hosszútávon mi a legjobb."

Ne haragudj, de ez a legjobb út a család tönkretételéhez. Majd szépen kirepülnek a gyerek, te meg ott maradsz jó fáradtan, saját élet és ambíció nélkül, és majd hallgathatják szerencsétlenek azt, hogy neked mindig csak az volt a fontos, hogy nekik jó legyen és milyen hálátlanok. Nagyon nagy butaság a gyerek miatt feláldozni az életed. A gyerekeknek az a legjobb ha van egy boldog anyjuk aki nem hulla és akinek van élete, nem egy önfeláldozó mártír.

Amúgy meg ha mindenképpen még több gyereket akarsz akkor szerintem ha van rá lehetőséged ne hagyj köztük túl sok időt. Igaz így is alakulhat tökéletesen, de sajna nekem pl. más tapasztalataim vannak.

Mi hárman vagyunk és csak jót tudok mondani. Nyilván voltak nagy veszekedések, verekedések, sértődések is. De mindent összevetve ezek apróságok, amik eltörpülnek a pozitívumok mellett. Gyerekként is látszott, hiszen mi mindig ott voltunk egymásnak, a szomszéd egyke gyerekek meg állandóan nálunk akartak lenni, hiszen unatkoztak egyedül.

Felnőttként pedig még jobban érezzük, hogy jól jártunk. Hiszen most már nem csak a közös játékról szól a kapcsolatunk, hanem támogatjuk egymást, amiben kell. Van párom is, barátaim is. De sok területen senki nem tud úgy segíteni, senkivel nem értem úgy meg magam, mint a testvéreimmel.

Mi is öten vagyunk tesók, én vagyok a legkisebb. Én szeretek nagycsaládban élni, mindig van akihez fordulhatsz, a nagyobbak segítik a kisebbiket. Valóban van hátul ütője: lányként kiskoromban sokáig fiú ruhákat hordtam, attól függetlenül, hogy volt lány testvérem is:D (bár ez az én gyerekkoromban nem volt kinézendő dolog, sosem csúfolt senki emiatt, nem úgy, mint ma 1-2 kisgyerektől hallva), 20 évesen is kicsi vagyok mindenhez, mivel sikerült egy elég zseni családba születnem így nálunk nagy az elvárás ilyen téren, de ez inkább ösztönzőleg hat rám mintsem elvenné a kedvemet.

Még fiatalok vagyunk mindannyian senkinek nincs még gyereke (bár lassan már lehetne), de nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy alakul a sorsunk, de én hiszem, hogy mindannyian boldogok leszünk és továbbra is segíteni fogjuk a másikat!

Hárman vagyunk. Utáltam. Bátyám van, aki nagyon agresszív volt gyerekként, én meg egy gyenge... Született még egy tesóm, de nagy volt a korkülönbség, így inkább az anyja vagyok, nem a nővére. Az egész tinikorom azzal telt el, hogy őt neveltem, vittem bölcsibe, majd oviba (mert "ráértem"), nyári szünetekben otthon maradtam vele (mert olcsóbb!), max a sarkon lévő játszótérig jutottam el.

Nem, a kistesómat nem utálom, csak a szüleimet.

Csak úgy vágjatok bele, ha van elég pénzetek úgy élni, ahogy szeretnétek.

Igaz én egyke vagyok,viszont van egy barátnőm aki egy 3 gyerekes családban a legkisebb (középső egy fiú volt, az első gyerek lány). Utálta gyerekként, mert sose lehetett új ruhája, mert a tesók levetett/kinőtt holmiját kapta, nyaralni is ritkán jutott el, a tankönyvekből is mindig a nagyobb gyerek rongyosát kapta. Szóval nem szerette.

Felnőttként ez más már, ha az ember már kirepül, mert szereti a testvéreit, de nem volt boldog gyerekként. Azt mondta neki csak annyi gyereke lesz, amennyit ugyanazon a színvonalon el tud tartani, tehát tud velük nyaralni, mindegyik kap új holmit, új tanszereket.

Mi 5en vagyunk testvérek, két legnagyobb már házasodott. A legjobb dolog a nagycsalád. Édesanyámék 4-en voltak, unokatesómék 6-an. Mi sem éltünk nagylábom, kétkezi munkás szülőkkel, de az egész, hogy hogy élünk, nagyrészt a szülőkön múlik.

Szóval mindenképpen király, főleg ha már kinőttük a serdülőkori hülyeségeinket :) többen emlegették a családi banzájokat, hogy milyen királyak, ezt csak alátámasztani tudom :) szóval hajrá!