Szülők ti ugyanúgy szeretitek azt a gyereketeket aki soha élt veletek, mint akit ti neveltek?

Ez termeszetes hisz soha nem eltel vele. Egy kesz, kulon csaladot jarsz latogatni. Visconti apukad biztos ugyanugy szeret mint a masik ket gyereket.

Szerintem az apa is ugyanúgy érez,biztos furcsa neki is hogy mit kezdjen az elsőszülöttel,mert gondolom érzi rajta hogy feszeng,nem találja a helyét. Szerintem ha már eddig nem alakult ki normális apa-gyerek viszony,akkor már nem sok rá az esély,hogy ez jobb lesz. Én nem hinném,hogy a távolság az oka ennek,mert az én az apukámat gyerekkoromtól kezdve kb félévente láttam egy hétvégére,most is messze lakunk egymástól,de ennek ellenére jó a viszonyunk.

Ez csakis a szülő, jelen esetben az apa hibája. Neki kellett volna szorosabb kapcsolatot kialakítani a gyerekével. Az, hogy tartotta vele a kapcsolatot, láthatásokra vitte nem elegendő. Én nem értem, az ilyen szülőknek nincs lelkiismeret furdalásuk a gyerekük miatt? Persze, hogy kívülállónak érzi magát szegény, ha még az apját sem érezheti igazából apjának. Biztos, hogy nehezebb kialakítani a megfelelő érzelmi kapcsolatot ha nem vele él a gyerek, de ezért akkor is az apának kellett volna tenni. Beszélje ezt meg vele, kommunikáljanak sokat. A gyerek jogosan érzi úgy, hogy ő nem tartozik igazából az apjához, hiszen neki másik családja van. Ebben is erősíteni kellene, hogy attól még ugyanolyan gyerek ő is. Meg azért az ilyen gyerekekben nem kis keserűség van, hogy ők nem nőhetnek fel teljes családban, a saját anyjukkal/apjukkal, és jogosan.

A szüleim 3 éves koromban elváltak, apámnak lett 2 gyereke, majd pár év múlva külföldre költözött az új családdal. Tulajdonképpen a válás utántól kakkantott a fejemre, amikor találkoztunk vagy náluk voltunk érezhetően a másik két testvéremmel sokkal többet foglalkozott, mint velem. Teljesen biztos vagyok benne, hogy negyed annyira sem érdekeltem / érdeklem mint az "új" gyerekek. Már felnőtt vagyok, elvagyunk egymással, de sosem éreztem, hogy a családjuk tagja lennék.